A budai társasház kapuján óvatosan érdemes belépni, éppen a hatalmas fákat csonkítják az udvarban. Csöngetés nélkül megyünk fel az első emeletre, a lépcsőház erkélyén Derke kutya napozik. Amint megállunk az ajtó előtt, már jelzi is a gazdinak, hogy idegen behatolók közelítenek. Monspart Sarolta – akit szigorúan Sacinak kell hívni és csak tegezni szabad – már jön is. A régi polgári lakásba cipővel lépünk be, különben kutyaszőrös lesz a zoknink, mint arra a házigazda figyelmeztet. Bár nem először találkozunk, a nappalitól mindig tátva marad az ember szája. A könyvtárnyi mennyiségű irodalom, a kanapé mellé helyezett legalább 150 éves asztali lámpa komolyságot kíván. Sacival elvileg ez nem megy könnyen, hiszen ő mindig jókedvű, vicces volt. Eddig.

– Most megyek neki a harmadik kemónak, egy kicsit haragszom is a Jóistenre.

Pedig jól nézel ki.

– Jól is érzem magam. Közben meg az orvosok azt mondják, hogy a tumormarker rossz, gyerünk megint kemóra. Most épp kikönyörögtem, hogy még két hétig hagyjanak békén. Járok a gyalogló klubokba és Jászberényi József Szenior Akadémiájába előadásokat tartani. Például Solton voltunk egy hete az OGyIK (Országos Gyalogló Idősek Klubhálózata – a szerk.) nyugdíjas gyalogló találkozón, 160-an jöttek el. Ott volt az egyik ismert színész, a nevét nem akarom mondani, már a harmadik mondatában arról beszélt, hogy ő több éve rákos. Azt mondja, ha bánkódna, ugyanez lenne. Tehát nem bánkódik. Olyan előadást tartott rózsaszín ruhában, hogy leesett az állunk.

"azt szeretném, ha a Jóisten addig itt hagyna, amíg több klubunk nem lesz"

Te is beszélsz nyilvánosan a betegségedről?

– Sokan tudják, hiszen a klubokban előadásokat tartok, ott azért nem tudom elfedni az ezzel járó változásokat. Azt szeretném, ha a Jóisten addig itt hagyna, amíg több klubunk nem lesz. Mert én azt gondoltam, hogy szinte pillanatok alatt nagyon sok alakul majd, de még mindig csak száz van. Az ezerről már lemondtam, de úgy félezer azért jó lenne.

Hiányoznak a hús-vér idősek a médiából

Miért megy ez ilyen nehezen?

– Több oka van. A mai idősek 20, 30, 40 éve nem sportoltak, 20, 30, 40 kilóval súlyosabbak, mint kellene lenniük, és nem akarnak kimozdulni otthonról. „Magányjárvány” tombol az országban. A csaknem 2 millió öregségi nyugdíjasból 750 ezer él egyedül, ennek zöme nő. Nem jut el hozzájuk információ például a gyaloglóklubról sem. Ebben nagyon bűnös a média. Hiszen ezeknek a magányos, özvegy nőknek a többsége nem online olvasgat, hanem televíziót néz. Ott meg nincs egyetlen időseknek szóló műsor sem. Ezt mondtam én már az Idősek Tanácsának egyik ülésén is az elnökünknek, Orbán Viktornak. De azt mondja, hogy neki ebbe nincs beleszólása.

"a csaknem 2 millió öregségi nyugdíjasból 750 ezer él egyedül, ennek zöme nő. Nem jut el hozzájuk információ például a gyaloglóklubról sem"

Mindig és mindenkinek kimondod, amit gondolsz?

– Ki én. Nem is vittem sokra. Sokat nyeltem egyes főnökeim miatt, és persze lehet, hogy emiatt a stressznyeléstől lettem beteg. Igaz, mindkét szülőm rákban halt meg, szóval a rizikófaktor elég magas volt. Szerintem fontos, hogy legyen egy olyan műsor, ahol nem derékig kivágott ruhájú színésznők, sose hallott énekesnőcskék beszélnek az élet nagy dolgairól, hanem térképarcú, hús-vér idősek, tudod, olyan átlagosak. Én egy ilyen emberrel biztosan jobban tudok azonosulni. Ha ő valamire azt mondja, hogy ez jó, belefér az életébe, akkor elhiszem neki.

