A FÖLD NAPJA – Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. Szerencsére évről évre egyre többen érzik úgy, hogy megpróbálják, és legalább a Föld napján, április 22-én tesznek valamit ennek érdekében: fákat és virágokat ültetnek, szemetet szednek, takarítást szerveznek.

Mivel gyerekek mellett az ember nem mindig ér ki időben a kertbe, én évekkel ezelőtt beláttam, hogy a számomra ideális virágoskertben kevés a munka! Ez számomra több mindent is jelent:

• Például azt, hogy a legtöbb virág évelő a kertemben, azaz „elvárom” tőlük, hogy minden évben maguk tegyék a dolgukat.

• Strapabíró, stramm növényekkel ültetem tele a kertet, mert tudom, hogy kihívásokkal teli életük van: kibírni a kutyát, macskát, gyereket, aszályt, napot és árnyékot, átültetést és az időnként – gyakran – beröpülő labdákat.

• Szeretem, ha bokrosodnak, szaporodnak, vagy valamilyen módon terjednek az ültetett virágok, mert szerintem a kert akkor szép, ha rendezett rendetlenség van benne: ha összeér, belefolyik, innen-onnan kinyúlik a virág, vagy kinő akár a járdából is.

• Elvárom a növényeimtől, hogy virágzás után ne száradjanak el, hanem zölden is tovább díszítsék a kertet!

• Számomra fontos, hogy a virág viszonylag hagyományos legyen. Azaz lássam néniknél, útszéli árkokban, lehessen a boltban kapni vagy a barátok kertjéből hajtást csípni belőle.

Azok a bizonyos „kevés munkás” virágok

Virágoskertet kialakítani sosem késő, és a virágoskert sosincs készen! Hát ez a mondat legyen az ösztökélés arra, hogy kimenjünk a kertbe, és babrálni kezdjünk benne. Icipici virágágyással is indulhatunk, pár tő növénykével is szépül a kert! Egyszer egy idős bácsi – akivel a gyönyörű kertjéről beszélgettünk – mosolyogva azt mondta nekem, hogy sosem adott még növényért pénzt … Miért is adott volna, ha annyi mindenkitől tudott zöldet kapni? Igen, a legjobb, ha a szomszéd vagy a barát kertjében látott szépségekből kérünk. De mit? Íme pár szerethető, strapabíró, évelő virág, amit bátran beszerezhetünk:

Az első Föld napja egy amerikai egyetemista, Denis Hayes nevéhez kötődik, az ő kezdeményezésére, 1970. április 22-én 20 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Húsz évvel később az esemény világmozgalommá vált, és ma már szinte minden országban milliók hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, a bioszféra pusztulására, az ipari szennyezésre, az őserdők irtására, a sivatagosodásra, az üvegházhatásra, a veszélyes hulladékokra. Magyarország az elsők között, 1990-ben csatlakozott a kezdeményezéshez.

Gólyaorr – Alacsony termetű, gyorsan szaporodó növényke, és bár virágzata nem feltűnő, de hihetetlenül hálás, és mindent bír. Árnyékos és napos helyre egyaránt ültethető, szegélyező, talajtakaró, kedves teremtés.

Rózsa – Bár szereti, ha metszik, de a tapasztalatlan kertészek ollóját is jól viseli. A rózsa késő tavasztól a fagyokig virágzik és illatozik, és különlegesen vintage hangulatú!

Árnyékliliom – Sokféle változatban nőhet együtt a világoszöld, nagyleveles növény, ez az árnyékos kertrészeim dísze. Kevés olyan növény van, ami ennyire burjánzik a sötétebb helyeken is, ezt a tulajdonságot bizony jó kihasználni!

Varjúhájfélék – Csüngő, icipici és kisbokor nagyságú is van belőle, minden formájában egyszerű, de gyönyörű látvány.

Nefejelcs – A kék virágok a klasszikus parasztudvart idézik. Ügyesen szaporodik, sokasodik, jól bírja az árnyékot, és icipiciségében is tökéletes, kedves virágai vannak.

Krizantém – Bárki bárhol virágot nevelhet akár egy kis szálból is. Késő őszi virágai sokféle színben pompáznak a kertben akkor is, amikor már semmi más nem virít.

Sárga cickafark – Magas, karcsú és jó ránézni, ráadásul csokorba szedve víz nélkül hónapokig szép! Méltó párja lehet a kertben a fehér vagy rózsaszín virágzatú közönséges cickafarknak.

Kokárdavirág – Bohókás, rendetlen és váratlan helyeken bukkan fel, ezért a kerti rendezettséget kedvelő férjek bosszantója. De ez nem számít! A kokárdavirág olyan természetes hangulatot ad a virágoskertnek, hogy egész évben azt érezteti: burjánzó csodakertben járunk.

Kenyérmorzsa – Hogy hogyan és mikor került a kertünkbe, nem tudom. Sosem fordítottam rá gondot, és sosem dicsértem meg, de tudom, hogy mindennek ellenére apró, fehér virágú kenyérmorzsánk itt-ott mindig van. És ez olyan jó!

Körömvirág – Azt mondják róla, hogy egynyári, de stramm magjait elhullajtva minden évben újra kel. Mindig színfolt a kertben, mert virítóan narancssárga, és az egészen hideg időjárást is kibírja!

Muskátli – Mindenhol jól mutat: földben, terrakotta cserépben, zománcos fazékban. Sokféle módon áttelel: házban, pincében, padláson, locsolva vagy szárazon tartva – a dédmamám a pincegerendán lógatva teleltette.

• Megszavazok egy extra ajánlóhelyet az egynyári büdöskének is! Kizárólag a magról vetett változatát érdemes a kertbe ültetni, mert ez kibokrosodik, és sokkal jobban ellenáll a csigáknak, mint a kertészeti palánta-társai. Magját vetni cserépben, virágládában vagy a kertben is lehet. Ne tartsunk a sikertelenségtől, a büdöske – vagy szólítsuk inkább bársonyvirágnak – tudja a dolgát, és mindig kikel!

(fotó: Shutterstock)

Ezek a cikkek is érdekelhetik: