Miről szól a bölcsődefejlesztési program?

A magyar kormány családbarát intézkedéseinek részeként szeretné a munka és a család közötti egyensúly megtalálásában segíteni a szülőknek, ezért szándéka, hogy 2022-re mindenki, aki szeretné, el fogja tudni helyezni bölcsődében a gyermekét. A cél, hogy ekkorra a program indításának idején meglévő 50 ezerről 70 ezerre emelkedjen a bölcsődei férőhelyek száma. A kormány egyébként az elmúlt tíz évben már 60 százalékkal növelte a bölcsődei férőhelyek számát, a bölcsődei ellátást nyújtó települések száma pedig a duplájára emelkedett.

A statisztika azt mutatja, hogy a bölcsődefejlesztési program az egyik legnépszerűbb a Családvédelmi Akcióterv pontjai közül. A kisgyermekes anyák 94%-a ugyanis maximálisan egyetért a bölcsődék fejlesztésével, és a megkérdezettek több 50%-a mindenképpen szeretné majd bölcsődébe adni a gyermekét.

Építészeti pályázat a bölcsődei férőhelyek kialakítására és bővítésére

A bölcsődefejlesztési program keretében tavaly a magyar kormány nyílt építészeti ötletpályázatot írt ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága, valamint a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága megbízásából új bölcsőde, mini bölcsőde építésére, vagy meglévő bölcsődei épület bővítésére.

A Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című, kilenc megye és nyolc megyei jogú város területét érintő két pályázat keretösszege csaknem 10,5 milliárd forint, amelyre az önkormányzatok mellett egyházi fenntartók, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek, közalapítványok és az önkormányzati többségi tulajdonban lévő vállalkozások pályázhattak.

Az alkotóközösségek három kategóriában – új épület tervezése, meglévő intézmény bővítése, meglévő kockaház átalakítása témában – készíthették el terveiket, három különböző bölcsődei ellátási formára szabva.

Nyertes pályaművek

Az országos bölcsődefejlesztési pályázatra 40 pályamű érkezett be, melyből a bizottság 18-at díjazott. Öt pályázat kiemelt megvételben részesült. A tervek más bölcsődék számára is mintául szolgálhatnak.

Kiemelt megvétel:

  • Bóbita Mintabölcsőde – Lukács István - Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. (1 300 000 Ft)
  • Mini bölcsőde – Salamin Miklós, Salamin Dorottya (1 000 000 Ft)
  • Abovo bölcsőde – Németh Krisztina - Coworking Architect Kft. (1 000 000 Ft)
  • Hathy Zsuzsanna, Fáy Piros (1 000 000 Ft)
  • Farkas Anett, Pető Boglárka, Szűcs-Tassy Karina (1 000 000 Ft)

Megvétel:

I. kategória

  • Gyergász Zsófia Katalin, Feik Adrienn (600 000 Ft)
  • Vesztergom Ádám, Makrai Sándor, Sándor Gábor, Zsarnóczay Péter (600 000 Ft)
  • Vadász Bence, Vadász Balázs, Papp Lilla - Vadász és Társai Építőművész Kft. (600 000 Ft)
  • Gál Melinda, Tóth-Hencz Edit, Mikus Boglárka, Páhy Réka, Tóth Barbara - Négy Negyed Építésziroda Kft. (600 000 Ft)
  • Kokrehel Anna, Bányai Ágnes, Orbán Ágnes (450 000 Ft)
  • Fekete Ivett, Bodnár Anita, Herman Dániel (450 000 Ft)
  • Agyagási Sándor, Agyagási Júlia (450 000 Ft)
  • Cseh András, Köninger Szilárd, Németh Dávid - CAN Architects Studio Kft., Petrovicz Anna, Kocsis Zsuzsanna, Morva Dorottya, Dúll Andrea (450 000 Ft)
  • Molt Klára (450 000 Ft)

II. kategória

  • Tőrös Ágnes (600 000 Ft)
  • Pajer Nóra - Nanavízió Kft., Kacskó Dóra (600 000 Ft)
  • Balogh Csaba - Konkrét Stúdió Kft., Dombrovszky Zsófia, Pádár Soma, Szitka Dániel, Tatár-Gönczi Orsolya (600 000 Ft)
  • Fábián Gábor, Fajcsák Dénes, Bóta Krisztina, Pap Noémi - Arkt Építész Stúdió Kft. (450 000 Ft)

A nyertes pályaművek megtekinthetők a www.bolcsodeotletpalyazat.hu weboldalon.