Az alábbi jelmezötletek egyszerűen és gyorsan elkészíthetők, ráadásul nem kell iszonyatos költségekbe verni magunkat egyetlen farsangi mulatság kedvéért.

Kislányoknak

Pillangó jelmez házilag

Szükséges:

  • 1 kartondoboz (legjobb a pelenkás)
  • bármi, amivel szívesen színezünk, rajzolunk, festünk
  • színes papírok (lehet csomagolópapír vagy szalvéta is)
  • hajráf
  • cipőfűző
  • cellux és folyékony ragasztó
  • olló

Nincs szükségünk semmi különösre, csak egy nagyobb kartondobozra. A dobozt széthajtjuk, majd az egyik hajtás két oldalába megrajzoljuk a szárnyakat. A kivágott kartonszárny így járásnál valóban úgy tűnik, mintha repkedne. A szárny középső részén húzzunk át erősebb fonalat vagy egy hosszabb cipőfűzőt úgy, hogy gyermekünk fel tudja venni a szárnyakat a hátára. A legegyszerűbb, ha egymástól 3 centire 2 lyukat fúrunk a hajtás felső harmadára, majd ezeken áthúzva kötjük meg a pántokat a gyerkőc hátához igazítva. A szárnyakat aztán kedvünkre díszíthetjük, festhetjük akár az óvodással együtt is. A szárnyakhoz épp elég valamelyik szép kis ruháját feladni a kislányra, fejdísznek pedig megteszi, ha sima hajpántra erősítünk színes papírból kivágott csápokat.

Cica jelmez

Szükséges:

  • leggings
  • A leggings színével megegyező egyszínű hosszúujjú póló
  • 2 pár régi zokni (legjobb, ha fehér)
  • hajpánt
  • kartonlap
  • régi, világos színű póló, vagy bármilyen puha anyag
  • tű, cérna, ragasztó, olló
  • arcfesték, vagy bőrbarát fekete szemceruza

A leggings és a póló lesz a jelmez alapja. A két pár zokni lábrészét levágjuk, a 4 darab szárat a gyermek bokáira és a kézfejére húzzuk úgy, hogy az ujjak látszódjanak csak. Ezek lesznek a cicatappancsok. A régi pólóból, vagy anyagmaradékból olyan hosszú farkincát vágunk, amit a gyerkőc derekán megköthetünk. Ha van időnk, akkor szélesebb anyagot is levághatunk, amit hosszában kettéhajtunk, összevarrjuk a széleit, majd kitömjük valamilyen puha anyaggal. Ha nem sajnáljuk a leggingset és a pólót, akkor foltokat is varrhatunk a jelmezre. A kartonból két háromszöget vágunk ki, befestjük, száradás után pedig a hajpántra erősítjük. Az ovis nóziját feketére festjük, majd cicabajszokat rajzolunk a pofijára.

Kisfiúknak

Búvár

Szükséges:

  • egyszínű leggings és hosszúujjú póló
  • 2 db 1,5 literes üres ásványvizes flakon
  • cipőfűző, gumiszalag
  • karton vagy papírtányér
  • festék
  • erősen tartó ragasztó, olló

Ez az egyik legegyszerűbb jelmez. A két flakont az oldaluknál összeragasztjuk, a háthoz eső résznél két lyukat vágunk, majd a pillangójelmezhez hasonlóan rákötjük a cipőfűzőből vagy gumiszalagból készült vállpántokat. A kartonból búvárszemüveg-formát vágunk, majd gumit kötünk a két szélére, hogy kicsi fiunk szemüvegként viselhesse. A búvármaszkot kedvünkre színezhetjük, díszíthetjük.

Dinoszaurusz

Szükséges:

  • kapucnis pulcsi
  • vele egyszínű szabadidőnaci vagy leggings
  • karton
  • régi nagyméretű póló vagy anyagmaradék
  • festék
  • cérna, olló

Ha nincs éppen kinőtt vagy játszós kapucnis szabadidőruhája a gyerkőcnek, akkor is kivitelezhető a jelmez, csak jóval óvatosabban kell eljárnunk a varrásnál. Kb. 3 centis háromszögeket vágunk a kartonból vagy maradék anyagból, annyit, hogy végigérjenek a kapucnin, majd befestjük őket tetszőleges színűre. A régi pólóból az oldalvarrás mellett dínófarok formát vágunk, így azon az oldalon már megspóroljuk a varrást. A másik oldalon is bevarrjuk, csak a tetején hagyunk akkora rést, hogy maradék anyagokkal ki tudjuk tömni a farokrészt. Sállal vagy valamilyen hosszabb anyaggal rögzíthetjük a kicsi derekára. Ha meg akarjuk úszni a varrást, akkor kartonból is elkészíthető a farokrész, bár ez már kicsit akadályozhatja gyermekünket a mozgásban. A megszáradt színes kartonháromszögeket vagy az anyagból készülteket két-két öltéssel óvatosan rögzítjük egy vastagabb tű segítségével végig a kapucni, a hátrész és a farok mentén. Nem egyszerű folyamat, de megérik a dínótüskék a fáradtságot.

(fotó: Shutterstock, Pinterest)