Jöhet a házasság?

Egy jól működő, boldog párkapcsolatban előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor úgy érezzük, minden „feltétel” adott ahhoz, hogy tovább lépjünk és teljes bizonyossággal kimondjuk azt a bizonyos boldogító igent. De mi van akkor, ha mégsem olyan idilli és kerek minden, ha kétségeink támadnak és elbizonytalanodunk a közös jövőnket illetően? Hogyan lehetünk kellőképpen elővigyázatosak és körültekintőek, mielőtt egy életre szóló szövetséget kötünk a párunkkal? A szakember szerint bizonyos tényezők útjelzőként szolgálhatnak arra vonatkozóan, hogy az életre szóló elköteleződést illetően mikor lehetünk nyugodtak és bátrak, és mikor legyünk azért óvatosak. Mihalec Gábor párterapeutával beszélgettünk a fő rizikófaktorokról.

„Minden kapcsolatnak van egy görbéje”

–  Nagyon sok tényező határozza meg azt, hogy mikor alkalmas egy kapcsolat arra, hogy szintet lépjen – szögezi le Mihalec Gábor párterapeuta, házassági tanácsadó. –  Talán az időfaktorral kezdeném, ugyanis szakértők kutatásokat végezve vizsgálták, hogy az együtt járás, illetve együttélés idejét tekintve mi számít kockázati tényezőnek később a házasságban. Az eredmények azt mutatják, hogy a fél évnél rövidebb, illetve a három évnél hosszabb együtt járás rizikófaktornak számít. Hogy miért? Ha a kapcsolat kevesebb mint fél éve tart, akkor a párnak még nem volt elég ideje megismerni egymást, a partnerek nem igazán tudják, hogy mire vállalkoznak, és valószínű, hogy inkább a „rózsaszín felhő” hozza az elköteleződésre való hajlandóságot, de még nem látják át reálisan a kapcsolattal együtt járó kihívásokat.  

– A 3 évnél hosszabb együtt járásnál, együttélésnél pedig megvan annak az esélye, hogy a kapcsolat természetéből fakadóan már megvolt az a pillanat, mikor a párnak szintet kellett volna lépnie, de ezt elmulasztották – mondja a párterapeuta. – Vagy azért, mert mindketten érezték, érzik, hogy valami döcög, valami akadozik, és ezért nem mertek eddig lépni, vagy pedig már berögződtek olyan konfliktuskezelési mintázatok, amelyek később problémát fognak okozni. Ez a jelenség áll amögött is, amit olyan sokszor lehet hallani, hogy „ott van a Cili meg a Feri, akik nyolc évig együtt éltek papírok nélkül, aztán összeházasodtak, majd két év múlva elváltak”.  

– Minden kapcsolatnak van egy görbéje. Ideális esetben ez épül szépen felfelé, és a csúcson, vagy annak közelében van az a természetes pillanat, általában két év elteltével, amikor szintet kellene lépni. Ha ez akkor nem történik meg, az említett görbe elindul lefelé, általában az egyik félben elkezd leépülni a kapcsolat, és onnan kezdve már elég nehéz vissza-, illetve felhozni arra a szintre, hogy azt tudják mondani, erre szívesen elköteleződöm.

Hogyan kezeljük a konfliktusokat?

Mihalec Gábor hozzáteszi, természetesen van jó pár más tényező is, amely útjelzőként szolgál arra vonatkozóan, hogy lépjünk-e tovább, vagy inkább legyünk óvatosak.  

– Ilyen például a konfliktuskezelés – említ egyet a rizikófaktorok közül. – Sokan azzal a tévhittel mennek bele egy kapcsolatba, hogy ha igazán szeretjük egymást, akkor sosem fogunk veszekedni. Ez nem igaz. Veszekedés csak egy helyen nincsen, a temetőben, ott nem veszekednek, de ahol élő emberek együttműködnek, együtt élnek, együtt dolgoznak, ott bizony akad nézeteltérés. A különbség az, hogy egy jó kapcsolatban a konfliktus ugródeszka lehet a még nagyobb intimitás irányába, tehát a felek úgy tudnak veszekedni, hogy utána jólesik megölelni egymást, és a kapcsolat nyugvópontra kerül. Ha a partnerek így tudnak vitatkozni egymással, akkor megint csak benne van a levegőben, hogy most már tovább lehet lépni egy szinttel.

