Spáh Dávid: „Az apaság nem elvett, hanem hozzátett az életemhez” - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Spáh Dávid: „Az apaság nem elvett, hanem hozzátett az életemhez”

Szöveg: Németh Szilvia, fotó: Spáh Dávid
2020. jún. 20. 8:00
Interjúk

A Spáh ikreket a kilencvenes évek nagysikerű televíziós sorozatában, a Família Kft.-ben ismerhette meg a nagyérdemű. Károly azóta operatőr, Dávid pedig rendező lett, és pár éve ismét együtt dolgoznak. Dáviddal a holnapi apák napja kapcsán beszélgettünk a gyerekek, a család fontosságáról és a szülői minta jelentőségéről.

Károly úgy döntött, marad a kamera mögött, Dávid viszont húsz év után nemrég újra felbukkant a képernyőn: bevállalta, hogy egy kézikamera segítségével megmutatja, hogyan éli feleségével és három kisgyermekével a karanténos hétköznapokat. Az öncélú magamutogatás helyett persze sokkal komolyabb szándék vezérelte, amiről szívesen mesélt a csalad.hu-nak.

Hogyan jellemeznéd a kapcsolatodat az Édesapáddal?

– Nagyon szoros és szeretetteljes. Kamaszkoromban sem durvultak el a konfliktusaink. Ez alapvetően annak volt köszönhető, hogy apukám egy hihetetlenül jókedélyű ember. Elhivatott pedagógusként dolgozott, aztán a rendszerváltoztatás környékén kényszervállalkozó lett. Sokkal küzdelmesebbé vált az élete, de sikerült megőriznie a jókedvét, ezért semmilyen nehézség nem nyomhatta rá a bélyegét a családi életünkre. Nagyon hálás vagyok neki ezért, no meg azért is, mert boldoggá tette az anyámat, akinek a mosolya gyermekkorunkban betöltötte a házat. A szüleim a köztük lévő harmónia fenntartásával adták nekünk a legtöbbet.

Mi lehet a titka a jó házasságuknak?

– Az, hogy magasról letojták azokat a konvenciókat, amikkel a felületes szemlélődők fordultak feléjük. Amikor anyukám ügyvédként kezdett praktizálni, az apukám, egy jó menedzser módjára, mindenben igyekezett őt segíteni, nem okozott neki különösebb nehézséget, hogy háttérbe szorítsa a saját ambícióit. Később együtt is dolgoztak, mondhatni, a nap 24 órájában közösen léteztek, és ez is jól működött. Persze köztük is voltak viták, de azokat okosan tudták rendezni.

Hogyan, mit kaptál tőlük útravalóul ezen a téren?

– A konfliktusos helyzetekben nagyon fontos, hogy a szülők felvállalják önmagukat. Teljesen mindegy, hogy ki vagy mi miatt, de ha az indulatok kiszabadulnak az emberből a gyerekek előtt, sokkal jobb, ha természetesek maradunk, mint ha igyekeznénk elfojtani az érzéseinket. A feszült csend szerintem sokkal károsabb, mint az, ha néha felemeljük a hangunkat egy-egy vitában. Nagyon okosan kell persze kezelni, hogy mibe és hogyan avatjuk be a gyerekeinket, de nem szabad bizonytalanságban tartanunk őket. Én is arra igyekszem tanítani őket, hogy a család az a hely, ahol nyugodtan beszélhetünk a nehézségeinkről, arról, ha valami miatt nem érezzük jól magunkat gyerekként, kamaszként, felnőttként, életünk végéig bármikor. Az otthoni konfliktusok sok mindenre felkészítik az embert, nem szabad úgy tenni, mintha ezek nem lennének.

Nálatok hogyan alakul a családi munkamegosztás?

– Még picik a gyerekeink, és óriási szerencse, hogy a feleségem élvezi az anyaságot. Tudom, hogy milyen jó azt kisgyerekként megtapasztalni, ha anya mindig elérhető, jelen van. Ezért én igyekszem most annyit dolgozni, hogy a feleségem, amíg csak szeretné, otthon lehessen velük. Aztán, mikor majd már mással is szeretne foglalkozni, akkor pedig abban fogom támogatni.

Mindig is nagy családra vágytál?

– Igen, ebben nőttem fel én is, hiszen az ikertestvéremen, Karcsin kívül van egy nővérem is. Két gyerek még testvérpár, három gyerek viszont már egy csapat, ami számomra mindig is többet jelentett a testvérségnél.

Az ikertestvéreddel egy ország szívébe loptátok be magatokat, amikor kisgyerekként szerepeltetek a nagysikerű Família Kft. című televíziós sorozatban. Azóta is szoros a kapcsolatotok?

– Igen, néhány év kihagyás után most újra együtt dolgozunk. Szakmailag nagyon összeforrt az életünk az elején, ami a testvéri kapcsolatunknak nem feltétlenül tett jót, de mára megértünk arra, hogy jól tudjunk együtt dolgozni. A családba vetett hit nálunk mindent felülír. Mi már nem leszünk sehol, amikor a gyerekeink még itt lesznek egymásnak. De a mi felelősségünk is, hogy milyen lesz a viszonyuk. A szüleink is 3-3 testvéres nagycsaládokból származnak, és mindig nagyon aktív kapcsolatot ápoltak egymással, rendszeresek voltak a családi összejövetelek. Mi ebbe nőttünk bele, nekünk ez a természetes.

Laza, „parás”, szigorú vagy engedékeny? Milyen apának tartod magadat?

– Alapvetően szeretném azt hinni, hogy laza apuka vagyok, nem reszket a levegő, ha belépek a szobába. Bár a feleségemmel nagyon szeretünk nevetni egymáson és saját magunkon is, de közben iszonyatos félelmeim is vannak azzal kapcsolatban, hogy vajon hány módját találják még ki a gyerekeim annak, hogy kinyírják magukat, hogy félrenyeljenek valamit, vagy betörjék a fejüket. Ebben az értelemben parázós is vagyok, de igyekszem azért nem terhelni őket ezzel túlságosan, nem akarom összeroppantani őket a szeretetemmel.

Mi a legjobb az apaságban szerinted?

„Csak a gyerek képes ilyenfajta boldogságot nyújtani, sem a pénz, sem a szakmai siker nem fogható ehhez.”

– Amikor észrevesszük a pillanatban, hogy most jó, és hogy milyen szerencsések vagyunk, pusztán azért, hogy vagyunk egymásnak. Csak heverészünk, süt a nap és nagyokat nevetünk. Csak a gyerek képes ilyenfajta boldogságot nyújtani, sem a pénz, sem a szakmai siker nem fogható ehhez.

Van, amire a gyerekeid tanítottak meg?

– Rengeteg dologra, szinte mindenre, amit most tudok. Sokan rettegnek attól, hogy a gyerekek születésével véget ér az életük, és ezért odázzák el a családalapítást. Szerintem ez hatalmas tévedés, mert bár az adott életszakasz valóban lezárul, ezzel egyidőben kezdetét veszi egy, a korábbinál sokkal izgalmasabb periódus. Én például sokkal összetettebben tudok gondolkodni, mióta apa vagyok. A munkám során is gyakran rácsodálkozom, hogy mennyivel sokrétűbben vagyok képes emberekre, feladatokra tekinteni, a felnőttekben is képes vagyok meglátni a gyereket, és ez sok mindenen átlendít. Jóval empatikusabb, megértőbb lettem.

Önmagaddal szemben is?

„Ha valakivel jól tudjuk magunkat érezni egy bizonyos idő elteltével is, annál több nincs, nem létezik.”

– Egyértelműen. Mióta apa vagyok, még fontosabbnak érzem, hogy törődjek magammal, a saját jóllétemmel is. Nekem arra kell odafigyelnem, hogy egyszerűbben tudjak működni. Az élet nem mindig túl bonyolult, csak sokszor túlbonyolítjuk, és ezért vagyunk boldogtalanok. A fiamnak a csúcsmondása, amit 3 évesen közölt egy családi összejövetelen, hogy „ez a legjobb életünk”. Én csak annyit tennék hozzá, hogy értékeljük! Egy készülő színdarabomhoz írtam nemrég egy pályázatban: nagyon sokan azt hiszik, hogy a szerelem olyan, mint egy detonátor, ami berobbantja a boldogság tüzét, és akkor ez az életünk végéig égni fog. De ez nem így van. Ha valakivel jól tudjuk magunkat érezni egy bizonyos idő elteltével is, akkor az nem hogy elég kell, hogy legyen, hanem annál több nincs, nem létezik. A gyerekeim rengeteg dolgot segítettek megérteni egyébként önmagammal kapcsolatban. Ha rájuk nézek, kis tükrökként láthatóvá teszik a hibáimat is, ami azért jó, mert így kénytelen vagyok azokkal is foglalkozni.

A gyerekek születése előtt nem féltél attól, hogy a családi teendők miatt majd nem lesz elég időd, energiád a karriered építgetésére?

– Szerintem körülöttem többen gondolják azt, hogy a karrieremben hátráltatnak engem a gyerekek, de ezzel nem értek egyet. Úgy gondolom, még megvan az esélyem arra, hogy látványosabb sikereket érjek el a szakmámban, de bevallom, jelenleg büszke vagyok arra is, hogy egy „elég ügyes iparos ember” vagyok, aki könnyen, gyorsan készít szép reklámfilmeket. Nagyon szeretem ezt csinálni, éppen ezért nem aggaszt túlzottan, hogy nem vagyok még kész az első játékfilmemmel 40 évesen. Ha egész életemben „csak” egy filmet fogok rendezni, az sem fog zavarni.

A munka-magánélet összehangolását hogyan oldod meg?

– Vannak sarokszabályok, amiket igyekszem betartani, de a lavírozás a kettő között nekem is mindennapos kihívás. Arra például nagyon ügyelek, hogy a gyerekeimmel töltött időben egyetlen munkatelefont se intézzek. Ha előkészítek vagy forgatok, addig inkább nem is jövök haza, amíg a feladat hatása alatt vagyok. Előfordul, hogy csak fürdetésre esem be, de akkor már teljes valómban a családdal tudok lenni. Szerencsére ezt a fajta éles váltást a karantén időszakában is meg tudtam valósítani, hiszen van egy irodám a tetőtérben, oda vonultam el, amikor „munkába mentem”. A feleségem támogatása nélkül persze ezt nem tudnám így csinálni.

Miért döntöttetek úgy, hogy bekamerázzátok az otthonotokat, és ország-világ számára bepillantást engedtek a magánéletetekbe?

– Mi egy nagyon áldásos időszaknak éltük meg a karantént, azt, hogy sokat lehettünk együtt. Szerintem itthon többet kellene foglalkozni azzal, hogyan lehet jól működtetni egy családot. Ez véleményem szerint gyakran „csak” elhatározás kérdése, mégis sokaknak nem megy. Borzasztó látni azokat a fásult szülőket, akiknél úgy tűnik, nyűgként tekintenek a saját gyerekeikre, nem lelik örömüket bennük, a családjukban, és már azt is elfelejtették, hogy miért is vágtak bele annak idején ebbe az egészbe. Félreértés ne essék, nem akarok én senki felett pálcát törni, de sokan hiú ábrándokat kergetnek azzal kapcsolatban, hogy milyennek kéne lennie az életüknek, és közben észre sem veszik, hogy milyen szerencsések.

A kérdésedre visszatérve: először is megtisztelő, ha az emberre magánemberként kíváncsiak a nézők, és éppen ezért ha valaki a képernyőre teszi a családját, az egy kulturális felelősség. Azzal, hogy minden sallangtól mentesen, őszintén „kitárulkoztunk”, konkrét célunk volt. Én, mi olyat szerettünk volna mutatni az embereknek, amitől esetleg ők is jobban érezhetik magukat a saját életükben. Ha csak egy olyan boldog pillanatot tudtunk valakinek nyújtani, amit ő esetleg már régen elfeledett, pedig simán meg tudna most is valósítani a saját családjában, akkor már megérte.

Június harmadik vasárnapja apák napja. Mit gondolsz erről?

– Nagyon örülök, hogy már nálunk is van apák napja. Én tavaly kaptam először rajzot a gyerekeimtől. Az a férfi, akit fel lehet köszönteni apák napján, már biztosan megtett annyit, hogy otthon volt. Apaként a legfontosabb feladatomnak egyébként azt tartom, hogy szeretettel jelen tudjak lenni a gyerekeim életében.