A Családbarát Magyarország Központ 2019 óta ítéli oda a Családbarát Hely tanúsító védjegyet munkahely, illetve szolgáltatóhely kategóriában. A tanúsításra Magyarország egész területéről jelentkezhetnek a verseny- és közszférából, illetve a nonprofit szektorból. Lehetnek mikro-, kis-, közép vagy nagyvállalatok, valamint a civil szervezetek, egyházi és közintézmények. 

A két éven keresztül érvényes tanúsítvány hitelesen igazolja a szervezet családbarát szemléletű működés iránti elkötelezettségét, valamint az ennek megvalósításáért tett alapvető intézkedések meglétét. 

Cikksorozatunkban olyan Családbarát Hely tanúsító védjeggyel elismert vállalkozásokat, szervezeteket mutatunk be, amelyek megvalósított ötleteire, fejlesztéseire jó gyakorlatként, példaként is tekinthetünk. 

Személyéhez köthető a kereskedelmi láncnál bevezetett családbarát intézkedéscsomag, a Tesco Angyal elindítása és számos más kezdeményezés, amelyek segítségével folyamatosan javulnak a munkatársak elköteleződését mérő mutatók. 

– Életem egyik legmeghatározóbb, munkához kötődő élménye, amikor várandós voltam a második lányommal és a hetedik hónapban megkeresett a közép-európai HR-igazgatónk, hogy szeretné, ha elvállalnám az országos HR-vezetői pozíciót – meséli Szigeti Barbara, a Tesco-Global Zrt. országos HR-vezetője. – Mindez öt évvel ezelőtt történt, de a mai napig melegséggel tölti el a lelkem, ha visszagondolok rá. Várandós nőként, édesanyaként fontos volt ez a bizalom, természetesen rendkívül jólesett, így abban az életszakaszban nemcsak a kislányomra, de a pozícióra is óriási ajándékként tekintettem. 

– Édesanyám az egészségügyben dolgozott, az a fajta szolgálat pedig nagyon nagy hatással volt rám – folytatja Barbara. – Gyerekkoromban nap mint nap példát mutatott gondoskodásból, törődésből, segítségnyújtásból. Ez az odaadás terelt engem egy hasonló hivatás felé, csak én elsősorban humán irányban gondolkoztam. A kezdetektől lelkesedtem, hogy milyen sokféle területen nyújthatok támogatást a kollégáimnak a mindennapokban, így hamar megszerettem ezt a szakmát. Mindig az volt számomra a fontos, hogy legyen érintkezési felületem az emberekkel. Hiszem, hogy az érzelmek számítanak, az marad meg hosszú távon, amit ki tudsz váltani másokból. Fiatalon HR-területen mentem szakmai gyakorlatra a szegedi Tescóhoz, majd ottragadtam munkaügyi előadóként. Ennek már 24 éve. Mondhatjuk, hogy itt nőttem fel. Manapság már nem divat egy munkahelyen eltölteni az életünket, de én jól érzem itt magam: 14-szer váltottam munkakört a cégen belül a különböző területeken az ország több pontján! Nekem a Tesco tényleg több mint munkahely, ez a második családom. 

Az unoka, aki megfiatalít 

Barbara pályafutásának két teljesen különböző szakaszában érkezett a család életébe a két lánya, a most 14 éves Szonja és az 5 éves Réka, így anno a csecsemők eltérő kihívások elé állították a szülőket és a nagyszülőket. 

– Szerencsés vagyok, hogy a nagyobbik lányommal három évig otthon lehettem és csodálatos időszakot tölthettünk együtt. A kisebbik lányomnál egy másik élethelyzet következett, miután nyolchónapos korában visszajöttem dolgozni. Hála a családomnak, meg tudtam tenni, úgy, hogy a nagyszülői támogatásnak köszönhetően ő is az otthon melegében cseperedhetett. Édesanyám rengeteget segített. Valósággal megfiatalította az unokája, adott neki egy új feladatot, ami által ő is újjászületett. Az itthoni dolgok miatt nyugodt voltam, így ki tudtam teljesedni a munkában is. A mai napig itt tart a cégnél, hogy fel tudtunk építeni az elmúlt években egy gondoskodó, családbarát vállalati kultúrát. Ez egyedül nem ment volna. 

Megduplázódó elégedettség 

– A családbarát védjegyre a saját gyermekemként tekintek, ennek a megszerzése kiemelten fontos volt számomra – jelenti ki a HR-vezető. – Az elmúlt években sokat tettünk a szemléletváltozásért a vállalaton belül, ezért valódi büszkeséggel gondolunk ezekre az eredményekre. Mindenki örömmel vette ki a részét a feladatokból, hiszünk benne, hogy megérte a rengeteg erőfeszítés. 

