Családanyaként – tényleg kulisszák mögött - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Családanyaként – tényleg kulisszák mögött

Szöveg: Szűcs Anikó, fotó: Förster Tamás
2021. dec. 4. 9:00
Családban élni jó

A munka és a magánélet összehangolása nem kis próbatételt jelent azok számára, akik olyan szakmában, illetve munkarendben dolgoznak, amely sajátos élethelyzeteket, időbeosztást, kihívásokat teremt. Szepesi Csillával, a Vígszínház női öltöztetőjével hivatásszeretetről, a megvalósítható egyensúlyról és a támogató családi környezet fontosságáról beszélgettünk.

Az emberek többségének értelmezésében a normál munkaidő reggel nyolc órakor kezdődik és délután négyig-ötig tart. Pedig nem kevesen vannak, akik a megszokottól eltérő időbeosztás szerint élnek. Közéjük tartoznak a színházi szakmában dolgozók is, akik egy speciális munkarendhez és -időhöz, a próbákhoz és az előadásokhoz igazítják a mindennapjaikat. A művészek mellett ezt teszik a kulisszák mögött tevékenykedők is, akikről kevesebbet tudunk és hallunk, pedig nélkülük nem gördülhetne fel esténként a függöny, és nem kezdődhetne el az aznapi varázslat.

„Ez egy bizalmi állás”

Szepesi Csilla tíz éve erősíti a Vígszínház női öltöztetőinek csapatát.

– Ruhaipari szakközépiskolát végeztem, nőiruha-készítő az eredeti szakmám, ami szorosan kapcsolódik a jelenlegi munkámhoz – meséli. – 18 éves korom óta dolgozom színházi öltöztetőként: annak idején a Népszínházban kezdtem, ami később Józsefvárosi Színházként, majd Budapesti Kamaraszínház néven folytatta tovább a működését. Huszonnégy évet töltöttem annál a társulatnál, majd 2012-ben jöttem át a Vígszínházba.

Csilla örömmel mesél a legfontosabb feladatairól, amiből jól látszik, hogy milyen sokrétű munka az övé.

– Új darabnál a munkánk a jelmezes próbákkal kezdődik: akkor kapjuk meg, hogy melyik szereplőnek mi lesz a ruhája. Van úgy, hogy 10-12 darabunk fut egyszerre, de egy idő után akkor is kívülről fújjuk, hogy a hozzánk tartozó előadásoknál melyik színésznek mit kell bekészítenünk az öltözőbe, és/vagy a színpad mellé, ha van gyorsöltözés a darabban. Olyankor le kell mennünk a színpadhoz, hogy segítsünk a színésznek, akinek adott esetben csak 40-50 másodperce van tetőtől talpig átöltözni.

Elmondása szerint a jelmezek vasalása, elő- és összekészítése, a cipők tisztítása ugyanúgy a feladatai közé tartozik, mint az, hogy segítsen a művésznek az öltözködésnél: például, ha a színész nem tud egyedül belebújni a jelmezébe, vagy bele tud, de hátul össze kell gombolni vagy cipzározni a ruháját...

– Ez egy bizalmi állás, hiszen nagyon személyes kapcsolatom alakul ki a színészekkel. Az évek során jó néhányukkal baráti viszonyba kerültem – meséli mosolyogva. – Az öltöztető egy kicsit pszichológus is, mert akármilyen rossz hangulatban vagy lelkiállapotban érkezik a művész a színházba, nekem az a feladatom, hogy megteremtsem a biztonságos hátteret ahhoz, hogy ő nyugodtan a szerepére koncentrálhasson.

