Méltó és szimbolikus helyszín, a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központja adott otthont A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése elnevezésű kiemelt projekt zárókonferenciájának. A 2017-ben indult Gyermekút projekt idén májusban ugyan lezárul, a fejlesztésekért tett út azonban nem ér véget. 

Köszöntőjében a projektet megvalósító Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője, Dr. Szuromi-Kovács Ágnes személyes motivációjából is ízelítőt adott. 

 Dr. Szuromi-Kovács Ágnes

– Kézzel fogható eredményekkel zárhatjuk le ezt a több mint öt éve kezdődött munkánkat – kezdte Dr. Szuromi-Kovács Ágnes. – A Családbarát Magyarország Központ minden tevékenységével hozzá szeretne járulni egy olyan támogató közeg létrejöttéhez, amelyben minden vágyott gyermek megszülethet. A többi között a családtámogatási kalkulátor, az örökbefogadás támogatása, a munka-magánélet egyensúlyát hangsúlyozó kampányunk, illetve a munkahelyi bölcsőde kialakításához nyújtott szakmai segítség is ezt a célt szolgálja. 

– Négygyermekes családanyaként talán a Gyermekút projekt áll hozzám a legközelebb. A négy gyermekemből három is mutatott a kortársaihoz képest eltérő fejlődést az első éveiben, így személyesen is tapasztaltam, milyen kihívásokat jelent a megfelelő ellátás kiválasztása. Nagy büszkeséget éreztem, amikor egy olyan kérdőív kitöltésére kértek az egyik gyermekegészségügyi intézményben, amelyet a mi munkatársaink fejlesztettek. Szívügyem, hogy ennek a projektnek legyen folytatása – hangsúlyozta az ügyvezető

Összhangot teremtettek 

A Családbarát Magyarország Központ Gyermekút elnevezésű projektje Dr. Kereki Judit szakmai vezetésével érte el eredményeit. A hivatalos nevén A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése című program elsődleges célja, hogy a fogantatástól az iskolába lépésig tartó időszakban támogassa azokat a családokat és gyermekeket, akik segítségre szorulnak és keresik az ellátórendszer megfelelő állomásait a védőnő, a gyermekorvos, a bölcsődei kisgyermeknevelő vagy akár a korai fejlesztést végző szakember által szegélyezett úton. 

Dr. Kereki Judit 

– Amikor a szülő a gyermeke fejlődésében megakadást vagy eltérést észlel, sokszor tanácstalan, hogy hová fordulhatna, ugyanakkor előfordul, hogy a szakemberek is bizonytalanok a továbbküldési irányt illetően – mondta előadásában Dr. Kereki Judit. – Az ágazatokon belüli továbbküldési utak koherens rendszert alkotnak, de az ágazatközi utak már nem egyértelműek, a szülőknek komoly segítségre és támogatásra van szükségük, hogy átlássák azokat.  

– A 2017-ben indult Gyermekút projekt legnagyobb feladata az ágazatok közötti együttműködés és összhang megteremtése volt. Célként tűztük ki, hogy olyan gyermekutat írjunk le, amelynek segítségével a szakemberek a megfelelő ellátóhelyre tudják irányítani a szülőket és a gyermekeket, egyértelmű utat mutatva ezzel a családoknak. A módszertani anyagok és a protokollok becsatornázása, a szakemberek képzése lezajlott, de ha kicsit előretekintünk, már a projekt folytatása is megfogalmazódott. Szeretnénk kialakítani regionális módszertani központokat és elmélyíteni az összegyűjtött ismeretanyagot. Köszönetet szeretnék mondani a projektben dolgozó szakemberek munkájáért, a konzorciumi partnerek együttműködéséért, a szakpolitika és az intézményvezetés hozzáállásáért és támogatásáért. Nagyon hálás vagyok, hogy ez a projekt ilyen módon megvalósulhatott – zárta gondolatait a szakember. 

Áldozatos munka a családokért 

A magyar családbarát politika egyik alapítója, a négygyermekes orvos, Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár a kezdetektől részt vett a Gyermekút projekt alakításában. 

– Ennek a 2017-ben indult, kormányciklusokon és ágazatokon átívelő projektnek a különlegességét az adja, hogy olyan gyermekekért dolgozik, akik ezzel esélyt kapnak az eltérő fejlődésük kezelésére – jelentette ki Dr. Beneda Attila. – Biztató adat, hogy ha időben felfedezik és fejlesztik az esetleges rendellenességeket, a gyermekek nagyságrendileg negyede az iskoláskorra utoléri a társait, ez is mutatja, hogy milyen kiemelt jelentősége van az időtényezőnek. Korábban nem volt még ilyen projekt, amely ennyire összekötötte volna az ágazati szereplőket, ezért szeretnék köszönetet mondani a programban résztvevőknek és minden gyermekekért dolgozó szakembernek. Az ő hozzáállásuk reményt keltő a jövőre nézve, biztos vagyok benne, hogy ez az áldozatos munka és befektetett energia megtérül a gyermekek, a családok és a nemzet érdekében – hangsúlyozta az államtitkár

Dr. Beneda Attila

A zárókonferencia előadásain a Gyermekút projektben dolgozó szakemberek osztották meg ismereteiket, tapasztalataikat és a rendszer fejlődésének állomásait a jelenlévőkkel, illetve a közeljövő terveit vázolták. A délutáni programot az egyik előadó, Csepregi András, a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pedagógiai szakpszichológusának együttese, az öttagú Békés Banda zenei ízelítője pezsdítette fel. A nap zárásaként a szakemberek előadásaikban megerősítették, hogy a gyakorlatban, a terepen átélt élmények által is megbizonyosodtak róla, milyen hatalmas lépésként értékelhetőek az ötéves program hazai ellátórendszerben elért eredményei. 

