„Fizikailag túlélhető, lelkileg valahol mindenki meghal” – Barnahus a gyermekáldozatokért - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

„Fizikailag túlélhető, lelkileg valahol mindenki meghal” – Barnahus a gyermekáldozatokért

csalad.hu
2020. okt. 8. 14:00
Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése /EFOP - 1.2.4./

Az egész világon nő a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések száma. Az izlandi gyermekvédelemben dolgozó szakemberek dolgozták ki azt a módszert, amely a már amúgy is áldozattá vált gyermeket nem teszi ki újabb intézményi abúzusnak azzal, hogy a vizsgálati, majd a bírósági eljárás során újra és újra kihallgatják. Jövő év januárjától Budapesten, Debrecenben és Miskolcon kezdi meg egy-egy új Barnahus a működését.

Tapasztalatairól, a kezdés nehézségeiről Lazáry Györgyné, a módszer magyarországi meghonosításával foglalkozó igazságügyi pszichológus szakértő beszélt a Kapcsolj egyből portálnak. Az alábbiakban közzétesszük az eredeti cikk rövidített változatát.

Ahogy mindenki hívja, Marika – vagy Marika néni, ha gyerekek szólítják meg –, 2013-ban, azaz hét éve a szombathelyi gyermekvédelmi alapellátás akkori vezetőjével kezdte a munkát. Három év előkészítés után 2016 novemberében nyitották meg Szombathelyen az első gyerekházat. Marika 2017-ben még „szerelemből” dolgozott, munkájának nagy része abból állt, hogy a Magyarországon teljesen ismeretlen izlandi gyermekvédelmi programról beszélt minden olyan fórumon, ahol gyermekvédelmisek, bírók, ügyészek és gyámok fordultak meg. A munka eredményeként 2018-ban elkezdtek Szombathelyre vándorolni az ország minden részéből az érdeklődő szakmabeliek.

– 2018-ban 58 gyerek ügyét vizsgáltuk, 2019-ben 100 körül járt az esetek száma, és idén ugyan március 15-től július 20-ig zárva voltunk a járvány miatt, de már így is több mint 50 fölött jár a kihallgatások száma (az interjú szeptember elején készült – a szerk.). Ez nagyon magas esetszám, hiszen egyelőre még csak én vizsgálok Szombathelyen. A szakértő társaim szoktak elszörnyedni azon, hogyan lehet ennyi gyerek ügyét felvállalni, de mindig azt mondom, hogy muszáj, mert már az egész országból megkeresnek bennünket. (…) Ráadásul még most is vannak olyan megyék, ahová egyáltalán nem jutottunk el, de ezt most nem is szorgalmazom, hiszen nem győzném. Tehát van kereslet a munkánk iránt.

Úgy láttam, hogy a Barnahus-modell Szombathely után pillanatokon belül országos hálózattá válik. Hogyan lehet ezt megvalósítani, ha egyetlenegy szakember van, az ön személyében?

Pillanatnyilag valóban így van, és ha lenne is minden megyében Barnahus, egyelőre csak igazságügyi pszichológus szakértő vizsgálhatná a gyermek áldozatokat. Hogy értse, miről van szó, Vas megyében jelenleg ketten vagyunk igazságügyi szakértők, de a másik kollégám azt mondta, hogy neki ez túlzottan nehéz terep, nem tud ennyi gyermeki szenvedést elviselni.

2016 óta azért lobbizok, hogy az izlandi protokoll szerint tudjunk dolgozni – mert tiszta forrásból szeretek dolgozni. (…) A vonatkozó jogszabály-módosító javaslatot már megfogalmaztuk, ami szerint január 1-től a Barnahusokban előzetes rendőrségi megbeszéléssel pszichológus hallgatja ki a gyermeket a mi módszerünkkel. Így nálunk is megvalósulhat majd az a fő elv, hogy lehetőleg egyszer legyen kihallgatva a gyermekáldozat. Előfordulhat ugyan, hogy egy-egy kérdés felmerül még a találkozó után, de akkor visszajön hozzánk a rendőr, elmondja a kérdését, és itt Szombathelyen a Barnahusban velem ül le a kiskorú áldozat egy újabb kihallgatásra.

Mit jelent tulajdonképpen az, hogy Barnahus és izlandi modell?

A Barnahus izlandi szó, speciális gyerekházat, kívül-belül gyerekbarát épületet jelent. Az izlandi modell fogalma nagyon tömören gyermekbarát igazságszolgáltatást takar. A modellben gondolkodó szakemberek álláspontja az, hogy a gyermekek szexuális bántalmazása nemcsak a rendőrségre, az ügyészségre, a bíróságra tartozik, hanem a gyermekvédelmi alap- és szakellátás, a gyámhivatal, a védőnői hálózat, az oktatási, nevelési intézmények és orvosok segítségére is szükségünk van.