– Bármikor előfordul, hogy előadás közben szétmegy egy cipzár, leszakad egy gomb vagy kifeslik a nadrág feneke, és pillanatok alatt meg kell oldanunk a problémát. Vaksötétben, a takarásban – teszi hozzá Csilla, miközben megmutatja a közel 5 kilót nyomó „mindenes” táskáját, amelyben a varrókészlettől kezdve az ollón és a csavarhúzón át a ragtapaszig tényleg minden fellelhető. – Miután vége az előadásnak, minden ruhát összeszedünk, egy részüket mi mossuk ki, a többit tisztítóba küldjük. Minden előadásra kimosott, frissen vasalt vagy tisztított ruhát kap a művész. Sokrétű, pörgős, felelősségteljes munka a miénk – ez a szép benne.

„A párom és a szüleim nélkül nem boldogultam volna”

Csillától azt is megtudom, hogy próbaidőszakban az öltöztetők reggeltől az esti előadás végéig tartják a frontot. Márpedig bemutatóból nincs hiány az ország legnagyobb prózai színházában. Vajon hogyan viszonyul ehhez a helyzethez a családja?

– Annak idején, amikor megszületett a fiam, a gyes alatt még úgy gondoltam, hogy családanyaként nem fogom tudni folytatni ezt a munkát. Megfordult a fejemben, hogy valami másba kellene fognom, de a sors másképp akarta (mosolyog). Az otthon töltött 3 év alatt elvégeztem különféle tanfolyamokat és iskolákat: háromszor próbáltam meg váltani és háromszor került gipszbe a lábam. Úgy vettem, hogy ezek figyelmeztető jelek, amiért rossz lépést készülök tenni. Úgyhogy a gyes letelte után visszatértem a színházba.

És egy kisgyerek mellett miként tudta összeegyeztetni a munkát és a családi életet?

– A párom, aki színész (Rosta Sándor – a szerk.) a fiunk születése óta nem játszik színházban – mondja Csilla. – Azóta főként szinkronmunkákat vállal, és lehetőség szerint hétvégén nem dolgozik. Tehát igazából ő „beáldozta magát” azért, hogy én visszatérhessek a színházba, mert ő is és a fiam is tudja, hogy nekem ez az életem. Ezt szeretem, ez tesz boldoggá, számomra ez nem munka, hanem a hivatásom. Hozzáteszem, a párom mellett nagyon nagy segítséget jelentettek a szüleim, akikre mindig mindenben számíthattam, és akikhez a fiam is erősen kötődött. A mi családunk egy csodacsalád, nagyon büszke vagyok rájuk – nélkülük nem boldogultam volna.

Csillától azt is megkérdezem, hogy fia kisgyerekként nem nehezményezte-e, hogy az édesanyját sokszor esténként is elszólította a munka otthonról.

– Bence beleszületett ebbe a helyzetbe, számára ez volt a természetes. Emlékszem, 3 éves volt, amikor én még mindig azon vacilláltam, hogy visszajöjjek-e a színházba, mire a kisfiam azt mondta: “Anya, tudom, hogy neked ez a szerelmed, és hogy neked muszáj ezt csinálnod.” Ezt a mai napig így gondolja. Sokat beszélgettünk erről, de Bence sosem neheztelt rám azért, mert ennyire szeretem a munkámat. A családunk olyan biztonságos bázist és szeretetteljes közeget jelentett számára, hogy jól érezte magát benne akkor is, amikor én éppen dolgoztam.

„Nem könnyű, de mindent meg lehet oldani”

– Amikor a Vígszínházba kerültem, az első időszak nehéz volt, mert a fiam akkor kezdte a 8 osztályos gimnáziumot, és neki is nagyon helyt kellett állnia az új helyen. Az első 3 hónapban reggeltől estig dolgoztam, ami kemény menet volt, de a családom akkor is segített. Nagyon szerencsés vagyok, mert a párom, akivel 34 éve vagyunk együtt, fantasztikus társ, annak idején ő is bátorított, hogy jöjjek át a Vígbe. Azzal biztatott, hogy majd ők segítenek nekem, amiben csak tudnak. És tényleg így lett.

