– Nem várt csoda, felfoghatatlan élmény, amikor egy pici emberke, aki nemrég még nem tudott semmit, elkezd jönni-menni, beszélni – ezt mondta a nagypapaságról Trokán Péter Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész a csalad.hu-nak adott interjúban a II. Országos Gyalogló Idősklub találkozója előtt.„Amikor a saját gyermekeim kicsik voltak, dolgom volt velük, nevelni kellett őket.Most nincs feladatom, csak szeretni kell”Hosszabb beszélgetésre nem volt lehetőség, mert az esemény közben el kellett mennie, kora délután ugyanis férjhez ment Anna lánya, a kisunoka édesanyja. De annyit azért elárult, hogy a kisfiú most kezd beszélni.– Tegnap mutatott a kisebbik lányom (Trokán Nóra – a szerk.) egy videót. Ő vigyázott a kicsire, elmentek sétálni, és ez a 20 hónapos csöppség mindegyik parkoló autó márkáját megmondta. Amikor meglátogatom, akkor is az összes autót elő kell venni, igazi férfiemberként dolgozunk mi ketten. Mindent, amit össze lehet csavarni, szét lehet szerelni, ahol gombokat lehet nyomogatni, három másodperc alatt megtanulja. A telefonon már oldalakat tud megnyitni, tudja, hogy a Youtube-on hol kell keresni a mesét. Őrület! – mosolyog Trokán Péter, aki hozzáteszik: szerinte a nagyszülőség csodálatos, nagyon más szülőnek és nagyszülőnek lenni.– Amikor a saját gyermekeim kicsik voltak, dolgom volt velük, nevelni kellett őket. Most nincs feladatom, csak szeretni kell.A beszélgetés végén annyi idő még maradt, hogy a 200 első randi című sorozat rajongóit megnyugtassa (akikből bőven akadt a jelenlévő nyugdíjasok között is): a napokban kezdődik a következő évad forgatása.Lépcsőzés államtitkári „utasításra”A Vajdahunyadvárba szervezett II. Országos Gyalogló Idősklub találkozóját Novák Katalin nyitotta meg, a résztvevők innen indultak később a gyalogtúrára. A meghívott előadók mellett a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is a mozgás, az aktív élet jótékony szerepére hívta fel a figyelmet. Elmesélte, hogy a minisztérium épületében a 2. emeleten van az államtitkársági iroda. Munkatársaitól azt kérte, mindig gyalog menjenek fel.– De amikor elfordulok, és azt hiszik, hogy nem látom őket, akkor főként a 30 év alatti kollégák beugranak a páternoszterbe – tette hozzá, majd mesélt anyai nagyapjáról. – Minden reggel tornázott, olyan kerékkel, amire oldalra kapaszkodó van szerelve, és a papa ezzel ment le fekvőtámaszba. Én is kipróbáltam, de nekem nem sikerült, borzasztó nehéz.A nagypapa minden reggel hideg vízzel zuhanyozott, kifényesítette a haját, felvette az öltönyét, és így jelent meg a család előtt. Ágasegyházán volt iskolaigazgató, ahol akkoriban már bevezette a mindennapos testnevelést. Novák Katalin édesanyja is minden reggel fut, 65. születésnapjára azt a célt tűzte ki, hogy megdönti a félmaraton időrekordját. Sikerült neki, és a mostanit is 2 óra pár perc alatt teljesítette. Az államtitkár is követi édesanyja példáját, őt Monspart Sarolta készítette fel a maratonra.„Mindenki annyit ér, amennyinek tartja magát”Az eseményen a tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok is részt vett. Ő az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. Monspart Sarolta ma mozgásra buzdít mindenkit, elsősorban az idősebbeket. Aki részt vett már korábban akár egyetlen előadásán is, azt nem érte váratlanul páratlan humora, és az, hogy megtornáztatja a közönséget.A sport mindenkié! felkiáltással azt kérte a résztvevőktől, hogy mindenki tegye a combjára a kezét.– Mindenki a sajátjára és ne a szomszédjáéra. A vállkörzésnél már mindenki súrlódhat a csinos szomszédjához – tette hozzá. Monspart Sarolta célja az, hogy az országban legyen legalább 1000 gyalogló klub, de egyelőre még 100 is alig jött össze. Pedig szerinte a gyaloglás politikamentes: aki jobbra szavaz, jobb lábbal kezdje, aki balra szavaz, ballal induljon el. Úgy fogalmazott: mindenki annyit ér, amennyinek tartja magát. Ő hiába volt világbajnok, van, aki sánta öregasszonyt lát benne (aktív pályafutásának kullancs okozta enkefalitisz vetett véget, a betegség nem múlt el nyomtalanul – a szerk.), de ő nem tartja magát annak, örül, ha figyelnek rá. Naponta félórát mindenkinek kellene gyalogolni, de nem az utcán, hanem a természetben.– Utána mindenki jól érzi magát, ezt-azt csinál, ha van kivel – mosolygott.Sör helyett egy jó rozé?A fiatalos alakját, mozgását megőrző Trokán Péter azt mondta beszédében, hogy sokszor gyanakvóan néznek rá, mitől ilyen fitt.– Amikor elmesélem, hogy minden nap 1000-1200 métert úszom, a hitetlenkedők irigykedve csóválják a fejüket, azt mondják: nekik is kellene mozogni, de nincs rá idejük, nekem meg könnyű, mert nyugdíjas vagyok. Pedig én soha ilyen aktív nem voltam, mint most: gyakran ingázom, mert a szombathelyi színházban játszom, forgatok, a munkahelyemre gyalog járok. Este pedig egy pohár rozét iszom a dobozos sör helyett. Ezek az apróságok is segítenek abban, hogy ne ereszkedjen meg a hasam – teszi hozzá a színész. – Mindig sportoltam, általános iskolásként sokat fociztam, a gimnáziumban már kosárlabdáztam.Amikor a színészi pályára került, a hektikus színházi munka mellett nem lehetett csapatsportot űzni, ekkor jött az úszás, ami egy ma is tartó szerelem. Anno a Kondorosi úti uszodába járt, ahol olyan tartós barátságok szövődtek, hogy 25 év után is együtt járnak az uszodába – igaz, most már Törökbálintra.GYED-re mehetnek a nagyszülőkNovák Katalin a nagyszülőket érintő kormányzati döntésekről is tájékoztatta a résztvevőket. Elmondta, hogy január elsejétől az aktív, még nem nyugdíjaskorú nagyszülők átvállalhatják a GYED-et a szülőktől, ha a gyermek még nem érte el a 3 évet. Az ellátást a nagyszülő fizetése alapján állapítják meg, több gyermek után több juttatás jár. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy ugyanabban a családban csak az egyik nagyszülő veheti igénybe a kedvezményt akkor, ha mindkét szülő dolgozik. Ez idő alatt a gyermeket nem lehet bölcsődébe adni. Beszélt arról is, hogy ha egy központi közigazgatásban dolgozónak unokája születik, 5 napos nagyszülői szabadságot vehet ki.