Az UNICEF felmérése szerint a magyar gyerekek a középmezőnyt erősítik az elégedett gyermekek listáján, mégis aggodalomra ad okot, hogy egyre több a szorongó gyermek a világon. Öngyilkosság, boldogtalanság, elhízás és alacsony tudományos, valamint társas készségek jellemzik a gyermekkort a magas jövedelmű országokban az UNICEF Innocenti Kutatóintézetének legújabb jelentése szerint. Hollandiában, Dániában és Norvégiában a legjobb gyereknek lenni az EU és az OECD országai közül, míg a rangsort Chile, Bulgária és az Egyesült Államok zárja – áll a tanulmányban. Magyarország a 41 vizsgált országból a 15. helyet szerezte meg, a magyar gyermekek 77%-a elégedettnek vallja magát.

– A gyerekek és a felnőttek mentális jóléte nehezen választható külön, hiszen hatnak egymásra – mondta a csalad.hu-nak Kovács Anna Sára, az UNICEF Magyarország gyerekjogi szakértője. – A fizikai betegséget könnyebb meghatározni, mint ha valaki mentálisan nincs jól. Ez utóbbi sok mindentől függ, például az egyén lelki ellenálló képességétől, egyéni tapasztalatoktól, attól is, hogy milyen traumák és környezeti hatások érték az illetőt. Iskolások körében végzett kutatások foglalkoznak a kamasz gyermekek pszichés állapotával, és ezekből az derül ki, hogy bizony már a 11-15 év közötti gyermekek is lelki eredetű problémákkal küzdenek, amit gyakran a túlzott elvárások akár a család, akár az iskola oldaláról csak tovább mélyítenek. Fontos lenne, hogy a szülő a gyermek személyiségének, habitusának megfelelő elvárásokat támasszon felé, és ítélkezés helyett támogassa a tinédzser szárnypróbálgatásait. Biztonságos, szerető közegben sokkal könnyebb megküzdeni még az olyan súlyos gondokkal is, mint a tanulással járó stressz, az iskolai-, vagy a netes zaklatás.

„Nem baj, ha beszélünk a gondjainkról”

Az UNICEF jelentése is kiemelte, mekkora hatást gyakorolnak a családi és egyéb szociális kapcsolatok a gyermekek mentális jólétére. A támogató, biztonságot adó légkör sokat segíthet. Így gondolja ezt Csenge is, az UNICEF Magyarország egyik fiatal nagykövete.

– Az ember társas lény. Közösségben élünk, mert szükségünk van egymásra. Szükségünk van a mások nyújtotta biztonságérzetre, a törődésre, a szeretetre. Annyi közösségbe kell beilleszkednünk, és sokkal komfortosabb ez a helyzet, ha azt egy támogató, elfogadó környezetben tesszük. Az iskolában és otthon töltjük a legtöbb időnket ebben a korban, ezért ez a két terület kiemelten fontos a mentális jólét szempontjából. Ha jól érezzük magunkat az iskolában, az nagyon sok dologra van kihatással: a hangulatunkra, a közösségben elfoglalt szerepünkre, a hozzáállásunkra, a tanulmányi eredményeinkre.

– Sajnos az idősebb generációban még mindig számtalan tabu létezik, emiatt a problémák „megoldása” is gyakran a hallgatás. Az gondolom, nagyon lényeges a szülők, az idősebb generáció hozzáállása, hogy ennyire érzik fontosnak, hogy mélyebbre ássanak, vagy kifejezetten kellemetlennek érzik ezt. Erősen él az a téves beidegződés, hogy „nem kell pszichológus, mert nem vagyok hülye, és ha én nem vagyok hülye, akkor a gyerekem sem az.” Azért is kerülik sokan a pszichológust, mert attól tartanak, hogy a környezetük bolondnak titulálja őket. Szerintem a mi generációnk elfogadóbb az ilyen problémákkal kapcsolatban. Mostanában egyre több helyről azt halljuk, hogy nem baj, ha beszélünk a gondjainkról, nem baj, ha felvállaljuk őket. Ha azt érezhetjük, hogy nem maradunk magunkra a gondolatainkkal, az sokaknak segít és erőt ad. Sokszor a félelem lehet az oka a hallgatásnak, félünk mások reakciójától, holott személyes tapasztalatom szerint az emberek nagy része úgy kezeli ezt az egészet, ahogy én is: nyitottsággal, elfogadással.

„Meg kell találni azt a dolgot, amitől jobban érzed magad”

Szonja szintén az UNICEF Magyarország fiatal nagyköveteként tevékenykedik. Azt mondja, sokat árt a mentális egészségüknek a tény, hogy folyamatos stressznek vannak kitéve a kamaszok.

– A mai tinédzserek rengeteg nehézséggel küzdenek. A stressz mindennapos az életünkben és ugyan van olyan, aki ezt jól tudja kezelni, mégsem egészséges. Rengeteg elvárásnak kell megfelelnünk, és ezek csak fokozzák a szorongást és a stresszt. A közösségi média szintén hatalmas nyomást helyez ránk, tökéletesnek kell lennünk. Figyelni kell, hány embernek tetszik a képünk, amibe rengeteg időt és energiát fektettünk, és persze jelen van a FOMO is, azaz a le/kimaradástól való félelem. Mindannyian érzünk szorongást. Akár egy röpdolgozat, egy felelés vagy egy szerelmi vallomás is kiválthatja ezt a rossz érzést. Sajnos könnyen lehet az egyszeri szorongásból mindennapos jelenség. Ilyenkor mindenképpen segít, ha megtalálod azt a dolgot, amitől jobban érzed magad. Nekem személy szerint az, ha beszélek a legközelebbi barátommal, akiről tudom, mindegy, mit mondok, nem fog elítélni. Ez a tudat bátorít, és már az megnyugtat, hogy végre összeszedem rendesen a gondolataimat.

„Amikor igazán mély szomorúságot érzünk, kilátástalannak tűnik minden”

Minden tinédzser tudna mondani egy olyan esetet, esetleg korszakot, amikor kisebb vagy nagyobb túlzásokkal depressziósnak tartotta magát. Maga a szó annyira bekerült a köztudatba, hogy egyre többen lazán dobálóznak vele, ezért nehéz észrevenni, amikor valaki ezt tényleg komolyan mondja.

– Szerintem az első és legnehezebb lépés a gyógyuláshoz a beismerés. Először önmagadnak, majd másoknak is. Amikor igazán mély szomorúságot érzünk, kilátástalannak tűnik minden. Mi, tinik hajlamosak vagyunk ezt elrejteni. Az én tapasztalatom az, hogy akármennyire próbáljuk eljátszani, hogy minden rendben, előbb-utóbb valaki észre fogja venni, hogy ez nem igaz. Valahogy el kéne fogadnunk magunkat, és ha ez nem megy a társadalom magas elvárásai miatt, legalább szeretnénk megismerni magunkat, hogy mire felnőttek leszünk, tudjuk, kik is vagyunk valójában. Pont az ilyen dolgok miatt fontos igazán az, hogy legyen egy támogató közeg, egy ember, akire mindig számíthatsz. Aki figyelmeztet, ha – csak azért, hogy másokat lenyűgözz – esetleg olyan dolgot teszel, amit majd egyszer megbánsz.