– A demográfiai kérdéseken múlik mindig a nemzet jövője – jelentette ki Kásler Miklós. – Ennek érdekében született meg az a döntés, amelynek értelmében a kormány egységesíti a meddőség kezelések rendszerét – folytatta a miniszter.

– A meddőség oka 50 százalékban a férfiaknál, 50 százalékban a hölgyeknél keresendő. Így ha a meddőséget szeretnénk kezelni, akkor komplex programot kell kidolgozni a megelőzés terén, és a következtetésekből adódó döntések meghozatalában. Ennek része a diagnosztika, vagyis annak megállapítása, hogy a meddőség valóban fennáll-e, és ha igen, akkor a további terápiás lehetőségekre is szükség van – hangsúlyozta Kásler Miklós. – Az állam 10,5 milliárd forinttal támogatta, hogy létrejöjjön egy egységes meddőséggel foglalkozó ellátórendszer Magyarországon. A Szent János Kórházban kialakított Nemzeti Humán Reprodukciós Intézet országos hatáskörű, amely összehangolja és szakmailag irányítja a meddőségi központok hálózatát.

A létrejött hálózat 12 államilag finanszírozott intézményből áll, tagjai a következők:

• a Debreceni Egyetem Klinikai Központ

• a Pécsi Tudományegyetem

• a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

• a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

• az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

• a Semmelweis Egyetem – Üllői úti telephely

Illetve a most állami fenntartásba került intézetek:

• a budapesti Forgács Intézet Egészségügyi és Szolgálató Kft.

• a budapesti Kaáli Ambuláns Nőgyógyászati Intézet Kft.

• a szegedi Kaáli REK Reprodukciós Központ Kft.

• a tapolcai Pannon Reprodukciós Intézet Egészségügyi és Szolgáltató Kft.

• a budapesti Várandós Egészségügyi Szolgáltató Kft.,

• a budapesti Sterilitas Egészségügyi Ellátó Kft.

Ingyenes gyógyszerek és beavatkozások

– Az intézményekben az elmúlt időszakban komoly fejlesztések zajlottak, hat helyen nagyon korszerű viszonyokat tudtunk kialakítani, és így homogén, egységes, magas színvonalú struktúra jött létre, amely a diagnosztikáról és a terápiás lehetőségekről is elmondható – hangsúlyozta Kásler Miklós.

A miniszter elmondta azt is, hogy 2020. július 1-jétől a kormány átvállalja a teljeskörű meddőségi kivizsgálás, diagnosztika költségeit a férfiak és a hölgyek esetében is, illetve a meddőség kezelésében használt gyógyszerek 100 százalékos támogatást kapnak.

– Ma körülbelül 150 ezer meddő pár él Magyarországon, és az intézkedésektől körülbelül 4000 gyermek világrajöttét várjuk, prognosztizáljuk – közölte az emberi erőforrások minisztere.