Halász Judit: A család együttléte teszi ünneppé a karácsonyt - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Halász Judit: A család együttléte teszi ünneppé a karácsonyt

Szűcs Anikó
2020. dec. 24. 6:00
Interjúk

Idén decemberben a megszokottnál jóval csendesebben telnek a napjai, ami sok szempontból elszomorítja. A karácsonyt viszont nagyon szereti. A művésznő szívet melengetően mesélt hagyományokról és kedves gyermekkori emlékekről, no meg a szüleitől kapott útravalóról, miszerint az ünnep varázsa a szeretteinkkel töltött pillanatokban rejlik. Halász Judittal beszélgettünk.

A Vígszínházban már sokéves hagyomány, hogy decemberben három vasárnapon dupla koncertet ad a teátrumot csurig megtöltő családoknak. Idén a járványhelyzet felülírta ezt a tradíciót, és az ön tisztelőinek be kellett érniük egyetlen ünnepi alkalommal. A Karácsonyi csiribirit Mikulás napján online élő közvetítés keretében hallhatták és láthatták a rajongók.

– Először nagyon ódzkodtam ettől a formától, mert az én műsorom eléggé interaktív, és bizonyos részei nem működnek a közönség jelenléte nélkül. Ennek megfelelően átírtam az összekötő szövegeket, és némiképp átalakítottam a repertoárt is, mert ki kellett hagynom néhány dalt, amelyekhez feltétlenül szükséges lett volna, hogy ott legyenek a gyerekek.

Fel tudja idézni, mikor volt utoljára olyan decembere, amely nem a karácsonyi gyerekkoncertekről szólt?

– Nem emlékszem pontosan, de az biztos, hogy nagyon régen telt ilyen csendesen az év utolsó hónapja. Talán akkor, amikor a fiam még egészen kicsi volt. Hosszú idő óta az idei az első év, amikor meg tudom gyújtani a gyertyát az adventi koszorún, merthogy vasárnaponként itthon vagyok, ami évtizedek óta nem fordult elő velem decemberben. Számomra ez egy szomorú helyzet, mert általában számos fellépésem van az évnek ebben az időszakában szerte az országban, és hozzászoktam ahhoz, hogy sok-sok emberrel találkozom ilyenkor: gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, mert én ma már leginkább családoknak énekelek. Nincs annál szebb, mint amikor egy anyuka meg a gyereke egyszerre fakadnak dalra a koncertemen, az mindig nagyon felemelő! Másrészt a kicsiktől és a nagyobbaktól is olyan sok kedvességet, szeretet kapok egy-egy alkalommal, hogy az garantáltan felvidít. A teltházas koncertek mindig fontos visszajelzések: erőt, hitet és lendületet adnak a folytatáshoz. A gyerekek mosolya komoly éltető erő! Ezekről az élményekről idén le kellett mondanom.

A megszokottnál csendesebb adventi időszakban viszont több ideje maradt az adventi készülődésre. Általában mikor kezd el ráhangolódni az ünnepekre?

– Az otthonunk szépítgetésével nekem semmi dolgom és semmi gondom nincs. Egy házban lakom a fiamékkal, így a lakás díszítésével már jó ideje nem is próbálkozom, mert a menyemnek olyan fantasztikus tehetsége és érzéke van a dekoráláshoz, olyan nagyszerűen csinálja, hogy teljes mértékben átengedem neki a terepet (mosolyog).

Szenteste mit szokott tálalni az ünnepi asztalra?

– A karácsonyi menü az én reszortom. Az első fogás kivételével, mert a menyem anyukájának a halászleve verhetetlen. Azt mindig ők hozzák, már csak azért is, mert én semmilyen formában nem tudok halat készíteni. Soha nem is próbálkoztam vele, mert az én anyukám nem szerette a halat, és nálunk soha nem is került hal az asztalra. Utólag én ezt nagyon sajnálom, mert tudom, hogy milyen egészséges, ráadásul rajtam kívül mindenki szereti a családban. Ami a további ünnepi fogásokat illeti, hagyományosan gesztenyés pulykát és töltött káposztát készítek, ez utóbbit édesanyám receptje szerint. Emellett mindig sütök libamájat, és természetesen a bejgli és a mézeskalács sem maradhat ki a sorból, a menyemnek köszönhetően, aki kiválóan süt.

