„Egy koraszülésben érintett család nem csak az anyából áll”

A nem mindennapi produkció főszereplője három férfi, akiknek az élete egyik pillanatról a másikra 180 fokos fordulatot vett, miután a várva várt gyermekeik idő előtt jöttek a világra. A padon – apa születik című képzeletszínházi előadás az édesapák élményeit, vívódásait mutatja be, találkozásukat ezzel a váratlan, küzdelmes helyzettel. Ez az alkotás azért is rendhagyó, mert a szülés körüli eseményeket az édesapák szemszögéből ismerhetjük meg, erősítve ezzel, hogy nem statisztái, hanem kulcsszereplői ezeknek a történeteknek. A darab különlegessége, hogy hús-vér apukák valós történetei alapján készült.    

 Ez a közös küzdelem a családról szól  

A színdarab a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) szárnyai alatt született. Az érintett családokat minden lehetséges módon támogató civil szervezet egyik legfontosabb célkitűzése ezzel a projekttel is az össztársadalmi érzékenyítés egy olyan témában, amely még mindig nem kapja meg a kellő fókuszt: ez pedig a szülői trauma. Az „apadarabot” a KORE részben a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatán elnyert forrásból, részben pedig saját költségen valósítja meg egy átfogó projekt második jelentős lépcsőfokaként. 

– Tavaly ősszel PICi kiállítás – óriás hősök címmel rendeztük meg Magyarország első koraszülés-témájú monumentális szabadtéri kiállítását – mondja Földvári Nagy Zsuzsanna, a KORE elnöke. –  Ez a fotótárlat többek között az érintett anyák történeteibe, sorsába is mélyebb betekintést engedett. Ugyanakkor egy koraszülésben érintett család nemcsak az anyából áll, hanem az inkubátor másik oldalán ott van egy csendes, visszahúzódó édesapa is, mert azt mindannyian tudjuk, hogy a férfiak többsége kevésbé nyitott és közlékeny egy ilyen rendkívül nehéz szituációban. Egy ilyen helyzet komoly traumát jelent és súlyos lelki terhet ró mindkét szülőre. Ez a közös küzdelem a családról szól.  

Az apa két emberért aggódik  

–  Ennek kapcsán jött az ötlet, hogy a koraszülés témáját a másik irányból is megközelítsük – folytatja Zsuzsanna. – Szeretnénk megmutatni az apák érzéseit, „kihangosítani” azokat a gondolatokat, amelyek megfogalmazódnak bennük egy ilyen élethelyzetben. Mert amíg az anya tud a picire fókuszálni, addig az apa egyrészt aggódik a feleségéért, másrészt aggódik a veszélyben lévő gyermekéért, tehát számára ez egy dupla nehezítettséget jelent. Ennek ellenére az apákról soha nem esik szó. Ezzel az előadással ezt a falat szeretnénk áttörni, ezt a tabut akarjuk megtörni-ledönteni. A KORE elnökeként, valamint érintett anyukaként is nagyon sok aggódó, mégis reménykedő apukával találkoztam, akik biztos támaszként álltak a párjuk mellett.  

– Első lépésként tettem egy felhívást, amelyben olyan édesapákat kerestem, akik hajlandóak mélyinterjú keretében beszélni arról, ami velük történt. Végül 15 édesapa vállalta fel ez a nem könnyű feladatot és 15 mélyinterjú készült el. Ezután megkerestem Tollár Mónikát, akiről tudtam, hogy színházi berkekben jártas dramaturg és rendező. Átadtam neki ezt a hatalmas anyagot, és felkértem, hogy a nagyinterjúk alapján hozzon létre egy színdarabot ebben a témában a Koraszülöttek Világnapja alkalmából. Az előadást november 19-én mutatják be a Várkert Bazárban.  

Színdarab születik…  

Tollár Mónika elmondása szerint a mélyinterjúkat végigolvasva végül 3 férfi, László, Bence és Zsolt történetét választotta ki.  

– Próbáltam megkeresni azokat a figurákat, akik a színház szempontjából a leginkább érdekesek, és akiknek a története a leginkább átérezhető – magyarázza az egyfelvonásos darab rendezője. –   Mindhárom esetben a baba életben maradt és most is, évek múltán jól van, egészséges, tehát ezek abszolút pozitív történetek. Egyébként ez is szándék volt a részemről, hogy olyan élethelyzeteket mutassunk a nézőnek, amelyek küzdelmesek, nagy nehézséggel járnak ugyan, és nagy traumát jelentenek az egész családnak, de pozitív kimenetelűek.