A legkorszerűbb szakirodalom 

A 2017-ben indult Gyermekút projekt keretében eddig 23 könyv jelent meg a kora gyermekkori intervenció három nagy szakaszához – a felismeréshez, a diagnosztikához és a fejlesztő, terápiás munkához – köthetően, 22 képzés indult és 12 ezer szakembert képeztek ki, kialakítva ezáltal egy országos kapcsolati hálót. A projektben a szakemberek képzésére helyezték a hangsúlyt, illetve olyan módszertani anyagokat, tananyagokat dolgoztak ki, amelyek a legkorszerűbb szakirodalmát adják a területnek. Az ernyőprojekt keretében csaknem 60 kisebb-nagyobb fejlesztőprojektet valósítottak meg. Protokollokat, irányelveket fejlesztettek ki a lehető leghatékonyabb eljárásrend érdekében. Kiemelt cél volt az is, hogy a graduális képzésben tanuló hallgatók és oktatóik számára elérhetővé váljon a tudásanyag, amely ennek megfelelően már több hazai felsőoktatási intézményben a mindennapi tananyag része lett. 

A Gyermekút projektben dolgozó elhivatott szakemberek Tudásmorzsa címmel összeállítottak egy 21 részes videósorozatot, amellyel a szülők nyomon követhetik gyermekük egyes fejlődési lépéseit. Emellett a gyermekut.hu honlap és a Google Play és az App Store felületekről is letölthető Gyermekút applikáció is hasznos segítség a mindennapokban. 

A program

  • 9.00 – 10.00 Regisztráció
  • 10.00 – 10.05 Zenei program
  • 10.05 – 10.10 Prof. Dr. Merkely Béla rektor, Semmelweis Egyetem – köszöntő
  • 10. 10 – 10. 15 Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség – köszöntő
  • 10. 15 – 10.20 Dr. Szuromi-Kovács Ágnes ügyvezető, Családbarát Magyarország Központ – köszöntő
  • 10.20 – 10.35 Dr. Kereki Judit projektmenedzser és szakmai vezető, Családbarát Magyarország Központ –
    A kora gyermekkori intervenció jövője a Gyermekút projekt tükrében
  • 10.35 – 10.50 Karajánnisz Manolisz szociológus, Ariosz – A szülők ismeretei a kisgyermekek fejlődésével,
    nevelésével és az ellátórendszerrel kapcsolatban
  • 10.50 – 11.05 Futó Gabriella gyógypedagógus, gyógytornász, Odú Fejlesztő Központ –
    Evidenciák és gyakorlati tapasztalatok a kora gyermekkori intervencióról
  • 11.05 – 11.20 Dr. Fogarasi András gyermekneurológus, gyógypedagógus, Bethesda Gyermekkórház –
    Gyermekneurológusként az ellátórendszerben
  • 11.20 – 11.35 Dr. Haász Sándor egyetemi docens, Soproni Egyetem –
    Gyermekvédelem az ágazatköziség fókuszában
  • 11. 35 – 11.55 Kávészünet

 

  • 11. 55 – 12.10 Dr. Lábadi Beatrix egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem –
    A korai szűrés szerepe a fejlődési problémák felismerésében
  • 12. 10 – 12.25 Dr. Hámori Eszter habil. egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem –
    Kapcsolati szemlélet a korai diagnosztikában
  • 12. 25 – 12.40 Csepregi András gyógypedagógus, pedagógiai szakpszichológus, Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat –
    Kihívások és új lehetőségek az autizmus spektrum korai azonosítása terén
  • 12.40 – 12.55 Dr. Nyitrai Ágnes főiskolai tanár, Apor Vilmos Katolikus Főiskola –
    A gyermekek fejlődésének nyomon követése a bölcsődében és az óvodában
  • 12.55 – 13. 10 Dr. Szvatkó Anna klinikai szakpszichológus – Tudjuk-e segíteni az iskolába lépést mozgásterápiákkal?
  • 13. 10 – 13. 15 Zenei program
  • 13. 15 – 13.55 Ebéd

 

  • 13.55 – 14.05 Zenei program
  • 14.05 – 14.20 Dr. Altorjai Péter csecsemő- és gyermekgyógyász –
    Az egészségügyi alapellátás lehetőségei a gyermekútban
  • 14.20 – 14.35 Dr. Filiczki Gabriella gyermekneurológus – Mozgó, komplex diagnosztikus teamvizsgálatok
    tapasztalatai Nógrád megyében
  • 14.35 – 14.50 Dr. Tózsa-Rigóné Dr. Nagy Judit szakmai vezető, gyermekvédelmi szakértő, Miskolci Tankerületi Központ – Az ágazatközi együttműködés tapasztalatai a Klebelsberg Központ pilot programjában
  • 14.50 – 15.05 Papp Krisztina, gyermekvédelmi szakértő, intézményvezető, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Központ;
    Dr. Rácz Andrea, egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem –
    Szakemberek ösztönzésének lehetséges módjai
  • 15.05 – 15.20 Ménesi László, Nemzeti Népegészségügyi Központ,
    Dr. Magyar Gyöngyvér, Magyar Államkincstár,
    Urbán Ábel, Oktatási Hivatal –
    A Gyermekút kiemelt projekt informatikai fejlesztései - az Ágazatközi Központi Kiszolgáló
  • 15.20 – 15.25 Zárszó
  • 15.25 – 15.45 Zenei program

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.