Merjünk bízni az anyai ösztöneinkben!

Aki azt mondja, anyává válni könnyű feladat, az vélhetően azon kivételes esetek közé tartozik, akinek a kisbabája csak eszik és alszik, sosem sír, ráadásul tej is akad bőven. A többség viszont nem így éli meg az első pár hónapot, főleg, ha elsőgyermekes édesanyáról beszélünk.

– A gyermek születésével a nő anyává válik, a pár pedig családdá alakul. Mindenki csak arról beszél, ez mennyire csodálatos, életünk legboldogabb időszaka, holott nehéz személyiségbeli és szerepbeli változás is egyben – mondja szakértőnk, Bodnár Csilla klinikai szakpszichológus.

– A változás következményeitől való félelem és szorongás, az ilyenkor fellépő szomorúság vagy düh érzése teljesen normális reakciónak tekinthető. Akkora lesz a felelősség, mint még soha, hiszen egy magatehetetlen csecsemő életéért való felelősségvállalás a legnagyobb stresszfaktor. Kapcsolatot kell kiépíteni egy olyan kis lénnyel, akivel a kommunikáció a kezdetekben nagyon egyoldalú. Felmerül a kérdés az édesanyában, mennyire rendelkezik azokkal a kompetenciákkal, amelyek segítik egy csecsemő megértésében. Bizonytalanság jellemzi ezt az időszakot. Megváltozik az egész élet: a pörgős, dinamikus, viszonylag független életből egyszer csak a négy fal között találja magát az édesanya, egy beszűkült élményvilágban, és erre az introvertált állapotra jön még az a tudat, hogy a gyermek életéért ő a felelős. Egyáltalán nem reális az az elvárás a szülők felé, hogy egy ilyen szintű változást könnyedén fogadjanak.

Bűntudattal teli légkör keltése

Szakértőnk szerint nagyon sok múlik azon, kik veszik körül az újdonsült anyukát a kezdeti időszakban, hiszen a helyzeten az anyuka környezete könnyíthet, de akár meg is nehezítheti azt.

„Attól lesz gyakoribb manapság a szülés utáni depresszió, hogy a nők nem mernek az ösztöneikben bízni, így nehezebben tudnak a gyermekükre hangolódni.”

– Találkoztam olyan esettel, ahol az édesapa kereken kijelentette, hogy márpedig az édesanyának szoptatnia kell, mert az ő gyereke nem fog tápszeren felnőni. Természetes, hogy az anyatej a legjobb a gyermek számára, de ha nem elég a tej, akkor a szoptatás körüli felhajtás szorongást válthat ki az anyából. Nem beszélve arról, hogy amíg arra várunk, hogy elegendő legyen a tej mennyisége, addig a gyermek éhezik, ami nem tesz jót a kicsinek sem, kínzásként éli meg azt. Nagyon megnehezíti a helyzetet, amikor az anya saját környezete plusz terhet ró rá azzal, hogy a saját testi funkcióit is irányítani próbálják. Bűntudattal teli légkört kelthetnek azzal is, amikor az édesanyát hibáztatják mindenért: azért sír a gyerek biztos, mert valamit rosszul csinált. Nagyon ártalmas, amikor mindenki bele akar szólni a gyereknevelésbe. Azt gondolom, attól lesz gyakoribb manapság a szülés utáni depresszió, hogy a nők nem mernek az ösztöneikben bízni, így nehezebben tudnak a gyermekükre hangolódni.

„Azt kell mutatnia a világ felé, hogy ő a világon a legboldogabb, holott iszonyatosan szenved”

– Szülés utáni depressziónak hívjuk azt az állapotot, ami a szülést követően lép fel az édesanyánál. Sokszor mély szomorúságot, kedvtelenséget érez az anyuka, nem okoz számára örömöt a gyermekkel való együttlét. Közben az édesanya úgy érezheti, azt kell mutatnia a világ felé, hogy ő a világon a legboldogabb, holott iszonyatosan szenved.

Az állapotnak létezik enyhe formája, ami átmeneti jellegű, maximum 6 hónap alatt szerető és támogató közegben akár magától is rendeződik. Ilyen esetekben az édesanya veszteségként éli meg a megváltozott életvitelt, nehezére esik ellátni a gyermekét, nem érez iránta szeretetet.

Létezik a szülés utáni depressziónak sokkal súlyosabb változata is, amikor az anya ellenséges érzületekkel viseltet a gyermeke iránt, undorodik tőle, nem is akarja látni, gonosznak tartja a csecsemőt, aki el akarja venni az ő életét. Teljes érdektelenség jellemzi ezt az állapotot, mindemellett megmutatkoznak a klasszikus depresszió tünetei is, mint a kedvetlenség, az alvászavar, az indítékszegénység és az erős bűntudat. Ha jól szervezett az anya személyisége, akkor ugyan ellátja a gyermekét, de nagyon nehezére esik az ápolási feladatok elvégzése.

Kell a szakértő segítség!

