Gabi és párja három gyermeket nevel a Bajorország tartományhatárától mindössze párszáz méterre található Kressbronn nevű településen. Németországban – ugyan már megkezdték az ország újraindítását – hasonló szigorítások vannak érvényben, mint nálunk, és a háromgyerekes anyuka úgy látja, náluk mindenki be is tartja a szabályokat. Azaz csak akkor mozdulnak ki, ha nagyon muszáj, leginkább vásárolni. Ha mégis elhagyják az otthonukat, vigyáznak a környezetükre és magukra is. Gabi azt mondja, sokkal nyugodtabb most az élete, mint a járvány kitörése előtt.

– Másfél hónapja még csupa rohanás volt minden nap, és akár abból is vita kerekedett, ha este nem mosogatott el senki. Most nem csinálok ebből problémát. Az sem létkérdés már, mikor kerülünk ágyba, hiszen nem kell azon stresszelni, hogy másnap elkésünk. Érdekes, mégsem borult fel a napirend, minden szépen megy a maga rendje-módja szerint. Ez azért van így, mert nyugodt vagyok. És ha anya nyugodt, akkor nyugodt a család is. Ezzel a felfogással minden sikerülhet – véli Gabi.

„Nem a gyerekekre vigyáznak, hanem az idős emberekre”

Március 16-tól májusig minden óvoda és iskola zárva van egész Németországban, ennek ellenére a szülő csak a legvégső esetben mentesül a munkavégzés alól, akkor, ha sehogyan sem tudja megoldani gyermeke felügyeletét. Ilyenkor viszont nem szükséges szabadságot kivennie. Ugyanakkor csak nagyon szigorú feltételek megléte mellett jár neki továbbra is változatlan bér. A munkáltatók pedig állami juttatást igényelhetnek azon szülők után, akik a gyermekük rendkívüli felügyelete miatt a munkától távol maradnak. Ebben az esetben az állam a bérek 67%-át téríti meg a munkaadónak. (Egyéb munkavállalók esetében ez 60%.)


– Szerencsések vagyunk, mert megvan mindenünk, amire szükségünk lehet. Én egy nagy cég konyháján dolgozom, ahol most nincs munka, de az államtól így is megkapom a nettó fizetésem 67 százalékát. Nem kell azon aggódnom, miből fogunk ételt venni a következő hónapban. Vannak, akik nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus miatt, de itt is megmutatkozik, mekkora előny, ha valaki nem nagyvárosban él. A településünk óvónői, bölcsődei gondozói új munkát kaptak a helyi önkormányzattól: most nem gyerekekre vigyáznak, hanem az idős emberekre. Bevásárolnak nekik, ételt visznek. Húsvétkor pedig az ovisok képeslapokat készítettek, amiket a magányos, idős embereknek küldtek el, hogy ne érezzék olyan egyedül magukat.

Megmentik a helyi vállalkozókat

– Korábban is szerettem a helyi vállalkozóktól, termelőktől beszerezni mindent, de ennek most nagyobb jelentősége lett. Amit lehet, tőlük rendelek meg. Minden vállalkozó megadta az e-mail címét, így, ha valakinek szüksége van zöldségre, kenyérre, könyvre, vagy egy napszemüvegre, akkor csak ír egy e-mailt, aztán elmegy az összeállított csomagért. Ez a módszer segít abban, hogy anyagilag ne menjenek tönkre az emberek a vészhelyzet idején. Amíg zárva volt minden, addig sem álltak le az üzletek. A zárva tábla mögött továbbra is folyt a munka, csak a kiszolgálás módja változott meg.

„Az eladók is jobban figyelnek”

Vásárolni persze Németországban sem lehet akárhogyan.

