A Magyar Nemzet megkérdezte az állami fogyasztóvédelmet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztériumot, hogy a halottak napján milyen tudnivalókat érdemes szem előtt tartaniuk a fogyasztóknak, és vannak-e speciális szabályok a temetők környékén.

– A temetői virágok, koszorúk, gyertyák, mécsesek árusítására is az általános kereskedelmi előírások érvényesek. A virágboltok, virágárusító pavilonok üzletnek minősülnek, így rájuk is vonatkozik az előírás, miszerint fel kell tüntetniük a nyitvatartási időt, a vásárlók számára elérhető helyen kell tartaniuk a vásárlók könyvét, panasz esetén pedig tájékoztatást kell adniuk a békéltető testület elérhetőségeiről – sorolta a szaktárca.

Virágárusokra vonatkozó szabályok

Megjegyezték, hogy azok a kereskedők, akik közterületen értékesítenek, például ha a temető bejárata mellett elhelyezett asztalról árusítanak, ugyancsak fel kell tüntetniük a vállalkozás nevét és székhelyét. Az árak feltüntetése kapcsán is vannak szigorú kötelezettségek. Így például akár virágról van szó, akár dekorá­ciós tárgyról, a bruttó árat az üzletben és közterületen történő árusítás esetén is egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan, forintban kell feltüntetnie a virágárusnak. Ez megtörténhet magán a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, esetleg közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson.

– A vásárlásról blokkot, nyugtát kell adni. Fontos szabály, hogy több eladási ár egyidejű feltüntetése esetén a kereskedő köteles az alacsonyabb ár felszámítására – emelte ki a minisztérium.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy halottak napja környékén a temetők általában meghosszabbított nyitvatartással várják a hozzátartozókat, erről érdemes előre érdeklődni, illetve felmérni, hogy az odajutás mennyi időt vehet igénybe a megnövekedett környékbeli forgalomban.

Figyeljünk a biztonságra!

Veszélyekre is figyelmeztet a fogyasztóvédelmi hatóság. Nem szabad figyelmen kívül hagyni például, hogy a száraz koszorúk, a időközben elszáradt növények mellé helyezett mécsesek veszélyesek is lehetnek. Ezért a fogyasztóvédők a biztonság és a temetőtüzek elkerülése érdekében zárt mécses kihelyezését javasolják a sírokra, ami nem borulhat fel, nem eshet le a teteje, így nem okozhat bajt. – A korszerű LED-es mécsesek használata ebből a szempontból biztonságosabb – jegyezték meg.

Arra is kitérnek, hogy az otthoni megemlékezés során is érdemes körültekintően elhelyezni a gyertyát, hogy ne lógjon fölé függöny, ne legyen a közelében papír vagy egyéb gyúlékony anyag. A fő tanács szerint érdemes mindig a gyertya közelében tartózkodni az idő alatt, amíg ég, mert ezzel megelőzhetjük a lakástüzek keletkezését.

(fotó: Shutterstock)