Csilla büszkén újságolja, hogy a fia ma már 19 éves, elsőéves egyetemista, és mellette 3 éve e-sport kommentátorként is tevékenykedik.

– Mindhármunknak van naptára, és a lehetőségekhez képest próbáljuk összehangolni az elfoglaltságainkat – jegyzi meg Csilla. – Nem könnyű, de mindent meg lehet oldani, ha éjjel, akkor éjjel… Amikor este 11 után végzek, fél 12 körül érek haza a taxival: engem minden alkalommal még ébren vár a két fiú, és van, hogy éjjel fél 2-2-ig beszélgetünk. Sokszor a konyhában jövünk össze, merthogy én általában főzök közben. Vagy, ha nem, akkor hajnalban főzök. És ha éjjel kell kivasalnom a fiam ingjét, az sem jelent problémát. Azért nem teher számomra a házimunka, és tudok feltöltődni tőle, mert a hivatásom mellett a családomat is nagyon szeretem.

„Idén a karácsony valódi ünnep lesz”

– Ami a közös programokat illeti, nemegyszer előfordul, hogy korábban el kell jönnöm egy családi eseményről, mert a színházban előadásom van, ami néha kellemetlen, meg szívesen maradnék is még, de nem tehetem – említ Csilla egy nehézséget. – Idén nagy szerencsém van, mert karácsonykor lesz három szabadnapom, így most végre az ünnep valódi ünnepnap lesz. Szilveszterkor viszont dolgozom. Ilyenkor előre készülök az ételekkel, és ha fél 12-re tudok előrendelni egy taxit, akkor jó eséllyel hazaérek éjfélre a családomhoz.

– Szeretem a munkámat, ezért is dolgozom már ennyi ideje itt a színházban – mondja ragyogó arccal. – Emellett a családom is rendkívül fontos számomra, és ezért igyekszem mindkét helyen maximálisan helytállni, és mindenkinek a tőlem telhető legjobbat adni, mert úgy érzem, hogy cserébe ugyanazt kapom vissza. Attól teljes az életem, hogy otthon is és a színházban is jól érzem magam, és minden rendben van körülöttem. Talán ezért is jegyzik meg gyakran a kollégák, hogy szeretnek a társaságomban lenni, mert állandóan mosolygok.

Nem könnyű megteremteni az egyensúlyt

Benedek Szilvia munka- és szervezetpszichológus, karriertanácsadó elmondása szerint számos helyzetben az embernek nehéz megtalálnia a munkája és a magánélete között az egyensúlyt.

– A munka az ember egyik legfontosabb tevékenysége: életünk jelentős részét tölti ki, és amellett, hogy a gazdasági és a társadalmi státuszunk fenntartását szolgálja, biztosítja az önértékelésünket is – magyarázza a szakember. – A család pedig az ember legfontosabb bázisa: érzelmi „alapot”, biztonságot és stabiltást nyújtó, értéket, rendet-rendszert közvetítő és szabályozó egység, ami segíti az egyént, hogy megtalálja helyét a társadalomban, és stabilitást nyújt a továbbfejlődéshez.

Benedek Szilvia hozzáteszi: a munka-család konfliktus egy olyan formája a szerepkonfliktusnak, amikor a munkahelyi és a családi szféra olyan igényeket támaszt, amelyek kölcsönösen összeférhetetlenek.

– Folyamatosan törekszünk a kettő közötti egyensúlyra, ugyanakkor tudnunk kell, hogy a mi egyensúlyunk nem feltétlenül jelenti azt, hogy a család többi tagja is egyensúlyban van a kialakult helyzettel – érezhetnek például elhanyagoltságot –, illetve mások láthatják a mi egyensúlyi állapotunkat akár kiegyensúlyozatlannak is – teszi hozzá a szakember. – Ezzel nem azt mondom, hogy elérhetetlen a boldog egyensúly a család minden tagja számára, de soha nem könnyű megteremteni. Főleg azok számára jelenthet kihívást, akik egy családdal nehezebben összeegyeztethető szakmát választottak, és minden tiszteletem, ha megtalálják és hosszan meg tudják tartani ezt az egyensúlyt az életükben, ha minden családtagban megvan az igény és a közös törekvés erre.