A munkánk sok mindenre kiterjed, nagyon büszke vagyok arra, hogy a hágai európai konferencián 2 vagy 3 éve elfogadták azt a javaslatunkat, hogy egész Európában Barnahusnak hívják az izlandi modell szerint működő gyermekvédelmi szolgáltatást.

A másik, amit el akarunk fogadtatni, hogy ha gyermekbántalmazásról jelenik meg írás bárhol, akkor a média kerülje el a gyermekarccal való illusztrálást, hiszen a történet mögött mindig van egy ténylegesen bántalmazott gyermek. Tiszteljük annyira az összes gyermeket a világon, hogy amikor egy felnőtt gaztetteiről írunk, akkor ne használjunk fel ehhez semmilyen gyermekarcot. (…)

Az a tapasztalatom, hogy sokan elutasítják annak a tényét, hogy a környezetükben előfordulhat családon belül bántalmazás. Mit gondol erről?

Pszichológusként foglalkozunk szorongáselhárító pszichés mechanizmusokkal. Van olyan jelenség, hogy meg nem történté akarja tenni az ember azt a dolgot, amitől nagyon fél vagy irtózik. Ha valaki nagyon szorong egy eseménytől, akkor bebeszéli magának, hogy meg sem történhetett. Én azonban bízom abban, hogy a magyar felnőtt társadalom van annyira érzékeny és tudatos, hogy elgondolkodik azon, hogyan történhetett meg például a Kaleta-ügy.

Ez csak a legutolsó nagy port kavart botrány, felrázta a közvéleményt és ráirányította a figyelmet a témára.

Szerintem nem eléggé. Egy-két hónap eltelt, elindult az iskola, és mindenki elkezdett posztolni a gyerekeiről fényképeket. Hányszor leírta a média, hogy nem szabad! Ne tegyük ki a gyerekek fotóit, mert megkeresik őket a ragadozók. Az emberek képeket posztolnak a világhálóra, mert most már nem dől minden csatornán a szörnyűség. (…)

A Barnahus ezzel a rossz szemlélettel szemben is fel tud lépni?

„Évről évre nő a szexuálisan abuzált gyermekek száma. Keresik, kutatják az okot, de egyelőre nincs válasz.”

A gyermekek ügye nagyon aggasztó. Évről évre lineárisan, mindegyik földrészen nő a szexuálisan abuzált gyermekek száma. Keresik, kutatják az okot, de egyelőre nincs válasz. (…)

Volt itt Szombathelyen az egyik utcában egy óriásplakát, ami női fehérneműt hirdetett. Nem tudom, hogy hány éves kortól hordanak ilyen ruhadarabokat a kislányok, de a használatához talán ki kellene fejlődnie a mellnek. Megkértem a férfi ismerőseimet, hogy nézzék meg, menjenek arra és az első asszociációt, ami először az eszükbe jut a reklámról, írják le nekem. Szinte mindenki azt írta, hogy felháborító, hogy egy szomorú szemű, meggyötört arcú 12-13 éves kislány van a plakáton, és hogy anorexiás gyerekkel reklámoznak női fehérneműt. Ezek az idősebb, már családos férfiak erős kontrasztot éreztek a női fehérnemű és a gyermeki test között. (…) Évtizedek óta az figyelhető meg, hogy a felnőtt női princípiumokat ráhelyezik tizenéves gyerekekre. A reklámok azt sugallják, hogy egy kislány már nő, a mai posztmodern társadalomban itt kezdődik a nőiség. De hát a fenét kezdődik itt! Egy 10-12 éves kislány még kisgyerek! Részben szerintem emiatt a hibás szemlélet miatt is van az, hogy a gyermekekkel szembeni abúzusok száma lineárisan növekszik az egész világon. (…)

Külföldön vannak arra vonatkozó vizsgálatok, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy egyre inkább terjed a gyermekekkel szembeni erőszak jelensége a társadalmakban.

Az egyik okot abban látják a kutatók, hogy szétesnek a közösségek, a családok. Amikor kezdtem az egyetemi tanulmányaimat, még azt tanították, hogy a nukleáris család – anya, apa, gyerek – nem eshet szét, itt a vége a közösségek felbomlásának.

Évekkel ezelőtt a házasságok közel kétharmada válással végződött, ma eljutottunk odáig, hogy gyakran létre sem jön házasság a felek között, és a támogatás, az óvó család is hiányzik a legtöbb kapcsolatból.

