A felügyelet felhívása szerint a termék gyártóinak és viszonteladóinak egyaránt fel kell függeszteniük az e-cigaretták forgalmazását webhelyeiken, a nagyobb online platformoknak pedig le kell zárniuk az e-cigarettát kínáló felületeik működését, valamint be kell szüntetniük az árucikk reklámozását is.

A kiskorúakat védik

Az intézkedést egyrészt azzal indokolják, hogy a magas egészségi kockázattal járó terméket az interneten kiskorúak is könnyedén beszerezhetik maguknak. Ráadásul az e-cigaretták minőségi kontrollja is viszonylag alacsony szintű, ezért sok esetben a hibás termékek miatt biztonsági kockázat is fennáll.

Az e-cigaretták gyártására létrejött kínai startupok jogilag a szürke zónában folytatják tevékenységüket a hazai piacon, ugyanis jelenleg nincsen egységes, a teljes országra kiterjedő törvényi keret a termék biztonságos előállítására és forgalmazására vonatkozóan.

Lejárt az ízesített e-cigi ideje

Az amerikai kormány az ízesített elektromos cigaretták betiltására készül. - Ez rengeteg problémát okoz, emberek, főleg fiatalok halnak meg emiatt, ezt nem engedhetjük meg - fogalmazott az elnök. Az adatok szerint az Egyesült Államokban 2016-ban mintegy 10 millióan szívtak elektromos cigarettát. Az e-cigit szívók több mint a fele 35 éven aluli, átlagéletkoruk 19 év.

Szeptember közepén Andrew Cuomo javaslatára New York állam elsőként tiltotta be az ízesített e-cigaretták forgalmazását. Ez egyelőre 90 napig érvényes, de a tiltás megújítható. Michigan államban is elfogadtak egy erről szóló törvényt, de az még nem lépett életbe. Rhode Island és Massachusetts államokban már dolgoznak a tiltást kimondó törvényen, és amerikai sajtóértesülések szerint ezt fontolgatják Illinois, New Jersey és Delaware államokban is.

Kalifornia egyik megyéjében és San Franciscóban szintén betiltották már az aromatizált elektromos cigarettákat.

(fotó: Shutterstock)