Novák Katalin az Esély otthon program keretében felújított önkormányzati bérlakások átadásán elmondta, a kormány célja, hogy lehetőséget és esélyt adjon a magyar fiataloknak az otthon maradásra, illetve a hazatérésre a szülőföldre és a függetlenné válásra, továbbá a munkavállalásra és a családalapításra vidéken is.

Az Esély otthon program a szülőktől elköltözés és az önálló életkezdés közti néhány évben nyújt segítséget a 18 és 35 év közötti korosztálynak. Uniós forrásból az ország hatvanhat településén több mint 10 milliárd forint támogatás segíti a fiatalokat - közölte az államtitkár. Hozzátette, a pályázó települések közül Kisvárda több mint 190 millió forintot nyert el a program megvalósítására.

A pályázatot olyan háromezer és húszezer lakos közötti települések adhattak be, ahol a fiatal korosztály száma csökken, tehát az adott falu vagy kisváros lakossága egyre idősebb lesz. A program része, hogy átmeneti otthont biztosít azoknak a fiataloknak, akik helyben készek tenni közösségükért.

Novák Katalin hangsúlyozta, a beköltöző fiataloknak nem kell bérleti díjat fizetniük, és maximum két évig élhetnek a felkínált lakásokban.

Szeretnék, ha a bérleti idő lejárta után ők is saját otthonba költöznének, ez a két év elég lehet ahhoz, hogy megtalálják a párjukat, vagy előteremtsék az otthonuk megvásárlásához szükséges kezdődőkét - mondta az államtitkár.

Megjegyezte, ehhez már igénybe vehetik például a július 1-től igényelhető Babaváró támogatást, a Családi otthonteremtési kedvezményhez kapcsolódó CSOK-kölcsönt, vagy a Falusi CSOK-ot is.

Az államtitkár kifejtette: a kormányzat szeretné, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol minden magyar ember otthon érezheti magát Budapesten és vidéken is. Ezért vezette be a kabinet 2015-ben az otthonteremtési programot, ezért bővíti és terjeszti ki folyamatosan a CSOK-ot, és ezért indítja el júliustól a Babaváró programot.

Seszták Miklós kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője az átadáson elmondta, az Esély otthon program lehetőséget ad azoknak a fiataloknak, akik nem tudják kifizetni például egy albérlet havi díját, de a városukban szeretnének dolgozni és itt képzelik el jövőjüket.