„A munkavállaló egy család része és az is szeretne maradni"
Szerző:csalad.hu2022. 06. 29.Sajtómegjelenések
Bármely vállalat megkaphatja a Családbarát Hely tanúsító védjegyet, ha jelentkezik a programra és teljesíti a minősítési kritériumokat – hangsúlyozta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes a Jazzy rádióban.
A Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője a Millásreggeli című műsorban elmondta: ha az adott szervezet megfelel az előszűrési kérdőív által tartalmazott feltételeknek, felkeresi őt egy auditor. – Kollegánk feladata az, hogy megnézze, a szervezetnél tényleg minden úgy működik-e a valóságban is, ahogy azt a kérdőívben jelölték – tette hozzá Dr. Szuromi-Kovács Ágnes.
Példaként említette, hogy valóban megtalálható -e az adott cégnél a pelenkázó sarok. Ha az adott szervezetnél mindent megfelelőnek talál az auditor, a Családbarát Magyarország Központ kiállítja számára a tanúsítványt.
A Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője elmondta: a programot az első két év tapasztalatai alapján továbbfejlesztették, változott a kérdőív összeállítása is. Dr. Szuromi-Kovács Ágnes hangsúlyozta: annak a vállalat, amelyik részt vesz a programban, nem csak arra lesz rálátása, hogy mi az amit már megtett a családbarátság téren, hanem ötleteket is kaphat a tovább fejlesztésre. Négy fő témakör köré csoportosulnak a kérdések, a legfontosabb a rugalmas hozzáállás.
A Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője úgy fogalmazott: „A munkavállaló egy család része és az is szeretne maradni”, ebben fontos támogatni a munkáltatónak a munkavállalót. Kiemelte: a munkavállalóknak is van felelősségük, hogy nem élnek vissza a helyzettel.
A munkáltatók versenyeznek a munkavállalókért, felértékelődött a pénzben nem kifejezhető intézkedéseknek az értéke – tette hozzá Dr. Szuromi-Kovács Ágnes.
2019 óta már csaknem kétezer szervezet kapta meg a tanúsítványt.