A kapálás nem elég

Vidéken Mari néni, Sári néni azt mondhatja, drága Saci, kapálom a kertet, biciklivel járok a piacra, minek gyalogoljak, estére alig érzem a lábam, fáj a derekam, örülök, ha beülök a fotelba és megnézem a híradót meg a sorozatomat. Hétvégén meg jönnek a gyerekek, az unokák, sütni, főzni kell. Nincs igazuk?

– A kapálás, a kerti munka, a háziállatok etetése, ganézása valóban fizikai munka. De nem azonos a sportolással. A sportolásnak ugyanis kettős funkciója van. Az egyik, hogy a motoromat, a szívemet, a keringési rendszeremet mozgatom. A kapálásnál megizzadok, meg egy kicsit felmegy a pulzusom, de az nem elegendő. És ez csak az egyik baj. A másik, hogy hiányzik belőle az énidő. Az, hogy én ezt most magamért teszem, magammal foglalkozom. A gyaloglóklub azért is jó, mert a közösségben lehet beszélgetni, rám is figyelnek!

Nézel tévét?

– Igen, az a baj, hogy igen.

Ez baj?

– Igen. De én már nem fogok 75 évesen megváltozni. Biztosan nem olvasom el a férjem (Feledy Péter újságíró, rádió- és tévériporter - a szerk.) könyvtárát. Nézd, mennyi könyve van.

Ő gyalogol veled?

– Á, nem. Ő olvas. Egyébként tudtad, hogy a házasságban élő férfiak 8, a nők 5 évvel hosszabb ideig élnek átlagosan, mint a nem házasok? Persze az ember néha örül, ha egyedül lehet. De látod, mégis jobb a házasság. Legalábbis azt mondják az okosok.

Találkozol barátnőkkel, barátokkal?

– A gimis csajok néha idejönnek, érdekes, az egyetemről kevesebb a megmaradt kapcsolat. Most vannak, ahogy hívom őket, a sportbarátnők… Majd’ minden szombaton és vasárnap összeszedem autóval a négy csajomat, és megyünk. Egy fut, kettő nordicozik, ketten gyalogolunk.

„Soha nem voltam egy görcsös anyuka”

Milyen nagyi vagy?

– Nem jó. Négygyermekes családban nőttem fel, tizenvalahány éves koromig minden vasárnap a nagymamánál volt nagy családi ebéd. Egy idő után már nem nagyon szerettem, igyekeztem volna kiszállni belőle. Erre a férjem, Péter szintén négygyerekes családból jött, és folytattuk. Minden évben nagy családi ünnepség, 78-80 ember és a sok kicsi 20-30 fős születésnap. Tulajdonképpen én családot sem szerettem volna. De azt mondta a kullancsorvosom, azért, hogy jobban rendbe jöjjek, egy szülést ajánl. Mert, ha én nem lettem volna beteg (1978-ban egy fertőzött kullancs miatt agyhártyagyulladása lett – a szerk.), és nem lesz rossz a lábam, akkor most is futnék. A 75 évesek kategóriájában maratont, félmaratont, tájfutást. És mindet meg akarnám nyerni, tennék is érte. (Ő az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot – a szerk.) Én így terveztem az életem.

"ha én nem lettem volna beteg, és nem lesz rossz a lábam, akkor most is futnék"