– Az említett szövegeket átírtam, színpadra alkalmaztam és felkértem hozzá azt a három színészt, akikről azt gondoltam, hogy nagyon szépen, nagyon érzékenyen tudják majd színpadon megjeleníteni a történeteket. Egyrészt, mert ők maguk is gyakorló apukák, és fontosnak tartottam, hogy legyen bármilyen jellegű élményük a várandóssággal, a szüléssel, a kisbabázással, a gyerekneveléssel kapcsolatban. Másrészt tudtam, hogy az ő szakmai tudásuk, rutinjuk és kvalitásuk is biztosíték arra, hogy olyan előadás szülessen, amilyet megálmodtunk. A három szülőt Bozsó Péter, Inotay Ákos és Zámbori Soma játssza, a „főorvos urat” pedig Barbinek Péter alakítja, aki bár személyesen nem lesz jelen a színpadon, csak a hangját fogjuk hallani, de nagyon fontos szereplője lesz az előadásnak.  

Mónika azt is megemlíti, hogy a felkészülésben maximális támogatást kaptak az egyesülettől.  

– Zsuzsi rengeteget segített nekünk, a színészeknek és nekem is abban, hogy lehetőséget teremtett arra, hogy elmenjünk olyan koraszülött osztályra, ahol ezzel a dologgal, tehát a darab témájával közvetlenül, élőben tudunk találkozni.  

Megmozgatni a nézők fantáziáját  

–  Az előadás műfaja az úgynevezett képzeletszínház. Ez egy általam kitalált műfaji meghatározás, ami arról szól, hogy az előadás bizonyos részeinél a színészek olvassák a szöveget, kvázi az „apukák” a saját naplójukból olvassák fel bejegyzéseket, de bizonyos részeket fejből mondanak. Az előadást kevés díszlettel játsszuk, inkább csak jelzésértékű tárgyak, díszletelemek láthatók a színpadon. Azt szeretném, ha a néző ily módon, a szövegek hallatán teljes mértékben bevonódna, bekapcsolódna a produkcióba, és a régi hangjátékok mintájára elkezdené használni a képzelőerejét, megmozgatni a fantáziáját és a „maga verziójában” rakná össze az a miliőt, azt a helyzetet, amit a színpadon hall, mert akkor lesz a leginkább átélhető számára ez a történet.  

Könnyen azonosulunk az édesapákkal  

Mónika azt is hozzáteszi, amikor legelőször olvasta az eredeti interjúkat, mélységesen megilletődött és megihletődött az apák vallomásaitól.  

– Ezek csodálatosan mélyre menő és rendkívül megrázó történetek, meglepő módon nagyon hosszú interjúk, meghatóan őszinték, és hihetetlenül emberiek – vélekedik a rendező. – Ahogy olvastam ezeket a szövegeket, arra jöttem rá, hogy miközben azt tudom mondani tételesen/racionálisan, hogy velem ez meg ez nem történt meg, mert nekem nem volt koraszülésem, nem volt vetélésem, semmi ilyesmim nem volt, mégis számos ponton szinte teljesen azonosulni tudok ezekkel a férfiakkal, „sorstársi közösséget” tudok vállalni velük, pedig még férfi sem vagyok. Valami olyan általános érvényű dolgot fogalmaznak meg a gondolataikban – úgy, hogy nem profi szövegírók –, hogy egészen bámulatos módon tudok együttérezni és azonosulni velük, és remélhetőleg a nézők ugyanígy éreznek majd.  

