Cseh Laci: „Motivált vagyok, de a feszültséget elengedtem”

Többszöri telefonhívás. Kimérten kedves és egyben csendes hang. Nem olyané, mint aki olimpiai és világbajnoki dobogókon szokott állni, aki megszokta, hogy újságírók sokaságának kell győzelmeit, vagy éppen úszott eredményeit részletezni. A hangja még a harmadik hívásom után is kiegyensúlyozott. Olyan, mint aki valamit nagyon tud az úszáson kívül is. Cseh Lacit hívtam, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa bajnok, száztízszeres magyar bajnok úszót, aki éppen a keresztfiaival tanult.

Zavarok?

– Áh, nem. Újraértelmezett helyzetben újraértelmezett napi teendőim vannak. Mivel a keresztfiaim szüleinek dolgozniuk kell, és mi szigorúan betartjuk az elrendelt szabályokat, így meg kellett szerveznünk nemcsak a magunk, hanem az ő életüket, jelen esetben tanulásukat is. Így most tanulok velük, és sokkal inkább tőlük.

Mármint?

– Rengeteg feladatuk van. Házi feladat és online órák. Ebben segítem most őket. Bár még csak elsős és másodikos a két lurkó, azért, na… szóval volt olyan feladat, amihez kellett egy kicsi gondolkodási időt kérnem.

Matek?

– Talán az az egy tárgy, ami a kevésbé gond. Elméletileg matekból erős vagyok, de inkább úgy mondanám, erős lehetek. De az is tény, rég voltam már iskolás. Így most mindent elölről újratanulok velük. Ami ennek az egész járványnak egy nagy előnye is.

Melegítsünk akkor…

– Gondolom, az úszásról akarsz kérdezni. Hiányzik. Nem titkolom, megszoktam, terveztem, és úgy érzem, hogy elég motivált is voltam. És vagyok is. Hiszen még csak három hét telt el úgy, hogy nem láttam medencét. Azóta itthon edzem. Szorgalmasan, de azért más az intenzitás. A biciklizés és egy úszóknak kifejlesztett erősítő berendezés mellett rengeteg új teendőm is lett, amik igazából kitöltik a napjaimat és lekötik az energiáimat. Ilyen a barkácsolás. No, meg a rengeteg kerti meló. Így nem unatkozom. Egy percre sem.

…esetleg Balaton…

„Én medencés úszó vagyok, nagyon is. A nagy vízben elvesznék…”

– Nálam kizárt. Egyrészt ez a járvány most mindenkit érint. Minden sporttársam, olimpiai aspiráns igazából kényszerpihenőn van. Így ez alól én sem vagyok kivétel. Másrészt nem szeretem a nyílt vizet. Én medencés úszó vagyok, nagyon is. Szeretem látni, pontosan tudni, hogy hol a vége. A nagy vízben elvesznék…

Székely Éva, ha jól emlékszem ’56-ra a lépcsőházban készült. Sokan bicikliznek, van olyan rúdugró, aki a kertjében ugrál 5 méter felettieket. Figyeled őket?

– Őszintén? Nem. Én most pihenek. Edzegetek, de lazulok is. Pontosan tudom, hogy a járvány megfékezéséért most mindenkinek az az érdeke, hogy otthon maradjon. Nekem itthon nincs húsz méteres medencém, ami mondjuk minimum kéne ahhoz, hogy kicsit edzhessek. Nincs ellenáramoltatóm sem, ami szintén segíthetne. Nincs, de ez nem jelenti azt, hogy feladnám, vagy lustább lennék. Fejben álltam át.

Olimpiai részvétel?

– Jó lenne látni ennek az egésznek a végét. Látni, hogy mikortól és milyen versenyek lesznek, egyáltalán lesznek-e versenyek. Ehhez pedig tudni kellene, hogy mikortól lehet rendesen edzeni, újra medencézni. Ezeket egyelőre nem tudjuk. Így egyet mondhatok: én motivált vagyok a felkészülést illetően. Tervezem, és szeretnék is rendesen felkészülni, a kérdés már csak a „mikor”-on van. Az ezzel járó feszültségeket pedig elengedtem.

Akkor a NOB döntése nem volt csalódás?

– Megnyugodtam. Szerintem a jelenlegi helyzetben ez volt az egyetlen elfogadható, megvalósítható és valóban átgondolt ötlet. Mindenkire érvényes. Mert most valóban az a fontos, hogy távol maradjunk kicsit az emberektől. A kisebbik rossz lemondani az idei olimpiáról, mint ennek a járványnak a megállításában tehetetlennek lenni.

És ekkor ismét megszólalt az online térben az iskolai csengő. Cseh Laci pedig, mint jó keresztapuka, aki most éppen tanári teendőket is ellát, nem szereti, ha valamelyik diákja egy percet is késik. Így az órát pontosan kezdték. 11 órakor.