Az emberek többsége kimondottan jó szívvel idézi fel a gyermekkori karácsonyokat. Ön is így van ezzel?

Hála istennek nekem nagyon szép gyerekkorom volt, és így boldogan emlékszem vissza a családi ünnepekre.

– Én is szép emlékeket őrzök a régi időkről. Az ember mindig szívesen emlékszik vissza a gyerekkorára, még akkor is, ha az kevésbé szépen telt, mert azok az évek fontos nyomot és emlékeket hagynak mindenkiben, és nem utolsósorban meghatározzák azt, hogy felnőttként milyen irányba indulunk. Hála istennek nekem nagyon szép gyerekkorom volt, és így boldogan emlékszem vissza a családi ünnepekre. Annak idején nekünk már az is nagy dolognak számított, amikor meggyújtottuk a gyertyát vagy a csillagszórót a karácsonyfán, ami különleges hangulatot varázsolt az otthonunkba. Gyerekkoromban nem volt ilyen fényes a város az ünnepkor. A sötét utcákban semmi nem volt, csak lerombolt házak. Odakint a szétbombázott Budapest „fogadta” az ünnepet, a romokban álló főváros, amelyet aztán a szüleink generációja szép lassan újjáépített. Arra is emlékszem, hogy karácsonykor mindig lehetett kapni húst a boltokban, így már az ünnepi vacsora is különlegesen finom volt, sokkal ízletesebb, mint az összes többi vacsora az év során. Nekem egyébként az egészen kisgyerekkori karácsonyaim voltak a legszebbek, pedig akkor, közvetlenül a háború utáni években éltünk a legnagyobb szegénységben...

Mégis, mi szépítette meg az ünnepet a legnehezebb időkben is?

Az ajándékozás szép gesztus, de nem ez teszi ünneppé a karácsonyt, hanem a bensőségessége, a hangulata, a család együttléte.

– Talán azért is éreztem úgy, mert akkor még én is hittem a Jézuskában, akit borzasztóan vártam minden évben. 24-én délután kint ültem a konyhában a szüleimmel, és egyszer csak megszólalt a szobában egy csengő. Akkor még nem sejtettem, hogy a nénikém, aki a szomszéd házban lakott, az ablakunkon keresztül a kerten át kivezetett spárga segítségével szólaltatta meg a távolból. A hangjára még ma is tisztán emlékszem...

Akkoriban kapott olyan meglepetést, amelyhez különösen kedves emléke fűződik?

– Abban az időben a maiaknál jóval szerényebb ajándékokkal kellett beérnünk, mert nem nagyon lehetett igazi, érdekes játékokat vásárolni. De egyszer kaptam egy piros babakocsit, ami aztán olyan nagy értéket jelentett a szememben, hogy éveken keresztül azt tologattam az udvaron, és abba tettem az összes babámat. Ezeket a „kincseket” sokáig féltve őriztem. Sajnos ma már nincsenek meg, máig megmaradt viszont egy-két kedvenc gyerekkori könyvem. Például a „Mi a jó, és mi a rossz?” című, meg a Gulliver, pontosabban a regénynek egy kisgyerekek számára zanzásított változata. Azt hiszem, a keresztanyám vette nekem, aki egyben a nagynéném is volt. Kiskoromban sok könyvet kaptam, és rettenetesen örültem minden egyes darabnak. Persze, a mai gyerekeknek egészen más elvárásai vannak a karácsonyi meglepetésekkel szemben; kicsit sajnálom is, hogy az ajándék ünnepévé vált a szeretet ünnepe. Az ajándékozás szép gesztus, de nem ez teszi ünneppé a karácsonyt, hanem a bensőségessége, a hangulata, a család együttléte. Mert mi lehet értékesebb annál, mint hogy azokkal töltjük ezeket a békés, meghitt órákat, akik a legfontosabbak számunkra?


(Fotók: Vígszínház, Dömölky Dániel)