Most, hogy ilyen idős vagyok és beteg, ha jönnek az unokák, az baromi jó, de az is nagyon jó, amikor elviszik őket. Mert rém fárasztóak egy sánta, beteg idős nőnek… Sok embernek nem tetszik, hogy arra kértük a gyerekeket, mi ne papa és mama, hanem Péter és Saci legyünk. Ezt sokan szóvá teszik. De mindegy, ez engem nem érdekel. Nagyon aranyosak egyébként. Azt mondja a hároméves kis Kamilla nekem, hogy ha fáj a lábam, nem tudok menni a lépcsőn, menjek el orvoshoz. Amikor az első unoka, Farkas először ment oviba, hazajött és megkérdezte: Saci, neked is van kukid? Mondom, az csak a fiúknak van. De hátul sincs? – kérdezi. Mondom, azt még nem néztem. Most elmentek két évre külföldre. Hiányoznak, például múltkor voltunk valahol, és összenéztünk Péterrel, hogy a Farkas erre azt mondaná, hogy… Egyébként én soha nem voltam egy görcsös anyuka, nem éltünk szigorú szabályok szerint, és az infarktus is elkerült, ha nem ugyanabban az órában evett minden nap a gyerekem. Nem is tudok főzni.

Kutyát a magányos hölgyeknek!

Közben Derke hangosan csahol. Jelez, hogy megérkezett a másik gazdi, Feledy Péter, csak nem tud bejönni. A zárban maradt a kulcs.

"mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legyen kutyája, főleg a magányos nőknek"

– Derkét én sétáltatom reggel, Péter este. Itt a téren én vagyok a Derke néni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legyen kutyája, főleg a magányos nőknek. Nincs a parkban az a hapsi, akihez ne tudnám oda küldeni Derkét. A szingli lányok meg fussanak. A futókörön szembe kell menni, mindenki utálja, de nem baj, ezzel nem kell törődni. Ha jön egy jó pasi, el kell esni. De nem közvetlen előtte, hiszen szegényt tovább viszi a lendület. Úgy hat-nyolc méterrel előtte, hogy meg tudjon állni. Tuti, hogy felsegít, ezt mi a szigeten már teszteltük a csajokkal. És akkor közelről a szemébe lehet nézni. Ha tényleg rohadt jó hapsi, akkor a lánynak hirtelen nagyon nagy fájdalmai lesznek, így az öltözőig elkíséri őt a kiszemelt futó. Addig fel lehet mérni a foglalkozását, család, gyerek, pénztárca, és már jöhet is a telefonszámcsere. Ha nem olyan jó hapsi, akkor gyorsan felállsz, leporolod a térded, és már futsz is tovább a következő áldozatod felé…. De, lányok, asszonyok, ha már megvan a pasi, tessék vigyázni rájuk. Ha megérdemlik!

Tessék kézen fogni a férjeket

Mi a házassági tanácsod?

"tessék kézen fogni a férjeket, és jókat sétálni, kirándulni, beszélgetni velük"

– Nem kell túletetni őket, meg sok pénzt követelni tőlük. Az előadásaimban úgy szoktam mondani, hogy a kisvárosi érettségizett asszonyok otthon sírnak: apukám, nem vásárolhatok a turkálóban, nézd, Sárinak milyen jó ruhája van. Az ura erre azt válaszolja, jól van drágám, imádlak, vállalok másodállást. Aztán meg hirtelen nem jó a balatoni nyaralás, mert Sáriék is a tengerhez mentek.

Jön a harmadállás. És a temető! Ez egy ördögi kör. A férfiak legnagyobb ellensége a munkahelyi stressz. Ezt egyébként nem én mondom, hanem Kopp Máriáék (2012-ben elhunyt orvos, pszichológus - szerk.) mérték. A férfiak sokkal nehezebben bírják a nem tökéletes főnököt, az idétlen követelményeket. Szintén Kopp Mária vizsgálta, hogy az első világháború után körülbelül 400 valahányezer özvegyasszony volt, a második világháború nagyobb volt, ott 600 valahányezer nő vesztette el a férjét. A KSH szerint a rendszerváltás után, 2010-ben több, mint 800 ezer. Ezt nem hagyhatjuk! Tessék kézen fogni a férjeket, és jókat sétálni, kirándulni, beszélgetni velük. Aki mozog, az szellemileg is fittebb, tehát mi is jól járunk egy kreatívabb, rugalmasabb és versenyképesebb társsal. Na, jó, ha nem találja a pénztárcáját és végül a jégszekrényből kerül elő, akkor azért el kell küldeni orvoshoz akkor is, ha előtte gyalogolt…

családban élniidőskorházasság