– Nincs ugyan kijárási tilalom, de mivel Bajorország közelében lakunk – ahol szigorúbb intézkedéseket vezettek be –, itt is mindenki vigyáz magára és másokra. Én például vihetném a gyerekeimet vásárolni, de nem teszem. Gyorsan elintézem, beszerzem a legszükségesebb dolgokat, aztán irány haza! Egyébként csak egyetlen olyan személlyel lehet találkozni, akivel nem egy lakhelyre vagyunk bejelentve. A boltokban be kell tartani a távolságot, itt is fel van minden matricázva, és az eladók is jobban odafigyelnek, hogy mindenki betartsa a szabályokat. Nem szokott ebből feszültség lenni, az emberek kedvesek egymással. Nem tudom, a nagyvárosokban mi a helyzet, de nálunk nincs pánik, nincs feszültség.

Ismét anyás kiskamasz

Bajorország: Kisgyermekek napközbeni ellátása csak a kritikus infrastruktúra területén dolgozók 12 év alatti gyermekeinek jár. Ide tartozik az egészségügy, továbbá a rendészeti szervek, a közszolgáltatások, az élelmiszerellátás, valamint az olyan intézmények, ahol fogyatékossággal élőket, gyermekeket és fiatalokat helyhez kötötten gondoznak.

Gabi egy óvodás kislány, egy elsős kisfiú és egy 12 éves kamaszlány édesanyjaként próbálja megszervezni a mindennapokat. Meglepő módon számára ez is egyszerűbben működik.

– A nagylányom a vírus megjelenése előtt már nagyon kamaszodott. Sokat volt a szobájában, többnyire a barátaival beszélt meg mindent. Ez amiatt is alakult így, mert a kicsikre még jobban kell figyelni. Most azonban egyre gyakrabban jön le hozzánk a szobájából, beszélgetünk, egyre többet játszik a kistesókkal. Sőt, körülbelül a második héten azt mondta, hogy ez most neki nagyon jó így. Ismét visszatalált hozzám. Van néhány közeli barátnője az iskolából, velük így is tartja a kapcsolatot a net segítségével. Sofia egyébként nagyon jó tanuló, nem kell vele külön leülni, igaz, most a háztartás órára géppel kellett varrnia, úgyhogy nekiálltunk maszkokat készíteni. Henryvel már más a helyzet. Nagyon okos, de nagyon nem szeret tanulni. Amíg volt iskola, ez problémát jelentett. Amióta itthon együtt tanulunk, azóta sikerült felzárkóznia. Tényleg csak a jó oldalát tapasztaltuk meg eddig a koronavírusnak!

A gyerekek nem panaszkodnak

Szociális védelmi csomag (Sozialschutz-Paket): Számos család bevétele csökken, ezért a családi pótlékot ideiglenesen az ellátásra jogosult családok jelenlegi valós helyzetéhez igazítják és kivételesen az igénylést megelőző havi jövedelem alapján állapítják meg.

– Itthon sokat játszunk, sütünk-főzünk, barkácsolunk. Nagyokat sétálunk a természetben. A vírusnak köszönhetően gyönyörű új tájakat fedeztünk fel Kressbronn határában. Sétálunk a községben is, olyankor mindig megnézzük, melyik ablakon van szivárványos kép, ami azt jelöli, hogy a koronavírus idején ott bent tanul, játszik egy kisgyerek, és otthon marad. Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre. Nem lázadnak, nem panaszkodnak. Azt mondogattam nekik, hogy mi most kacsák vagyunk. A kacsák pedig nem szaladgálnak össze-vissza, és kerülik az embereket. A koruknak megfelelően próbáltam elmagyarázni nekik, mit kell tennünk most. Egyszer sem tiltakoztak eddig, nem kérdezték, hogy miért nem megyünk a játszótérre, simán elfogadták, hogy most sétálunk. Nekem ők a nap kis hősei, legszívesebben őket is megtapsolnám esténként.

(fotók: privát)

Olvassa el a cikksorozatunk korábbi részeit is:

otthon a családmaradjotthonkarantén