Egy rendezvényen az volt a feladatom, hogy bekísérjem Sanyit a helyszínre. Minden túlzás nélkül mondom: a mi találkozásunk tényleg szerelem volt első látásra. Megláttuk egymást és szikrázott a levegő, soha előtte egyetlen férfi mellett sem éreztem ilyet. Sosem felejtem el Sanyi első mondatát: „Ha a bejáratnál ilyen lány vár, akkor már be sem megyek a rendezvényre.” Bár az érzelmeim teljesen magával ragadtak, nem adtam meg neki a számom azonnal. Utólag hallottam, hogy akkor már tudta, és 3 hét múlva felhívott, pedig már letettem róla…

A borsó meg a héja

Az első randi olyan volt, mintha már évek óta ismertük volna egymást, így nem is csoda, hogy nagyjából egy hónap múlva már azon kaptuk magunkat, hogy néhány holmimat átviszem a lakásába. Rózsaszín felhők közt repkedtünk, egy percet sem akartunk egymás nélkül tölteni. Minden nő álma, hogy ennyire szerelmes legyen. Amikor ránézel a másikra, és tombolnak benned a boldogsághormonok.

Ha tehettem volna, belebújtam volna a bőrébe, csak ne kelljen nélküle lennem. Innentől, mint a borsó meg a héja, elválaszthatatlanok voltunk – ahogy Forrest Gump is mondta. Így talán nem is csoda, hogy a megismerkedésünk után 10 hónappal Sanyi megkérte a kezem.

A kapcsolatunk eleje olyan volt, akár egy tündérmese, bár nem mondom, hogy nem akadtak nehézségek. Hatalmas volt a l’amour, de annál komplikáltabb az életünk összehangolása. Teltek-múltak a hetek, és mi alig beszéltünk róla, de tudtuk, hogy közösen akarunk családot alapítani. Kirobbant belőlem az érzés, hogy ennek a férfinak én szeretnék gyereket szülni.

Álmaimban már láttam...

Izgalommal teli hetek következtek. Nem telt el nap úgy, hogy ne gondoltam volna arra, várandós vagyok, vagy várandós lehetek. Lépten-nyomon terhes nőket láttam. Még az álmaim is mindig erről szóltak. Ám hamar jött a hidegzuhany: körülbelül 2 hónap próbálkozás után már tudtam, hogy valami nem oké. Elmentem orvoshoz, aki vér- és ultrahang vizsgálatot kért. Nem voltak jók az eredményeim, PCOS-t diagnosztizáltak nálam. Ez egy komplex kórkép, mely nem csupán nőgyógyászati problémákat okoz (menstruációs zavarok, ciszták a petefészekben, meddőség stb.), hanem az egész hormonháztartást befolyásolja.

Nem voltak jók az eredményeim, PCOS-t diagnosztizáltak nálam.

A jelenlegi kutatások szerint ez a meddőség egyik leggyakoribb oka. 23 éves voltam, sokkolt a hír. Ott álltam, biológiailag a legtermékenyebb időszakomban, és mégsem lehettem várandós. Az első orvos meg akart műteni, majd közölte: azért tudatosuljon bennem, hogy meddőnek számítok, és nem sok esélyem van természetes úton teherbe esni. Amikor egy ilyen diagnózist hall az ember, a poklok poklát éli át. Sírva jöttem ki a rendelőből, nem értettem, hogy történhet ez velem. Nincs annál rosszabb érzés, mint mikor ott a vágy benned, hogy szeretnél életet adni egy gyermeknek, és kiderül, a tested alkalmatlan rá. De tudtam, hogy nem szabad feladnom, bíznom kell a természet erejében. Túl fiatal és erős vagyok ahhoz, hogy ne sikerüljön ez nekem. Muszáj esélyt adnom!

Pihentem pár hónapot a témával kapcsolatban. Nagyon sokat edzettem, hogy feledjem a problémát, majd jött egy újabb szikra, összegyűjtöttem az erőmet, és felkerestem egy női nőgyógyászt. Behívtak az orvoshoz, ahol olyan nyugalom járta át a lelkem már a doktornő jelenlététől is, hogy tudtam, megérkeztem. Ő lesz az, aki segíteni fog. Úgy kezdte, hogy higgyem el, nem vagyok beteg. Ez egy állapot, amin lehet változtatni sokféle módszerrel, műtétek, és gyógyszerek nélkül. Akkor és ott elhittem neki: van esélyem arra, hogy természetes úton lehessek várandós.

Megállt az idő

Ettől a pillanattól kezdve teljesen más szemszögből néztem a helyzetemet. Már kb. 3 hónapja tartottam azt a fajta életmódot, amiben nincs liszt és cukor, és a sport a mindennapi életem része volt. Soha nem éreztem magam ennyire energikusnak és élettel telinek. Ezekben az években rengeteg feladatot adtam magamnak, nem is volt időm a babavárásra gondolni. Szabadidőmben Nóra barátnőmmel lógtam, neki 5 gyermeke van, mindig ámulattal néztem, ahogy őket terelgeti és neveli. Pont nála töltöttem a délelőttöt, amikor megtudtam, várandós vagyok. Puffadtnak éreztem magam, és ezt megemlítettem neki a terhesség gondolatának teljes hiányában. Rám nézett, és azt mondta: „Van tesztem itthon, csináld meg gyorsan, mert gyanús vagy te nekem.” Hát megcsináltam.

A döbbenet és a hitetlenség érzése kavargott bennem.

Esküszöm, akkor és ott megállt az idő. Mondtam Nórának, én rá se nézek, mert csalódtam eleget. POZITÍV LETT. A döbbenet és a hitetlenség érzése kavargott bennem. Álltam, és azt sem tudtam, most minek kell történnie. Még mindig nem hittem el. Kőkemény 4 év után mégiscsak két csíkot mutatott ki a teszt?! Ah, biztos sikerült az egyetlen hibásat kifognom, gondoltam magamban. Mondtam Nórának, én még ma elmegyek egy ultrahang vizsgálatra, és megkérdezem, ez biztos-e. Sanyinak nem mondtam addig, mert tutira akartam menni. Nehezen, de találtam egy orvost, aki fogadott. Együtt mentünk el, csajok, kéz a kézben.

Végre babát vártam!

Ilyenkor minden perc egy órának számít. Amikor már érzed, hogy az orvos rád nyomja a gépet, ami átlát rajtad, és bámulod a monitort, hátha gyorsabb vagy, mint a doktor. Ő nézett, nézett, és egyszer csak annyit hallottam a buborékban, amiben akkor lebegtem, hogy „igen, ez egyértelmű. Maga TERHES.” Ordítva sírtunk fel egyszerre Nórával.

A sok gyötrelmes év után megtörtént velem a csoda.

A szonográfus csak annyit kérdezett, hogy ez most akkor jót jelent? Sírva mondtam, hogy igeeeeen! A sok gyötrelmes év után megtörtént velem a csoda. Kiválasztott minket egy angyal, aki szeretné, hogy mi legyünk a szülei. Egy angyal, akiről már akkor tudtam, hogy egy igazi csoda, egy harcos, mivel a beköltözés is hatalmas munka volt neki.

Meddőnek mondtak, de gyógyszerek és művi beavatkozások nélkül is babát vártam. Végtelenül büszke voltam. Hatalmas eredmény ez. Szembe menni a testeddel, és megmutatni, hogy te vagy az ura, és ha egészséges életmódot folytatsz, sportolsz, akkor ez is lehetséges. Borzasztóan nehéz út volt, de végigcsináltam, és úgy éreztem magam, hogy innentől kezdve nincs számomra lehetetlen.