Elkezdődött a suli, a nebulók pedig gőzerővel vetették bele magukat az új tanévbe. Több kihívást is tartogat számukra a diákélet, ilyen például a nehéz iskolatáska cipelése, és a félnapos ülés az iskolapadban. Bár felnőttkorban is rendkívül fontos a helyes testtartás, egy növekvő szervezet számára kiemelten fontos, hogy megelőzzük a bajt.

Senkinek nem tesz jót a túl sok ülés

– Bár a gyermekek gerince általában rugalmas, a helytelen ülés, a sok görnyedés és a nagy súlyok cipelése náluk is gondot okozhat - kezdi Pollák Szilvia, gyógytornász. – Ha megnézünk egy pici gyermeket, ő még hibátlanul tud egyenes gerinccel ülni, állni és guggolni is, csak később veszíti el az automatikus egyenes tartás „képességét”. Egy kisdiáknak ugyan hatalmas a mozgásigénye, az iskolában mégis kötelező csendben ülnie, lehetőleg nyugton. A padok általában nem túl kényelmesek, és valljuk be, hogy felnőttként sem kellemes egész álló nap ülni, vagy egy nehéz táskákat cipelni, így egy fejlődésben lévő apró testnek ez még komolyabb kihívás jelenthet.

A legfontosabb a megelőzés

– Bár az iskolai ülés nem feltétlenül a hanyag testtartás okozója, de tény, hogy sokat ront rajta – hívja fel a figyelmünket Szilvi. – A görnyedt ülésből kifolyólag ugyanis fájdalmak, izomcsomók és szöveti összetapadások keletkezhetnek, így kamaszkorra már egész komoly gerincproblémák alakulhatnak ki, amelyek következménye a merev, fájós nyak, az előreesett vállak és a megrövidült izmok, súlyosabb esetben pedig a gerincferdülés.

Szilvi szerint mindez megfelelő mennyiségű és minőségű mozgással megelőzhető.

– Fontos lenne, ha az iskolai testnevelés órán gyakorolnák a helyes testtartást, az egyenes ülést, valamint egy életre megszerettetnék a gyermekekkel a sportolást.

Hogyan üljünk egyenesen?

– A szék akkor megfelelő méretű, ha a térdek 90, vagy annál picit nagyobb fokban vannak behajlítva – ad gyakorlati tanácsokat Szilvi. – A talpak mindig legyenek a talajon, a popsit pedig egészen hátra, a szék támlájáig kell tolni. Ha egyenesen ülünk, akkor a medencénk, a mellkasunk, a vállunk és a fejünk nagyjából párhuzamos. A két ülőgumóra egyforma terhelést rójunk, a has- és hátizmaink tartsanak minket. A vérkeringés ilyenkor megfelelő, mely által az agy is több vért kap, az idegrendszer pedig jobban bírja a strapát. Van, hogy nekem is sokáig kell ülnöm, ilyenkor általában megtámasztom a derekam egy összetekert pléddel vagy a kardigánommal, így a derekam kevesebb terhet kap és tovább tudok egyhelyben, egyenesen ülni.

Lehet „jól” is cipekedni

Szilvi úgy gondolja, hogy a hátizsák hasznos találmány, de a nem megfelelő viselése nagy károkat okozhat.

– Elborzadva látom, hogy miként is hordják a gyerekek, és itt inkább a kamaszokra gondolok. Szoktam is mondani nekik, hogy nem az a neve, hogy popsitáska, hanem, hogy hátizsák. A másik borzasztó dolog, hogy bájos nagylányokat látok kézitáskával az alkarjukon könyveket cipelni. Nem is tudom, melyiken fakadok előbb sírva. Hogy megelőzzük ezeket a gerincproblémákat, mindig hordjuk a táskát két vállon. A pántja legyen meghúzva úgy, hogy a táska tényleg a hátunkon legyen, és sose cipeljünk a testsúlyunknál 10 százalékánál többet!

Mozogjunk együtt!

– Ebben az esetben kiemelten fontos szerepet játszik a példamutatás, hiszen ha mi magunk is sportosak vagyunk, kirándulunk és sokat mozgunk a gyermekeinkkel, akkor ők is az aktív életet fogják szeretni és követni. Ez olyan, mint a helyes táplálkozás: ha az apuka mindig csak tortát eszik, akkor hiába mondja a gyereknek, hogy az alma bizony milyen egészséges, ha ő sosem látta az apját almát enni. Végezzünk tehát együtt gyakorlatokat, sportoljunk és tornázzunk otthon, és ne féljünk egy szakember segítségét kérni, ha tanácstalanok vagyunk. Így informálódhatunk arról, hogy számunkra és gyermekünknek mi lenne a megfelelő mozgásforma, vagy a 10 legjobb feladat, amit közösen végezhetnénk.

Mi is a jelszó?

Szilvi sajátos technikáját szívesen tanítja meg a kis pácienseknek.

– A szülőkkel, vagy a haverokkal a suliban megegyeznek egy kedves, figyelmeztető jelszóban, amit ő nem vesz rossz néven, de kihúzza magát, ha valaki észrevette, hogy már nem ül egyenesen. Amennyiben már bármilyen probléma kialakult, egy pontos vizsgálat után szakorvossal és egy diplomás gyógytornásszal kell összeállítani azt a feladatsort, ami az adott problémára és gyermek számára a legjobb. Az internetről ellesett, összeszedett feladatok nem igazán hatásosak, mert nem egyénre szabottak. Lehet hasonló a problémája két gyermeknek, mégis más feladatokat kaphatnak otthonra, hiszen fontos, hogy milyenek: a személyiségük, a fájdalomtűrő képességük, egyikőjük talán játékosabb, míg a másik komolyabb. A legjobb, ha a mozgást örömmel végzik, és érzik annak jótékony hatásait.