– Ahogy a saját életünkben, úgy a vállalatok esetében is vannak könnyebb és nehezebb időszakok – emlékszik vissza Szigeti Barbara. – Néhány éve a Tesco életében is sok kihívással küzdöttünk. Munkatársaink nem voltak jó hangulatban, a változó vásárlói igények miatt kénytelenek voltunk néhány üzletet bezárni és érezhetően jelentős változásra volt szükség. Pont ekkor tértem vissza a szülési szabadságomról. Minden évben készítünk egy név nélküli, reprezentatív felmérést a dolgozók körében, amelyből kiderült, hogy akkoriban tízből mindössze négy kolléga ajánlotta volna másoknak a munkahelyét. Innen kellett indulnunk. Nagyon hosszú volt az út, de örülök, hogy a kihívást jelentő adatok után végül pozitívan alakultak a fejlemények. A családok felé fordultunk, ezt követően jelentettük be a családbarát csomagunkat: az édesapáknak plusz szabadságot adunk gyermekük születésekor, minden újszülött hatalmas babaváró csomagot kap, fizetett távolléttel támogatjuk az örökbefogadó szülőket, nyári táborokat szervezünk, nyolchetes fizetett szabadsággal segítjük az összeszokást a nevelőszülővé váláskor és többek között létrehoztunk egy munkavállalói támogatóprogramot, amelyben anonim módon jogi, pénzügyi és pszichológiai segítséget vehetnek igénybe a rászorulók. Ezek az intézkedések mind hozzájárultak a pozitív változáshoz és büszkén mondhatom, hogy mostanra a felmérés alapján megdupláztuk az elégedettséget, tízből már nyolcan javasolnák ismerőseiknek a Tescót, mint jó munka- és bevásárlóhelyet. 

Angyali segítség 

A magyarországi Tesco áruházaiban, raktáraiban és központjában, a 200 telephelyen összesen 11 ezer munkatárs dolgozik. Ennek 70 százaléka női munkavállaló, de a vezetők körében is közel 50 százalékos ez az arány. A foglalkoztatottak 7000 gyerekre lehetnek büszkék, így a családbarát intézkedések izgalmas kihívások elé állítják a HR-osztályt. 

– Támogató rendszer épül a nők köré otthon, a munkahelyen és a társadalomban, erre szeretnénk mi is ráerősíteni – teszi hozzá a HR-vezető. – Az én kinevezésem időzítése is arra sarkalt, hogy merjünk hasonló döntéseket hozni. Ez egy minta lett a szervezetben, igenis lehet számolni egy nővel vezető pozícióban és igenis összefér a család a karrierrel. Mindez csak a kultúrán és a vezetői érzékenységen múlik. Az is kiderült egyébként a számokból, hogy sok nálunk dolgozó nő tartozik a 45 év fölötti korosztályba. Ennek hatására indítottuk el a menopauza programunkat, mellyel az edukáció fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. A nők rosszabbul alszanak, fáradékonyabbak ebben az életszakaszban, jobban oda kell figyelnünk rájuk. 

– Három éve működtetünk egy alapítványt, ami a szívem csücske – mosolyog Barbara. – Ez a Tesco Angyal Alapítvány, ahol tényleg minden arról szól, hogyan tudjuk segíteni a környezetünkben élő embereket, munkatársakat és tehetséges gyerekeket. Ez nagyon erős motivációt jelent számomra a mindennapokban. Nem ritka, hogy szörnyű élethelyzetekkel találkozunk, súlyos betegség, baleset vagy családi tragédia esetén is fordulnak hozzánk. Gyakran érzékenyülünk el a kuratóriumi üléseken, mert sokszor kegyetlenül nehéz feldolgozni egy-egy esetet – még ha csak papíron is szembesülünk vele. Ilyenkor fokozattan hálás lesz az ember a saját életéért, segít egy kicsit helyre tenni magunkat. Fontos kiemelni, hogy havonta átlagosan 1600 kollégánk adományoz az alapítvány számára. Teljesen vegyes a kép, a 200 forinttól a 25 ezer forintig, a Tesco pedig megduplázza a befolyó összeget. Ezt osztjuk szét a bajbajutottak között. Az a cél, hogy megtaláljuk azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre. Karácsony előtt az áruházvezetők ajánlására megkerestük a járvány által leginkább sújtott dolgozók családjait, hogy pótoljuk a kiesett jövedelmüket. Felemelő volt látni, hogy nem is merték elhinni, hogy tényleg ilyen „csoda” történik velük az ünnepek előtt. 

Visszatérő vendégek 

– Most például azért vagyok nagyon izgatott, mert kétéves múlt az alapítvány, így az adó egyszázalékokat is fel lehet már ajánlani a részünkre. Indítottunk egy nagy kampányt, hogy minél szélesebb körben megismertessük a kollégákkal ezt a lehetőséget. Sok tervünk van. Továbbra is szeretnénk támogatni a munkatársaink gyermekeinek nyári táboroztatását, illetve a közeljövő célja egy saját tehetségprogram beindítása. 

A Tesco a saját nyári táborára is méltán lehet büszke. Nem véletlenül telítődnek csodás élményekkel a gyerekek mellett a tábori hangulatba belekóstoló HR-munkatársak is. Tavaly például két nyári turnust is szerveztek Mezőkövesden, ezeken kétszer 150 gyerek kapcsolódhatott ki. 

– Volt, aki úgy ment haza júliusban, hogy augusztusban visszajönne – meséli Barbara. – Egy-egy napra én is be szoktam pillantani ezekbe a táborokba, olyan nagy kaland együtt strandolni ennyi gyerekkel, vagy részt venni velük a kézműves foglalkozásokon. Ilyenkor általában elviszem a két lányomat is, hogy ők is betekinthessenek a vidám mindennapokba. A kollégáim is önként jönnek, rendszeresen segítenek. Mosolyognak a tűzhely mellett és feltölti őket, ahogy egész nap sütik a palacsintát a gyerekeknek…