Megjelent az Idősbarát Önkormányzat Díj Pályázat
Szerző:EMMI2020. 05. 14.Támogatások, kedvezmények
Az önkormányzatok idősügyi feladatainak ellátását ismeri el az idén 17. alkalommal kiadott Idősbarát Önkormányzat Díj pályázati felhívás.
Az Idősbarát Önkormányzat Díj alapítói azt a célt tűzték ki, hogy a díj járuljon hozzá a helyi szintű aktív önkormányzati időspolitika megerősítéséhez, ismerje el az önkormányzatok idősekért vállalt cselekvő felelősségét, és a mindezek szellemében végzett önkormányzati idősügyi tevékenységek konkrét eredményeit. A díj adományozásával az emberi erőforrások minisztere és a belügyminiszter szándéka elismerni az eddigi eredményeket, és felhívni a figyelmet arra, hogy helyi szinten az önkormányzatok tehetnek legtöbbet az információáramlás és a párbeszéd kialakításával az időspolitika érvényesüléséért, az elért eredmények megismertetésével a közösségek fejlődéséért.
A díjat pályázat útján azok a helyi önkormányzatok nyerhetik el, amelyek megvalósítják az Idősbarát Önkormányzat Díj alapításáról és adományozásáról szóló 58/2004. (VI. 18.) ESZCSM-BM együttes rendeletben meghatározott követelményeket. A díjjal járó pénzjutalmat az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a Belügyminisztériumot vezető két miniszter a rendelet módosításával az idei évtől egymillió ötszázezer forintra emelte, amelyet még ebben az évben közösen biztosítanak a nyertes önkormányzatoknak.
Az alapítók a díjazással kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a helyi döntéshozók fokozott figyelmet fordítsanak az idős emberekre az idei kiemelt cél teljesítésével is. Ez a kiemelt cél idén a kortárs önkéntesek bevonása az idős korosztály közösségi, kulturális részvétele, életminőségének általános javítása érdekében.
A pályázat beküldésére az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány miatt ebben az évben hosszabb idő áll rendelkezésre. Beküldési határidő: 2020. szeptember 10. (csütörtök) 23 óra 59 perc.
Az Idősbarát Önkormányzat Díj 2020. évi felhívása a Hivatalos Értesítő 2020. évi 25. számában jelent meg.
Bővebb információ a kormany.hu oldalon olvasható.