Már 1,324 millió érintettnek kézbesítették a háromszor háromezer forintos rezsiutalványt tartalmazó borítékokat tegnap reggelre, ami az összes utalvány 52,8 százalékát jelenti – tudatta a Magyar Nemzettel a Magyar Posta Zrt. Hozzátették: tegnap estére pedig Budapest tíz kerületében és néhány Pest megyei településen minden utalványt kiszállítottak a jogosultaknak.

A tervezett kézbesítési időszaknak (vagyis szeptembernek) nagyjából a felénél tehát kijelenthető, hogy az ütemterv szerint halad a folyamat, de mostantól fel is gyorsul a kézbesítés. Ez azért lehetséges, mert már az összes rezsiutalvány megérkezett a helyi postákra, ettől fogva ezek ütemezik a kézbesítést, vagyis a logisztikai feladat legnagyobb részén túl van a társaság.

Az utalványok ajánlott levél formájában érkeznek, vagyis amelyeket nem sikerült átadni a címzetteknek amiatt, hogy nem találta őket otthon a kézbesítő, letétben vannak a postákon. Jelenleg több mint százezer küldemény várakozik a tulajdonosára.

Akik átvették, jellemzően kisvártatva fizettek is a postákon a földgáz-, illetve villamosenergia-szolgáltatásért az utalvánnyal. A Magyar Posta Zrt. szeptember 2-án kezdte a kézbesítést, és már aznap heten egyenlítették ki valamilyen számlájukat a juttatással.

Másnap már több mint ötszázan fizették ki a sárga vagy fehér csekkjüket ilyen módon, míg 6-án pénteken 14 ezren éltek a lehetőséggel. A kézbesítés második hetétől pedig minden nap tízezres nagyságrendben fogadtak el a posták rezsiutalványokat.

Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki rögtön beváltotta a három darab háromezer forintos összegről szóló papírt, hiszen sokan lehetnek olyanok is, akik inkább a téli gázszámlához teszik félre. Tartalékolásra van lehetőség, hiszen legkésőbb 2020. március 31-ig lehet felhasználni az utalványokat – ez szerepel is a nyomtatványokon, ahogyan az is, hogy felhasználhatók a földgáz- és a villamosenergia-szolgáltatók ügyfélszolgálatán is.