A sokgenerációs család talán viszonylagos védettséget tudott adni a gyerekeknek az erőszakkal szemben. Ez azt jelentette, hogy a generációk egy nagy házban laktak, egy légtérben élnek. De én is olyan nagyszülő vagyok, hogy ha kérnek, akkor persze, hogy megyek segíteni az unokák mellé, de ez nem azonos azzal, hogy egy légtérben élünk, körbeüljük esténként a vacsora asztalt, és emiatt a gyerek érzi, hogy hányan vigyáznak rá, számonkérik, figyelik őt. (…)

És mi lesz a bántalmazott gyerekekkel? Vajon feldolgozható egy ilyen óriási trauma a gyermek számára, hogy a saját szülője, hozzátartozója bántalmazza őt?

Az izlandi modell öt plusz egy „lábon” áll, ezek sarkalatos építőkövei a modellnek. Az utolsó „láb” az úgynevezett utánkövetéses vizsgálat, amit most kezdünk majd a 2018-2020-ban vizsgált gyerekeknél. Ha vannak eredmények, akkor majd lehet erről valamit mondani, de igazán 20-25 év múlva lehet erre a kérdésre válaszolni.

Egyébként a Beszélj róla alapítvány honlapjáról lehet sok történetet olvasni. Két éve, amikor utoljára néztem, több mint 360, többségében felnőtt nő írta le, hogyan élték le az életüket úgy, hogy gyerekkorukban férfi hozzátartozójuk, apjuk vagy testvérük megerőszakolta őket. Ők persze nem tettek feljelentést, mert senki nem hitt volna nekik.

A szexuálisan abuzált gyereknek az az alapélménye, hogy nem tud szabadulni az eseménytől, újra és újra megéli, hogy lemerevedik, sóbálvánnyá válik, (…) döbbenetes, mennyire tönkreteszi a gyerekkori vagy kamaszkori történet a nők egész életét: dolgoznak, hasznos tagjai a társadalomnak, egy részük pszichésen súlyos beteg lehet, de a többségük nőként biztosan nem funkcionál.

Valójában tehát nem lehet túlélni a szexuális abúzust, megtörik benne az ember.

– Fizikailag túlélhető, lelkileg valahol mindenki meghal. Van egy szimbólumunk, egy japán váza, ami széttört. Mind a gyerekbarát igazságszolgáltatás, mind a pszichoterápia, mind az abuzált gyerek további élete arról szól, hogy próbáljuk összerakni a lelkét. Ezért választottuk ezt a 14 karátos arannyal összeragasztott japán kerámiát. A törött vázán viszont örökké látszik kívülről is, belülről is a törés, az emberen a lélek széttörtsége. Hiszen milyen viszonya lehet egy 8-9 évesen az apa által szexuális együttlétre kényszerített gyereknek a testével? Elsősorban az apának kellene tisztelni a gyereke testét, nem? Hát, nem tisztelte az apja, nem is érez a test semmit.

Hogy csúszhat meg ennyire egy apa…

Ha majd át tudok valakinek adni mindent, életem végén becsoszogok a börtönökbe, és akkor fogok az elkövetőkkel beszélgetni arról, hogy mi vitte őket arra, amit tettek. Engem is nagyon érdekel. (…) Vannak rá nemzetközi kutatások, hogy a szexuális abúzust elkövető apák úgy kezdik az abuzálást, hogy először éveken át egyre agresszívebbek a családtagjaikkal, verbálisan kezdődik, aztán fizikailag folytatódik az erőszak. A gyerekek szeme láttára verik az anyát, közben felnőnek a lányok, és utána jön a lányok verése, erőszakolása. Vagyis az abúzus egy szisztematikusan felépített folyamat. (…)És sajnos egyre több a nő is a vádlottak között, ma délelőtt is egy ilyen esetem volt.

Végre nem Budapesten van valamilyen fontos intézmény központja!

(…) Most a három nagy működési területünk a vizsgálat, a képzés és az országos munkacsoport felállítása, és gőzerővel dolgozunk azon, hogy új épületünk legyen. Eddig öt gyermekvédelmi konferencián vagyunk túl, a napokban jelenik meg a 80 oldalas esettanulmány-kötetünk, született egy dokumentumfilm, ami jó fogódzó a leendő Barnahusok kialakításához és a hőskort is bemutatja. Készíttettünk egy rajzfilmet az óvodáskorú gyerekeknek és szüleiknek, hogy amikor a rendőrségtől megkapják az értesítést, és el kell hozni a gyermeket kihallgatni, a youtube-on meg tudják nézni, hogy mi is az a Barnahus. Erre a munkánkra vagyok most a legbüszkébb, nagyon jól sikerült, majd mindenképpen nézze meg ön is!

(illusztráció: Shutterstock)