Oda-vissza hatnak egymásra

Benedek Szilvia szerint a vágyott egyensúly létrejöttét számos tényező befolyásolhatja.

– Egyrészt a munkából származó impulzusokat át tudjuk vinni a családba: de az, hogy ezek többletet adnak nekünk és rajtunk keresztül a családnak, vagy pedig eltávolítanak bennünket egymástól, sok dologtól függ – mondja a szakember. – Kezdve azzal, hogy mennyire vagyunk elégedettek a munkánkkal. Egy szakmailag támogató munkahelyen nyilván a munka iránti elkötelezettségünk is erősebb, emellett sokat számít, hogy milyen munkahelyi elvárásokkal kell szembenéznünk. Az sem mindegy, milyen légkörben dolgozunk, és még sorolhatnám. Másrészt, azt, hogy a családból származó impulzusok pozitívan vagy negatívan befolyásolják a munkatevékenységünket, szintén sok minden meghatározza. Sok múlik azon, hogy a családtagjaink miként viszonyulnak a munkánkba való „bevonódásunk” mértékéhez, elfogadják-e a munkakörünk sajátosságait, például, hogy rendhagyó munkaidőben dolgozunk. Megoldandó feladatnak tekintik-e ezt a helyzetet, vagy ellenkezőleg, úgy érzik, áldozatot hoznak azért, hogy mi a „munkánknak élhessünk”.

Fontos a család támogatása

A szakember úgy véli, a munka és a család sikeres összehangolásának egyik alappillére, hogy jól érezzük magunkat a munkánkban, és megéljük a saját karrierünket.

– Ha mindazt, amivel a munkahelyünkön nap mint nap foglalkozunk, nem munkaként éljük meg, hanem olyan jellegű tevékenységként, amit örömmel végzünk, amiben kiteljesedhetünk, amibe beleadhatjuk a szívünket-lelkünket, az sok mindenhez erőt ad. Ha a munkánkban boldogok vagyunk és ezt boldogságot, ezt az erőt vissza tudjuk forgatni a családunkba, akkor létrejöhet egy olyan balansz, amit mindannyian egyensúlynak élünk meg. A család és ezen belül különösen a társ támogatása és ehhez – a részéről adott esetben áldozatot követelő – az élethelyzethez való pozitív hozzáállása rendkívül fontos. Emellett a külső segítségbevonás is rengeteget számíthat. Gondolok itt a nagyszülőkre, akik szerencsés esetben a családi egység részét képezik.

Ami igazán fontos számunkra, az férjen bele az életünkbe!

Benedek Szilvia szerint ahhoz, hogy a két területet jól összehangoljuk, fontos, hogy pontosan tudjuk, számunkra mi fontos a munkában és mi a családban, és erről nyíltan, pozitívan kommunikáljunk. A szakember azt is hozzáteszi: a munka és a magánélet egyensúlyát akkor van esélyünk megteremteni, ha mi magunk is kiegyensúlyozottnak, elégedettnek érezzük magunkat.

– Alakítsunk ki egy tartható, stabil ritmust, még ha az az átlagtól eltérő is, a szervezetünk rugalmas, alkalmazkodik – említ egy praktikus tanácsot. –Találjunk időt és alkalmat minden számunkra és a családunk számára fontos tevékenységnek: még ha az átlagostól eltérő időpontban vagy módon is tudunk sort keríteni ezekre, nekünk is férjen bele az életünkbe. Ezen belül is szánjunk időt magunkra, a pihenésünkre, és töltsünk minél több minőségi időt a családdal.

(színházi fotók: privát)

A munka és magánélet összeegyeztethetőségével foglalkozó korábbi írásaink: