A kormányfő a Magyarország újraindul! címmel megrendezett gazdasági csúcskonferencián kiemelte: a gyereket nevelő családokat megviselte a koronavírus-járvány miatti válság, sok olyan család van, amelynek hozzá kellett nyúlnia a tartalékaihoz.

Ezért ha sikerül elérni Magyarországon az 5,5 százalékos GDP-növekedést, a miniszterelnök azt javasolja a kormánynak, hogy a gyermeket nevelő szülőknek 2022 elején adják vissza azt a személyi jövedelemadót, amelyet 2021-ben befizettek a költségvetésbe.

"Azt javaslom, hogy ezt ne szétosszuk, ne ide vagy oda tegyük, hanem egész egyszerűen adjuk vissza azoknak, akik megdolgoztak érte, akik ezt megkeresték, és utána befizették a költségvetésbe" - mondta.

Hangsúlyozta: a leggazdagabbaknak erre nincs szükségük, tehát az átlagjövedelemnél kellene húzni egy határt, és az ez alatt befizetett szja-t a gyermeket nevelő szülőknek visszaadni, hogy újra feltölthessék tartalékaikat. A kormányfő számításai szerint ez 550-580 milliárd forintot jelent.

1,1 millió gyerekes családot érinthet

A számítások szerint mintegy 1,1 millió gyerekes családban 1,5 millió kereső kaphat személyi jövedelemadó visszatérítést 5,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedés esetén - mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Egy kereső maximum 800 ezer forint adóvisszatérítést kaphat, két kereső esetén ez az összeg 1,6 millió forint a családban. Az intézkedéscsomag 600 milliárd forintba kerül, 1,5 millió kereső esetén átlag 400 ezer forintot jelent személyenként a visszatérítés - mondta Nagy Márton.

Mindenki azt az összeget kapja vissza, amit befizetett

"Mindenki azt az összeget kapja vissza, amit befizetett” - mondta Orbán Viktor a kormány szerdai ülésén született döntésekkel kapcsolatban. A kormányfő hozzátette, hogy az SZJA visszatérítése egyszeri alkalom lesz.

Közölte azt is, hogy a magyar gazdaság megerősítéséről nemzeti konzultációt indít a kormány, amelynek része lesz a családok 2021-es SZJA-befizetéseinek visszatérítésének kérdése, illetve a minimálbér 200 ezer forintra történő emelése. A kérdések között szerepel a hitelmoratórium folytatása, illetve átalakulása is.

Orbán Viktor elmondta, a kormány döntött arról is, hogy engedélyezik a 12-16 év közöttiek oltását, amelyet az oltópontokon kaphatnak meg.