– A patológiás szülés utáni depressziónak lehetnek pszichés és/vagy hormonális okai is – világosít fel a pszichológus. – Ilyen esetekben mindenképpen szakmai segítséget kell kérni, sokszor gyógyszeres kezelés is indokolt. A nő szégyelli, hogy így érez, ráadásul a környezet sem nyitott ezekre az érzésekre, pedig a támogatás és az elfogadás nagyon sokat segítene az édesanyának a gyógyulásban. Rendkívül fontos lenne, hogy az anyuka merjen őszintén beszélni a saját érzéseiről. A szégyenérzet miatt túl sok idő eltelik, míg nyilvánvalóvá válik a probléma, közben pedig sérül az anya és gyermeke közti kötődés – bár ez utólag visszaépíthető –, egyes esetekben pedig akár pszichózis is kialakulhat, amikor elveszti az édesanya a realitásérzékét. Ma már léteznek idehaza is kórházi osztályokon – például a budapesti János Kórházban – olyan baba-mama konzultációk, ahol az édesanya együtt lehet a kezelés alatt a gyermekével.

Kiknél alakul ki a betegség?

Felvetődik a kérdés, vannak-e olyan személyiségtípusok, akiknél nagyobb eséllyel jelenik meg a szülés utáni depresszió, vagy beszélhetünk-e hajlamosító tényezőkről.

– Nem lehet tipizálni, milyen személyiségű nőknél alakul ki a gyermekágyi depresszió – mondja szakértőnk –, de nagyobb eséllyel jelentkezhet akkor, ha az anyának a saját édesanyjával való viszonya nem rendezett. Még ez sem tekinthető önmagában kiváltó oknak, hiszen, ha ő maga felkészült az anyaságra, akkor egyáltalán nem biztos, hogy kialakul a gyermekágyi depresszió. Összességében elmondható, hogy nagyobb eséllyel alakul ki szülés utáni depresszió annál a nőnél, aki egyébként is bizonytalanabb az életvezetés terén, és bizonytalan a kötődése a saját édesanyjához.

„Két bizonytalan ember nem tudja egymást megfelelően támogatni”

„Sokkal építőbb az anya-gyermek kapcsolat szempontjából, ha a szülés utáni időszakban egy idősebb, tapasztaltabb nő lenne az édesanyával, aki támogatja, segíti.”

– Régen a nők egymást segítették a gyermekágyi időszakban, ellátták az anya körüli teendőket, aki a gyermekére koncentrálhatott. Nem tartom szerencsésnek, amikor első gyermeknél az apa marad az anyukával, hiszen a nő olyan segítséget igényel, ami az apának is új terep. Két bizonytalan ember egy helyzetben nem tudja egymást megfelelően támogatni, ami csak még nagyobb bizonytalanságot szül. Igaz, a későbbi időszakban jót tesz, ha az apa is otthon tud maradni egy kicsit, amikor már az anya és a csecsemő magabiztosabban berendezkedett az új életre.

Sokkal építőbbnek tartanám az anya-gyermek kapcsolat szempontjából, ha a szülés utáni időszakban egy idősebb, tapasztaltabb nő lenne az édesanyával, aki támogatja, segíti, érzelmileg és fizikailag is táplálja az anyát, hogy több ereje legyen az anyasághoz, de nem veszi ki a gyermeket a kezéből. Minél kompetensebbnek érzi magát az édesanya a gyermekápolásban, annál könnyebben múlik el az enyhe gyermekágyi depresszió. Minél nagyobb szabadságot kap az anyuka abban, hogy a számára legmegfelelőbb életvitelt alakítsa ki a szülés után, annál magabiztosabbá válik az új szerepkörben is. Ráadásul a gyermektől is kap pozitív megerősítést, azáltal, hogy a kicsi szépen fejlődik, ügyesedik.

A kulcs az elfogadás

„Ha elfogadnánk, hogy az anyává válás nem egy kizárólag örömteli állapot, máris sokat tehetnénk az édesanyákért.”

– Jó lenne elfelejteni azokat a közhelyeket, hogy egy anyuka nem mászkál mindenfelé, és csak a négy fal között lehet jó anya, vagy, hogy akkor jó anya, ha csak ő kel fel a kicsihez éjszaka. Ha nyitottabbá tudnánk válni, és elfogadnánk, hogy az anyává válás nem egy kizárólag örömteli állapot, máris sokat tehetnénk az édesanyákért.

Gondoljunk bele abba, hogyan érez az a nő, akinek nem kívánt terhességből született meg a gyermeke, vagy csak a párkapcsolat fenntartásáért vállalta a babát. Esetleg túl fiatalon, felkészületlenül vált édesanyává, vagy nem megfelelőek az életkörülményei. Számos oka lehet, amiért a nő nem felhőtlen boldogságként élheti meg az anyává válást. Ha ezt társadalmi szinten el tudnánk fogadni, akkor minden anya bátrabban beszélne a nehézségekről is.

(fotó: Shutterstock)