„Nem áldozatok, nem mártírok, hanem csodálatos emberek ők”    

– Nagyon megszerettem ezt a három fiút – utal Mónika az „igazi” apukákra. – Rengeteget gondoltam rájuk, nagyon sok időt töltöttem „velük”, hiszen amikor a szövegkönyvet írtam, az ő életük rezdüléseivel, mondataival volt tele a napom. Azt is szeretném megmutatni ebben az előadásban, hogy mind a három fiú nagyon szerethető, akármilyen a habitusuk, a személyiségük, akármilyen problémamegoldó-kulccsal próbálják meg túlélni ezt a rendkívül nehéz helyzetet. Nem áldozatok, nem mártírok ők, hanem csodálatos emberek, akik megpróbálnak egy vártalan szituációban helytállni, és a maguk lehetőségiekhez képest reagálni, a saját habitusuknak, lelki beállítottságuknak megfelelően megkeresni azokat az egyéni válaszokat, megoldásokat, amik átlendítik őket egyik napból a másikba. Ahogy képletesen mondani szoktam, ezek az apukák elkezdenek vágni egy centit, aminek fogalmuk sincs, hogy hol van a másik vége, mert nem lehet tudni, hogy meddig tart ez az egész. Miközben, a történetekből az is kiderül, hogy az érintett apukák praktikusan megpróbálnak a családra, a környezetükre támaszkodni ebben a helyzetben, mégis, lelkileg elmagányosodnak, mert nincs olyan platform, nincs olyan közeg, ahová be tudnának csatlakozni, hogy lelki segítséget kapjanak. Ezért az elfojtás, az elhallgatás, a tagadás vagy az állandó újrafogalmazás hálójában vergődnek, folyamatosan tépelődnek, miközben a mindennapjaik állandó aggódással, izgalommal telnek.  

„Sokaknak fel fog tűnni, hogy ez az a pad”  

A rendező érdekességképpen azt is elmeséli, hogy az előadásnak az egyik díszleteleme az az ikonikus pad, ami a szülészeti osztályon valóban kint van a folyosón.  

– Ezt a padot megkapjuk kölcsönbe a bemutató estéjére, ami egy különleges dolog, hogy nem egy díszletpadon játszunk, hanem a fiúk azon a bizonyos padon fognak ülni – mondja Mónika. – És azt gondolom, hogy a nézőtéren ülők közül sokaknak fel fog tűnni, hogy ez az a pad, mert azok, akik heteken, hónapokon át ültek rajta, fel fogják ismerni, és sokaknak sokat fog jelenteni. Ezért is adtam A padon – apa születik címet a darabnak, mert az előadás arról is szól, hogy miközben odabent megszületik egy kisbaba, és ezáltal megszületik egy anyuka, a koraszülésnél, a nagy ijedtségben és bajban lekerül a fókusz az apukáról, aki általában kint reked a folyosón, és ott válik apukává. Ugyanakkor egy koraszülésnél pontosan nem lehet tudni, hogy mikortól datálódik az ő apukasága, hiszen nem láthatja a kisbabát, nem foghatja meg a picit, tehát papíron apuka lett ugyan, de nem élheti át azt az érzést, hogy a karjában tartja az újszülött gyermekét. Mit jelent az apaság? Mikortól válik egy férfi apává? Ezeket a témákat boncolgatjuk a színpadon, illetve, azt gondolom, hogy inkább kérdéseket vetünk fel, mintsem egyértelmű és kategorikus válaszokat adnánk. Annak örülnék igazán, ha ez az előadás beszélgetéseket generálna, diskurzust indítana el az emberek között.  

„Humorral átitatott, mégis nagyon mély történet”  

– Ez a mű olyan témát dolgoz fel, amelynek ma minden tizedik család részesévé válik Magyarországon, minden évben újabb nyolcezer kisbaba születik idő előtt – jegyzi meg Földvári Nagy Zsuzsanna. – Szeretnénk láttatni, mi minden rejtőzik a nyolcezres szám mögött. A babán kívül ugyanis a koraszülésnek sok érintettje van: anyák, apák, testvérek, nagyszülők, rokonok, barátok. Ez egy olyan életesemény, amely nemcsak körülöttünk, hanem bennünk is zajlik. Meghatározó, és nyomot hagy. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ezzel az előadással egyedülállót alkottunk.  

– „A padon” egy humorral átitatott, mégis nagyon mély történet. Sok ponton vicces, szórakoztató produkció, tehát a nézők fognak nagyokat nevetni is, mert a helyzet olyan abszurditásokat dob fel, amin tényleg csak röhögni lehet, még ha kínunkban kacagunk is. Ez az előadás egy érzelmi hullámvasút, amiben van fent és lent, és legalább annyi fent van, mint amennyi lent, pontosan azért, hogy megmutassa az élet komplexitását, ami egyszerre tragikus és komikus. 

A koraszülöttekról szóló minisorozatunk következő részében egy érintett édesapával beszélgetünk.