A Snétberger MasterClass az alapképzésében részt vett fiatalok zenekarainak nyújt segítséget. 

A Nemzeti Tehetség Központ által működtetett programnak és a Snétberger Alapítványnak köszönhetően évente mintegy 60 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei tudását a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központban.  Az elmúlt 11 év alatt több száz diák végezte el a programot, az ösztöndíjasok 90 %-a pedig további tanulmányokba kezd: életkortól függően bekapcsolódnak az alap-, közép- vagy felsőfokú zeneiskolai oktatásba, érettségi vizsgát tesznek, diplomát kapnak - közölte a Nemzeti Tehetség Központ.

A tizenegy éve tartó példaértékű kezdeményezés kínálata most új kurzussal bővült. A Snétberger MasterClass azokat a fiatalokat segíti, akiknek az alapszintű képzést követően további támogatásra van szükségük zenei pályájukon. A zenekarokra szabott oktatási modulok a zenei kompetenciák további fejlesztését segítik, emellett az előadóművészettel kapcsolatos személyes- és kommunikációs készségek bővítését, valamint a zeneipari szereplők és zeneipari folyamatok megismerését tűzik ki célul. 

A programnak köszönhetően a kurzusra felvételt nyert diákoknak a képzés teljesen ingyenes. „A Snétberger Programot Magyarország Kormánya kiemelten fontosnak tartja, ezért 2015 óta évi 140 millió forinttal támogatja.  Azért, hogy mindez a munka egy emelt szintű képzéssel folytatódhasson tovább, azok számára, akik már részt vettek a programban, a kormány további 50 millió forintos támogatást biztosít a Nemzeti Tehetség Programon keresztül” – emelte ki Dr. Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője. 

A programban résztvevő zenekaroknak fontos, hogy képesek legyenek megfelelő referenciát felmutatni az irántuk érdeklődőknek, legyenek azok koncert- vagy rendezvényszervezők, esetleg nemzetközi iskolák. A Snétberger MasterClass ezért a tehetségek zenei és előadóművészi kompetenciáinak fejlesztése mellett, a kommunikációs felületek tudatos és szakszerű használatának oktatásával is kiegészül. A Program során a Snétberger Alapítvány stúdiójában minden formáció elkészítheti professzionális minőségű zenei felvételeit.

A Snétberger MasterClass Program keretében rangos hazai és nemzetközi előadók tartanak workshopokat és képzéseket, a diákok pedig zenekari próbákon és fellépéseken is részt vehetnek. A nagy sikerű svájci, franciaországi, ausztriai és hazai koncertek után a MasterClass program hallgatói a németországi Düsseldorfban és Berlinben, valamint a svájci Bernben is fellépnek.