– Biztos, hogy be kell vezetni néhány óvintézkedést az őszi érettségi időszakra, annál is inkább, mert a korábbi őszi időszakokhoz képest magasabb lesz a vizsgázói létszám – fogalmazott Hajnal Gabriella.

– Most a szokásosnál több lesz az emelt szintű érettségi, és most vizsgáznak azok is, akik előre hozott érettségit akartak tenni tavasszal, de akkor nyilván nem lehetett ezeket megtartani. Úgy készülünk, hogy a nagy vizsgázói létszámú iskolákban tanítás nélküli munkanapok is lehetnek az érettségi időszakában annak érdekében, hogy elkerüljük a zsúfoltságot az épületekben, és tartható legyen a védőtávolság – fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy lesznek-e szóbeli számonkérések az őszi érettségin, úgy fogalmazott: egyelőre nincs szó arról, hogy ne tartanák meg a szóbeliket. – Terveink szerint a normál menetrend szerint fognak zajlani a vizsgák – mondta a Klebelsberg Központ elnöke.