Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2005-ben, az általuk működtetett Egyszülős Központ pedig 2018-ban nyitotta meg kapuit. Nagy Anna, az alapítvány elnöke és létrehozója maga is egyedülálló szülő volt; innen jött az indíttatás.

– Fő célkitűzésünk, hogy olyan családoknak nyújtsunk támogatást, amelyekből – bármilyen okból kifolyólag – hiányzik az egyik szülő – kezdi Nagy Anna. – Az okokat illetően a legtöbben a válásra asszociálnak, de ezen felül is számos tényező vezethet idáig: vannak, akik elveszítik a párjukat, esetleg már a terhesség alatt magukra maradnak, vagy egyedül fogadnak örökbe egy gyermeket. Nagyon sokféleképpen lehet egy család egyszülős, ami azonban közös: valamennyien arra vágynak, hogy tartozhassanak valahova. Saját tapasztalataimból kiindulva mondom, hogy nagyon jól esik ilyenkor egy segítő kéz, hiszen egyetlen szülőként gyermeket nevelni rendkívül magányos dolog. A lelki támogatás mellett jól jönnek ilyenkor a gyakorlati tanácsok, mert egy olyan feladatot, amely alapesetben kétemberes lenne, nem könnyű megoldani. Az alapítvány keretein belül arra törekszünk, hogy segítsünk ebben és valamelyest pótoljuk azt a hiányt, amelyet az egyik szülő hiánya okoz.

„Minden szülő rémálma, hogy mi lesz a gyermekével”

Anna elmondja, hogy a járványhelyzet hatványozottan megnehezítette az egyszülős családok mindennapjait.

– Minden szülő rémálma, hogy mi lesz majd a gyermekével, ha valami történik vele. Egyedülálló szülők esetén ez a félelem még erősebb, amelyet csak tetézett a pandémia. Nem beszélve azokról az instabil házasságban élőkről, akiknél az összezártság csak még tovább rontott a helyzeten, így nem sikerült egyben tartani a családot. Mi olyan „mankókat” kínálunk, amelyek segítségével le tudunk venni némi terhet az egyedülálló szülők válláról. Az elmúlt három évben több mint hetven féle szolgáltatással tudtuk ezt megtenni: a krízishelyzetek kezelésétől kezdve a jogi tanácsadáson keresztül egészen a munkakeresésben való támogatásig komplex módon segíthettünk. Színes a szolgáltatási paletta, ha szükséges, pszichológiai segítséget nyújtunk, korrepetáljuk a gyermekeket, a szülők és csemetéik számára közösségi programokat ajánlunk, nyaralásokat és nyári táborokat szervezünk. Szerencsére ezek nagy része online módon is megvalósulhatott, így a karantén alatt, illetve a távolabb élő szülők számára is volt elérhető támogatás.

„Az egész családot igyekszünk szolgálni”

– A vírushelyzet egyik pozitív hozadéka, hogy ráébredtünk: hiánypótlóak a virtuális térben megvalósuló programjaink, hiszen a mintegy 300 ezer egyszülős család nagy része személyesen nem tudna ilyeneken részt venni. Örvendetes hát, hogy ezeket az online szolgáltatásokat “békeidőben” ugyanúgy működtetjük tovább. Az egyszülőség a család életének szinte minden területére kihat. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden problémát meg tudunk oldani, de talán tudunk olyan segítséget nyújtani, amely könnyebbé teszi az életüket, mert az egész családot igyekszünk szolgálni. Amikre a karanténidőszakban még nagyobb fókusz került, azok a tárgyi adományok voltak. Sok szülő elveszítette a munkáját; számukra sokat jelentett egy-egy élelmiszer-, higiéniai- és tisztítószerekből álló segélycsomag. Az elmúlt egy évben több mint tizenhat tonna élelmiszeradományt osztottunk ki a családok között, továbbá 150 laptopot, amely a digitális oktatást könnyítette meg a diákok számára.

