Itt válik eggyé a művészet iránti szenvedély és az alkotói munka, amiből aztán tartós barátságok is születnek. Az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság elnökével és elnökségi tagjával beszélgettünk a közösség és a művészet erejéről. 

– Az OKIT fontos közösség számunkra, ahová jó tartozni – kezdi Schéffer Anna magyar keramikus iparművész, tanár, a társaság elnöke. – Számos program közül választhatnak tagjaink: részt vehetnek mesterkurzusokon, festőversenyeken, és arra is van lehetőségük, hogy szakmailag bemutatkozhassanak, megmérettessék magukat és továbbfejlődjenek. Ám talán, ami még ennél is fontosabb, hogy ezeken az eseményeken személyes találkozásokra is van lehetőség a hasonló gondolkodású, mentalitású és életkorú alkotótársakkal az ország különböző régióiból. Az eszmecserék, szakmai tapasztalatcserék és a kialakult barátságok gazdagítják tagjainkat.

Második élet

Az elnök elmondta, hogy az alkotókban – legyenek kezdők vagy profik – közös, hogy noha nagyrészt különböző hivatást választottak maguknak, az alkotói indíttatás gyermekkoruk óta bennük van. Sok tagban a nyugdíjaskor közeledte hozta felszínre a belső vágyat, így jutottak el a közösséghez, míg mások az értelmes, aktív és mentális fejlődést nyújtó időskori tevékenységet keresték, amit itt meg is találtak.

– Számos művészünknek ez egy „második életet” jelent komoly sikerekkel: szakmai díjakkal, megbecsüléssel a szűkebb és a távolabbi környezetükben egyaránt. Közel 170, zömmel nyugdíjas alkotóval büszkélkedhetünk. Műfaj szempontjából a festők vannak többségben, de megtalálható nálunk szobrász, keramikus és fazekas is. Az egyik meghatározó művésztelepünk Zalaszentlászlón található, és a Makovecz Imre által tervezett faluházban működik évek óta. Működésünket tagdíjakból, pályázati pénzekből finanszírozzuk, és társadalmi munkával biztosítjuk – mesélte Schéffer Anna.

Családszerető művészeti ág

Mezei Zsuzsa festőművész 21 éve tagja az OKIT-nak, és már az első évben bekerült a vezetőségbe, néhány éve pedig a háromtagú elnökségbe is.

– A rajzolás és a festés iránti szeretet, mint a legtöbb embernél, nálam is már gyermekkoromban kialakult – mesél a kezdetekről Zsuzsa. – Ettől függetlenül egy kissé kanyargós út vezetett el az aktív, hivatásnak is nevezhető festészetig. Először a zene határozta meg az életemet. Mivel édesapám ének-zene szakos tanár volt, otthon állandó zeneszó kísérte a mindennapokat. Sok évig tanultam zongorázni, majd nyelvi területen tanultam tovább, végül mégis előadóművészként kezdtem el tevékenykedni, mint énekes. Ezt a sok utazással járó pályát a gyermekeim születése miatt abbahagytam. Ekkor fordultam ismét a rajz és a festészet felé, amely "családszeretőbb" művészeti ág volt számomra. Ezután vette kezdetét egy máig is tartó tanulási korszak.

– Amikor a szüleim nyugdíjba mentek, a férjemmel és az első kisfiunkkal összeköltöztünk velük egy hűvösvölgyi házba. A második gyermekünk már ebbe a nagy családba született, és 35 évig éltünk így együtt, a három generáció. Természetesen a bő család adta gazdag, sokoldalú élet hatott és hat is a mai napig a festészetemre, erre az alapra rakódnak rá az átélt utazási, művésztelepi pillanatok, amelyeket szeretek megörökíteni a képeimen. A zenében és a festészetben is próbálom kifejezni a környező világunkkal kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet. A híres francia szobrász, Rodin nagyon szépen megfogalmazta: "A festészet, szobrászat, irodalom, zene sokkal közelebb áll egymáshoz, mint azt az emberek általában hiszik. Mindegyikük az emberi léleknek a természettel szemben érzett érzelmeit fejezi ki."



Mezei Zsuzsa számos kiállítással büszkélkedhet: ilyen volt például a Szentesi Nagytemplomban tartott tárlat, vagy a Budapest belvárosában, az Unitárius Galériában rendezett Erdély című kiállítás, amelyet a Magyar Televízió is bemutatott. Mégis, az egyik legszebb emléke egy sokkal rendhagyóbb élményhez kötődik.

– Néhány évvel ezelőtt a "Jónak lenni jó" című műsor felajánlásaként az egyik kolléganőmmel, Keresztes Zsuzsa textilművésszel Böjte Csaba árvákat befogadó torockói házában tanítottuk a gyermekeket rajzra, festésre, textilezésre. Másfél hétig éltünk együtt velük, mi vittük az anyagokat, a szerszámokat és mindent, ami a rajzoláshoz, festéshez és a textilmunkákhoz szükséges volt. Végezetül pedig rendeztünk egy kiállítást is. Ez az esemény különleges helyet foglal el az emlékeimben, mert megismerhettük a gyermekek szívszorító történeteit, és láthattuk felszabadult mosolyukat, örömüket, amikor a kiállításon viszontláthatták az alkotásaikat.

(A cikkben szereplő festmények Mezei Zsuzsa alkotásai)

nagyszülőkidőskorművészetszabadidő