– A felsorolt tünetek önmagukban is jelei lehetnek olyan betegségeknek, amelyekkel akár egy teljes tábor is megfertőzhető. Ez önmagában is elég ok lehetne az óvatosságra, de a koronavírus-járvány miatt különösen fontos, hogy közösségbe csak egészségesek menjenek – hangsúlyozza a szakember.

– Ugyanakkor – teszi hozzá – ez az "egészségszigor" nem lehet ok arra, hogy a fertőzésveszélyt nem hordozó, de krónikus betegséggel küszködő gyerekek kimaradjanak a táborozás élményéből. A jól gondozott cukorbetegnek, vagy asztmás gyereknek nemhogy nem tiltott, hanem kifejezetten ajánlott, hogy társaival együtt töltse el a nyári szünetet.

Írjunk útmutatót a gyógyszerekhez

– Nagyon fontos – mondja Badacsonyi Szabolcs –, hogy őket a szülők úgy küldjék el otthonról, hogy a táboroztatók és maga a gyermek is pontosan tudja, mikor, milyen tünet esetén mit kell tenni. Milyen gyógyszereket, mikor és hogyan (például étkezés előtt, vagy után?) kell beszednie? Mi a maximális adagja az adott orvosságnak? Mi az a probléma, tünetegyüttes, amikor orvoshoz kell fordulni? Ezekről a szülő listát készíthet, amit érdemes nemcsak a gyerek csomagjába tenni, hanem át is adni a táborvezetőnek. E listán jó, ha ott van a baj esetén értesítendő szülő, illetve a kezelőorvos elérhetősége is. Az állandóan szedett gyógyszereit a gyerek napi adagokra szétosztva vigye magával! A kisebbeknél ezek őrzését, adagolását bízzák a nevelőre! Őt pedig ne csak szóban tájékoztassák, hanem kapjon írást is arról, hogy az adott készítmény mire hat, miként kell szedni, illetve alkalmazásakor mire kell odafigyelni.

Badacsonyi Szabolcs szerint például az asztmások esetében fontos információ a kísérő pedagógusnak, hogy a légzéssegítő spray-ből hány fújással lehet enyhíteni a rohamot, vagy mikor kell orvoshoz fordulni. A cukorbeteg gyereket arra is fel kell készíteni, hogy készüljön a váratlanra, mindig legyen nála gyors felszívódású szénhidrát, és feltétlenül jelezze is azonnal, ha rosszul érzi magát, ha segítségre szorul.

Ha a gyermek valamilyen ételre, növényre allergiás vagy érzékeny, arról ugyancsak szükséges írásban is tájékoztatni a táboroztatókat. Miként arról is, hogyan háríthatók el ezek a kockázatok, illetve mi a teendő, ha esetleg baj történne.

Ami ne maradjon otthon

Valamennyi táborban van elsősegélynyújtásra szolgáló gyógyszer- és eszközcsomag, a nagyon sok gyereket nyaraltatóknak pedig biztosítaniuk kell az állandó orvosi ügyeletet is. Ezért a teljesen egészséges gyermeknek nincs szüksége a családi nyaralásokra általában összeállított útipatikára. Viszont a táborba indulónak is szüksége lehet leégés elleni naptejre, szúnyog-, illetve kullancsriasztó szerekre, a csípések következményeit enyhítő gélekre, alkoholos kézfertőtlenítőre, kisebb sérülések ellátására alkalmas ragtapaszra, egy kis gézre. Bármit is csomagolnak a gyereknek, mindegyikről mondják is el neki, és írják is rá, az mire való, mikor és hogyan használja.

Táborból táborba?

– A tábor után is szükség van éberségre – állítja a szakember, aki szerint, ha a gyermek hasmenéssel, légúti tünetekkel érkezik haza, gyanítható, hogy valamit összeszedett, és érdemes orvosnak is megmutatni. A táborból makkegészségesen hazatérők bőrét is át kell nézni, van-e rajta kiütés, csípés, illetve az erdős területről érkezőket célszerű alapos kullancsvizitnek is alávetni.

– Nagyon sok szülő úgy próbálja a nyári felügyeletet megoldani, hogy táborról táborra küldi a gyereket. A mai táborok elég aktív programokat kínálnak, így fizikálisan és mentálisan is nagyon kifáraszthatják a kicsiket. Ezért hagyni kell két tábor között néhány napot, amikor a megszerzett élményeket földolgozhatják, regenerálódhatnak. Ha ez elmarad, akkor ősszel nem hogy kipihenten érkezik az iskolába a gyermek, de fáradtabb lesz, mint amilyen a tanév végén volt – ajánlja a szülők figyelmébe még egy fontos tapasztalatát a gyermekorvos.

Fontos Önnek, hogy a családot érintő egészségügyi kérdésekben otthon mozogjon? Keresse fel a Nekem szól! kezdeményezést itt és itt!