„Nagykövetként mutasson utat”

Az alapítvány égisze alatt létrehozták a Páratlan Szülő Díjat, melynek díjazottjai olyan egyedülálló szülők, akik példamutatásukkal erőt adhatnak sorstársaiknak.

– Két évvel ezelőtt osztottuk ki az első díjat azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet ezekre a szülőkre. Fontos, hogy a környezetükben élők is észrevegyék, hogy milyen kihívásokkal és nehézségekkel szembesülnek az egyszülős családok, illetve, hogy milyen speciális szükségleteik vannak a mindennapokban. Nemcsak tárgyi vagy anyagi hozzájárulással, hanem több odafigyeléssel és empátiával is rengeteget segíthetünk nekik. A szülőket barátaik és ismerőseik jelölik a díjra, amennyiben úgy érzik, hogy követendő példái lehetnek a páratlan szülői helytállásnak. Nem kell szuperképességgel rendelkezniük, viszont utat mutathatnak azok számára, akik szintén egyedül nevelik gyermeküket és úgy érzik, hogy a társadalom perifériájára szorultak. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy verseny és egyik szülő sem csinálja jobban, mint a másik; a cél valójában az, hogy a díjazott egyfajta nagykövetként mutasson utat sorstársainak.

Jótékonykodni nem csak karácsonykor fontos

Az alapítvány egyik visszatérő karácsonyi programja az „Angyalok pedig léteznek” címet viseli és a kicsik leghőbb vágyait hivatott beteljesíteni.

– Megkérjük az egyszülős családokban élő gyermekeket, hogy rajzolják le, mire vágynak idén, mi pedig továbbítjuk azt a Mikulásnak. Tavaly körülbelül 50-60 rajz érkezett, mi pedig örömmel tettünk eleget a kéréseiknek. Olyan gyerekekről beszélünk, akiknek általában semmit sem hoz a Mikulás, így nagyon boldogok voltunk, hogy a felajánlásoknak köszönhetően mindegyikük álmát valóra válthattuk. A nehéz helyzetbe került családoknak sok esetben nem csak a karácsonyi ajándékokról kell lemondaniuk, hanem komoly nehézséget okoz számukra a mindennapokban az is, hogy meleg étel kerüljön az asztalra, vagy éppen tisztálkodási szerek a háztartásba. A karácsonyi időszakban rengeteg adomány és felajánlás érkezik, amelyekért hálásak vagyunk, viszont fontos kiemelni, hogy ezekre a jótékony tettekre nem csak ilyenkor, hanem az év 365 napján szükség van.

„Szeretnénk, ha az advent békés időszak lenne”

Anna elmondja, hogy adventi készülődéssel szeretnék ezt az időszakot igazán meghitté tenni.

– Három teljes héten át több olyan alkalmat szervezünk, amikor a családokkal közösen kézműveskedünk és alkotunk sok-sok szépet, amelyet ők haza is vihetnek. Adventi kopogtatót, karácsonyfadíszeket készítünk, sőt az Egyszülős Központ karácsonyfáját is a gyerekekkel közösen díszítjük fel, amely most már szokásos rituálé nálunk. Szeretnénk, ha az adventi időszak mindenki számára egy békés és szeretetteljes időszak lenne. A mi kívánságlistánkon pedig egy olyan álom szerepel, ami, bízunk benne, hogy a 2022-es évben megvalósul: szeretnénk megnyitni a Budai Egyszülős Központot, amelynek előkészületei már gőzerővel folynak. Reményeink szerint a tavasz elhozza nekünk ezt a várva várt ajándékot. A tervek szerint ez is egy családias légkörben működő, otthonos helyszín lesz, ahol lehet majd töltekezni. Gondoljunk csak bele: amikor lemerül a mobiltelefonunk, azonnal feltöltjük azt, viszont, ha egy fáradt szülővel történik ugyanez, természetes, hogy ő tovább teszi a dolgát. Nekünk embereknek is szükségünk van a kikapcsolódásra és a feltöltődésre, hogy utána újult erővel mehessünk tovább!

(fotó: Förster Tamás, privát)