Előkészületek

Kezdjük az elején. Egy jó paprikáskrumpli ízét, nemességét és a fogyasztók elégedettségét kevésbé a minőségi alapanyagok, mint inkább a kivitelezés helyszíne határozza meg. Így jó idő esetén (mert télen nem eszem ilyet) én mindig szabad tűzön és bográcsban készítem a kalóriától kevésbé mentes kedvencemet. Az első teendőm – amikor a család is rábólint, hogy igen, apa ma megint főzni fog, ergo mintegy 3-4 órát megint nem a gyerekekkel játszik –, hogy elmegyek bevásárolni. A számon se ejtem ki azt a szót az üzletben, zöldségesnél, hogy bizony mindez egy bográcsban fogja végezni. Mert akkor lehet, hogy rosszabb minőséget, vagy mást tukmálnának rám. Így szemre veszek jó sok inkább édes vagy lilahagymát, szemre hozzá virslit, szalonnát, valami egyszerűbben pucolható krumplit, valóban jó minőségű magyar pirospaprikát és ha nincs otthon házi, vagy valakitől kapott kolbász, akkor még azt is. Aztán következik az iparos munka. Izzadásig, sőt, tenyérzsibbadásig pucolom a termékeket, már csípi a szememet a hagyma – melyet persze mindig éppen a pucolós kezemmel törlök meg, így fakasztva hamar sírásra magam –, beül az ujjaim bőrredőibe a krumplihéj barnás keményítője, majd jöhet a könnyebb szakasz: a rengeteg virsli és a kolbász darabolása. Amint ezek mind vízben áznak (jó, a húsok nem!), rohanok az újabb iparosmunkát kívánó bográcshoz. Vajon hány pók szőtte be magát oda téli búvóhelyet keresve? És az még a jobb eset, ha csak a pókokat kell eltávolítanom belőle. Szóval bográcsmosás. Szép fényesre. Sőt, még a külső peremét is meghámozom a koromtól. És ekkor jön csak a tűzrakóhely, ami, ha nem gondosan zártuk el télire, szintén vödröt, lapátot, zacskót kíván, és újabb izzadságcseppeket. Így telik a nagy bográcsozás első majd’ két órája.

A lényeg a tűz

Persze, hogy tüzet mindenki tud rakni! De nem mindegy, hogy az meddig, hogyan és egyáltalán ég-e. Így én aprólékos munkával először felhasítom apró szálkákra a nagyobb farönköket. Mintegy két tűzrakáshoz elegendőt fejszézek szét, hogy ha elsőre nem akkora a lobbanás, akkor könnyebb legyen pótolni. Aztán a nagyobb rönköket hasítom fél és negyedhasábokká, hiszen a tűzrakás alapja: kellő oxigén a tűzrakónál és folyamatos utánpótlás. Ekkor jön csak az építkezés. Szép sátrat építek, jó levegőset, középen egy erősebb rönkkel, ami tartja a többieket, no meg a gyújtásra leginkább alkalmas napilappal. Amint kész a sátor, meggyújtom az újság széleit, és már lobbanhat is a tűz. Két és fél órája dolgozom, most már a tűz ropogását akarom hallani és közben a poharamba gyöngyöző, nagyon hideg nedűt tölteni. Kis idő múlva már a nagyobb rönkökkel is könnyedén elbánnak a lángok, megvárom, amíg már csak a parázs izzik. Ebben a tüzes parázsban először „kiégetem” – fertőtlenítem a bográcsot, majd jöhet az aljára a szalonna pici bőrrel. Amikor már táncolni kezdenek az apró pörcök az edény alján, ráborítom a finomra vágott hagymát, és hagyom, amíg mindegyik kicsit megszívja magát, majd enyhén vöröses-barnára változik. A bográcsot ekkor leveszem a tűzről, alaposan megkavarom a benne lévőket, és a felszínüket piros paprikával szórom meg. Majd az összes krumplit beleteszem, és két liter vízzel felöntöm, a kondért pedig vissza a tűzre. Amíg a krumpli rottyan egyet, apa is pihenhet, megnézem, mit művelnek a gyerekek. Aztán enyhe sózás, kavargatás, majd tűz-ellenőrzés. Kavargatás, gyerek-ellenőrzés, kavargatás, és jöhet – ha már enyhén megfőtt a krumpli – a virsli és a kolbász. Innentől kezdve pedig egyre gyakoribb a fent említett sorrend. Amint, mint egy jó rántás, a bográcsban lévő étel is kezd összeugrani, besűrűsödni, mehetek teríteni, és ami a legfontosabb: a tüzet minden esetben vízzel, homokkal, többszöri ellenőrzéssel eloltani. A fenséges paprikáskrumplim ugyanis kész. Már csak az kell, hogy a balatoni szellő elkezdje meghűteni….

(fotó: Shutterstock)

Takács Bence korábbi recept-ötletét olvasta már? Franciasaláta a’la Bence