csalad.hu - ’’Motiváltak a társaim jobb eredményei”
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

’’Motiváltak a társaim jobb eredményei”

Bíró Kristóf
2020. máj. 20. 14:00
Blogok

Havonta egyszer Böjte Csaba jelenlegi vagy éppen egykori neveltjei is bemutatkoznak, és elmesélik a történetüket. Ezennel ismerjék meg Bíró Kristófot!

Hat évvel ezelőtt kerültem a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz, 14 éves voltam. Akkoriban kezdtem súrolni a kamaszkor határát.

Csíkszentdomokosról származom egy háromgyerekes családból. Szüleim annak érdekében, hogy minél jobb helyzetet tudjanak teremteni nekünk, nagyon sokat dolgoztak, ennek ellenére a körülményeink nem voltak a legkedvezőbbek, és ehhez sok veszekedés is társult. Nevelésünk a nagyszüleinkre hárult, de velem igencsak meggyűlt a bajuk, mert nem szerettem szót fogadni, sokszor tettem rossz fát a tűzre. Ezzel persze én is hozzájárultam a családi veszekedésekhez.

Mivel a helyzetünk nem javult, a szüleim elkezdtek beszélni arról, hogy jobb volna mindenkinek, ha nevelőotthonba kerülnék. Ők kérték az alapítvány segítségét, és hamarosan be is költöztem a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Központba. Az utamon ezután sokat segített kíváncsi természetem.

Az első év volt a legnehezebb

Emlékszem, hogy a tatárdombi ünnepség zajlott éppen, amikor megérkeztem. Olyan érzést ébresztett bennem, mintha egy sivatagban kószálnék egyedül a sok idegen ember között. Mivel rengeteg volt aznap a tennivaló, rábíztak a gyermekotthon egy idősebb diákjára, Gábor Szilárdra. Meg is ismerkedtünk ott helyben, később hosszú időre a szobatársam és végül a legjobb barátom lett.

Az első év telt a legnehezebben, mert egy magamfajta tűzről pattant gyereknek, aki azelőtt nem igazán ismert szabályokat, nehéz volt megszoknia egy kötött rendszert. A szüleim távolléte is fájdalmas érzés volt. Sokat segítettek a „testvéreim”, a nevelőm, a szociális család, ahova kerültem. Hamar befogadtak, és kezdett kialakulni egy nagyon szoros kapcsolat köztünk.

Hajtott a szereplésvágy

A tanulmányi eredményeim nagyon rosszak voltak, nem is szerettem tanulni. Az volt a legnehezebb, hogy nekilendüljek a tanulásnak. Hatodik osztályos voltam, amikor a rendszerbe kerültem. A rossz eredményeim miatt többször előfordult, hogy sokáig bent kellett maradnom tanulni, míg a többiek kint töltötték az időt. A társaim sokszor gúnyoltak emiatt, ami néha konfliktust is okozott közöttünk, de hát, ahol egy „családban” ennyi gyerek van, előfordul az ilyesmi.

Akinek jobbak voltak az eredményei, elmehetett különböző helyekre szerepelni. Ez elég érdekesnek tűnt és motivált engem is, hogy jobban tanuljak. Lassan aztán én is elkezdtem szerepelni velük, több helyen is dicséretben részesültem. Végül sikeresen végeztem el az asztalos szakmát.

Hálás vagyok a jóért és a rosszért is

Mivel sokan voltunk fiúk, egy hierarchikus rendszer is kialakult közöttünk. A ház körüli munkák voltak azonban azok, amelyek még közelebb hoztak minket egymáshoz, még szorosabb és erősebb kötelék alakult ki közöttünk.

Most felnőttfejjel büszkén mondhatom, hogy hálás szívvel tekintek vissza a sok szép emlékre, még a civakodásokra is, ami összeköt a „testvéreimmel”. Azt gondolom, jó hatással volt rám, hogy sok „testvér” közt nőhettem fel, sokszor motiváltak a társaim jobb eredményei, nem szerettem volna lemaradni.

(fotók: privát)

A korábbi beszámolókat olvasta már?