– A másik fontos dolog, a kommunikáció a konfliktuskezelésnek az ikertestvére – magyarázza a szakember. – Ugyanis, ha a partnerek képesek mély szinteken megosztani egymással az érzéseiket, vágyaikat, gondolataikat, félelmeiket, ha el tudják mondani a másiknak a problémáikat úgy, hogy megértésre találjanak, akkor ez egy jó indikátor arra, hogy továbblépjenek.

Igenis, legyünk válogatósak!

– Azokban a helyzetekben is azt javaslom, hogy érdemes óvatosabbnak lenni, amikor azt látom, hogy valaki kompromisszumot köt a másik személyében. Amikor valaki azt gondolja a potenciális jövendőbelijéről: „Érzem én, hogy nem ő a főnyeremény, de már eltelt az idő és már nem nagy a választék a „piacon”... Tehát amikor valakinek nagyon meg kell győznie magát ahhoz, hogy belemenjen az adott párkapcsolatba, általában ott mélyebben vannak olyan elakadások, elégedetlenségek, amelyek később be fogják nyújtani a számlát. Úgy gondolom, hogy az ember legyen kompromisszumkész alapvetően az élet dolgaiban: ha mondjuk használt autót vásárlok és a kiszemelt járgánynak nem pontosan az a színárnyalata, ami álmaimban megjelent, de amúgy meg mindenben megfelel, hát, üsse kő, megveszem. De amikor amellett döntök, hogy ki lesz a társam, akivel a következő 50-60 évemet együtt töltöm, és aki mellett reggelente felébredek, akkor igenis legyek válogatós, akkor ne elégedjek meg a „Végül is nem annyira rosszal”.

A hűtlenség árnyékában

Mihalec Gábor úgy véli, ugyanilyen „red flag”, tehát óvatosságra intő jelzés lehet az is, ha valaki a házasságkötés előtt már olyan magatartásformákat tanúsít, amelyek a kapcsolat kizárólagosságát veszélyeztetik.

– Ha az illető flörtölget másokkal, belekeveredik egy-egy kínos helyzetbe, amiért magyarázkodnia kell, ha nagyon rejtegeti a telefonját, és nagy patáliát rendez, amikor a másik véletlenül belenéz… Ezek mind olyan jelzések, hogy vigyázat, a párom nem akar vagy nem tud elköteleződni, és valószínűleg benne lesz a „csomagban”, hogy meg fogja csalni a társát. Az ilyen típusú partner oldalán nem érdemes és nem is szabad azzal áltatnunk magunkat, hogy „majd az esküvő után minden más lesz”. Erre mondom azt, hogy az esküvőn agycsere nem történik: ő továbbra is ugyanaz az ember, ugyanaz a személyiség marad, és ha a félrelépést megengedte magának az esküvő előtt, az egy jó fokmérő, illetve mutató arra vonatkozóan, hogy mire lehet számítani majd a házasságkötés után. Ennek kapcsán egy bibliai idézet jut eszembe Lukács evangéliumából, miszerint „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.”

A szülők „hálójában”

– Végül kiemelnék még egy fontos tényezőt: azt a helyzetet, amikor az egyik félnek a származási családja nagyon aktívan beleavatkozik a kapcsolatba. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a szóban forgó családnak a gyermeke nyilván még nem tud határokat szabni a szülők irányába – teszi hozzá a párterapeuta. – Ez is lehet egy olyan „red flag”, amely később problémát okozhat. Nem azt mondom, hogy a fiatalok ne legyenek szoros, közeli, jó kapcsolatban a szüleikkel, de fontos, hogy tudjanak saját döntéseket hozni, legyen független életterük a szülőktől, és a szülők mondjuk az anyagi támogatásukkal ne vásároljanak maguknak szavazati jogot az ifjú párnak az életébe, házasságába.

Sorozatunk következő részében arról beszélgetünk párkapcsolati szakértőnkkel, hogy hogyan írhatjuk át a hozott szülői mintákat a harmonikus párkapcsolatért.