A november 10-én a Pesti Színházban tartott rendezvényen a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője, dr. Szuromi-Kovács Ágnes is, a jótékonysági szervezet elismerésében részesült.  

fotó: Magyar Református Szeretetszolgálat

A Magyar Református Szeretetszolgálat az orosz-ukrán háború kitörésének első napja óta segíti a menekülőket, valamint a Kárpátalján maradó bajbajutottakat. A segítségnyújtásban a Családbarát Magyarország Központ is számos módon részt vett. Egyebek mellett 24 millió forint értékű adománnyal segítette az Ukrajnából érkező háborús menekülteket, illetve a BOK Csarnokban létrejött tranzitközpontban a Családbarát gyermeksarok, és a baba-mama szoba kialakításában és működtetésében is részt vett.

Mostanáig több mint 174.000 menekültnek 758 tonna adománnyal 29 ellátási helyszínen segített a háború kitörése óta a Magyar Református Szeretetszolgálat, legyen szó élelmiszercsomagról, tisztálkodási szerekről, szálláshelyről vagy orvosi ellátásról. Az alapítvány ügyvezető igazgatója, Juhász Márton ismertette az elmúlt hónapok eredményeit, de hozzátette, a beszámoló adatai nem egyedül a Szeretetszolgálat eredményeit mutatják, számos tárgyi, pénzbeli és önkéntességi felajánlás érkezett. 

A rendezvényen elhangzott: a menekülőkért végzett szolgálat nem ér véget, az alapítvány tovább folytatja karitatív tevékenységét a téli hónapokban is Záhonyban, a BOK Sportcsarnokban és a Marek József utcai adományponton, de szükség esetén újranyithatóak a korábbi ellátási helyszínek is.