„A tehetségeket támogatni kell!” – Pedagógus mentorszerepben

Karácsony Éva matematika-fizika-informatika szakos mesterpedagógus, Bonis Bona díjas tanár nyugdíj mellett is teljes munkaidőben tanítja az informatikát, azt mondja, még nem kész arra, hogy megváljon hőn szeretett hivatásától. Oktatói munkássága mellett pedig szívügyeként tekint a tehetséges diákok felkarolására és támogatására, így az ő tevékenységének köszönhető az, hogy a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikuma Minősített Tehetséggondozó Műhellyé vált. Mottója: „Amit ma cselekszünk, eldönti, milyen lesz holnap a világ.”

„Kitörési pont a megmérettetés”

– Személyes tapasztalásokból merítettem, amikor elkezdtem a tehetséggondozást: a fiamat egyszer én kísértem el egy országos kémiaversenyre, mert a tanára nem ért rá. Olyan nagy hatással volt rám, hogy láttam, mit jelent gyermekemnek a sikeres verseny elismerése, hogy megértettem: ezt az élményt más diákoknak, illetve szüleiknek is át kell élniük! – meséli Éva. – A hátrányos helyzetű gyermekek számára különösen nagy kitörési lehetőség egy-egy ilyen megmérettetés, hiszen a vele járó sikerélmény nagy önbizalmat és motivációt adhat. A hazai és nemzetközi versenyek során egyfajta családdá váltunk, hiszen rengeteg közös élménnyel gazdagodtunk. Nemcsak megmérettetések voltak ezek, hanem rengeteget kirándultunk, strandoltunk, fagyiztunk, vagy éppen nyári táborokat szerveztünk, ahol aztán egész nap informatikáztunk. Tulajdonképpen kis kockafejű gyerekeket neveltünk (nevet).

“Minden ügyes diáknak segítjük az útját”

– Munkámban mindig is kiemelt szerepet szántam a tehetséggondozásnak; pedagógiai hitvallásom ennek az ügynek a támogatása. Sikerült elérnem, hogy iskolánk az Akkreditált Kiváló Tehetségpont és a Minősített Tehetséggondozó Műhely lehetőségeit élvezze, így szervezettebb lett intézményünk tehetséggondozása, amely hátránykompenzálással (szociális, mentális) is párosul. Tehetségpont lettünk, 2017 óta pedig a Minősített Tehetséggondozó Műhely cím birtokosai vagyunk. Az akkreditációval elindult iskolánkban egy tudatosan tervezett tehetséggondozás, melynek keretében a tantestület támogatásával új utakat, lehetőségeket kerestünk és új kompetenciaterületeket fejlesztettünk tovább; szakköröket indítottunk vagy olyan pályázatot kerestünk, amely segítségével anyagilag támogathattuk tehetséggondozási programunkat. Így tudtunk többek között kirándulni menni, vagy jutalmat adni diákjainknak a kimagasló teljesítményükért. Az új kompetenciák tekintetében pedig igyekeztünk az egyéb területeken kiemelkedő tanulóinkat továbbirányítani más tehetségfejlesztő programok felé. A művészet például nem tartozik fő profilunk közé, viszont ezeket a tehetségeket sem szerettük volna elkallódni hagyni. Munkám során nem csak a szakterületemért érzek felelősséget, hanem folyamatosan figyelem a diákjaimat, hallgatom a kollégáimat és igyekszem az ötleteimet és az újonnan felmerülő lehetőségeket megosztani velük.

„Számtalan országos versenyt megjártam”

Kaposvári Dániel, a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikumának volt tanulója végtelenül hálás Évának.

– A tanárnő évről évre egyre több országos informatikaversenyen indítja el diákjait, hogy fejlődhessenek, kipróbálhassák magukat. Ám ez a tehetséggondozás nem csak a versenyekből áll, ugyanis a tehetséggondozó műhelyek keretében önismereti és személyiségfejlesztő foglalkozásokon való részvételre is van lehetőség. Éva 9. osztályos koromban figyelt fel rám és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem versenyezni. Ezek után rengeteg országos versenyt megjártam – köztük az OKTV-t is –, melyeken odaadó munkájának köszönhetően rendkívül eredményesen szerepeltem. Ő volt az, aki megszerettette velem az informatikát és egyengette középiskolai karrieremet. Azt is a tanárnőnek köszönhetem, hogy a Szegedi Tudományegyetemre jelentkeztem, továbbá az ő ajánlására pályáztam meg az Eötvös Loránd Szakkollégiumi tagságot, ahol azóta is lakom; így az egyetemi éveim alatt is egy tehetséggondozó közegbe kerültem.

„Ő a negyedik fiam”

– Danival 2012 óta ismerjük egymást, ő a negyedik fiam – kezdi közös történetüket Évi. – Háromgyermekes édesanya vagyok és ma már rá is családtagként tekintek. Sosem felejtem el az első tanóránkat, amikor Dani még kisgólyaként, de annál nagyobb lelkesedéssel vetette bele magát az informatikatudományokba. Jó alapokkal érkezett hozzánk, ugyanis már az általános iskolában is kiemelkedő volt ezen a területen, viszont az informatika iránti szeretetét intézményünkben sikerült igazán elmélyíteni. Látva lelkesedését megkérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve részt venni a szegedi Gábor Dénes Országos Informatikai Versenyen, mire igent mondott, onnantól kezdve pedig öt éven át folyamatosan jártunk versenyekre. Ezeknek hála Dani annyira megszerette Szeged városát, hogy úgy döntött: az ottani egyetemre jelentkezik. Arra a pillanatra is boldogan emlékszem vissza, amikor az egyik versenyen az édesanyjával együtt sírtunk az örömtől, amikor dobogóra állhatott.

„A versenyek tele voltak kihívásokkal”

– Sokat jártunk Szegedre versenyezni és teljesen magával ragadott a város hangulata – veszi át a szót Dani. – Imádtam azt a közeget, az embereket, az épületeket, mindent. Egy nap éppen a szakkollégium mellett sétáltunk a Tisza-parton, amikor Éva felvetette, hogy mi lenne, ha jelentkeznék felvételre. Ma pedig már itt ülök és ez az interjú is e falak között születik (mosolyog). A versenyek tele voltak kihívásokkal, én pedig örömmel álltam elébük! Tetszett, hogy precízen kellett elvégezni a feladatokat, valamint, hogy kamatoztathattam matematikai tudásomat is, ugyanis a sikerhez szükség volt egy analitikus, logikus gondolkodásmódra. Mivel gyermekként több matematikaversenyen részt vettem már, számomra természetes volt, hogy amikor csak lehetőségem adódik rá, próbára teszem magam. Egyéni versenyekben a legjobb eredményem országos 2. helyezés, míg csapatban országos 1. helyezést is sikerült szereznünk két volt osztálytársammal.

„Jó ehhez a társasághoz tartozni”

Dani jelenleg mesterképzésen tanul, mellette pedig dolgozik is.

– Duális képzésre jelentkeztem, ami annyit jelent, hogy a tanulás mellett párhuzamosan gyakornokként dolgozom egy cégnél. A programtervező informatikus alapszakot már elvégeztem, most mesterképzésen tanulok, és éppen írom a diplomamunkámat, miközben junior programozóként dolgozom. Ideális, amikor az iskolában megszerzett elméleti tudást a gyakorlatban is hasznosítani lehet, ezért különösen hálás vagyok ezért a lehetőségért és a tervek szerint tanulmányaim befejeztével ennél a cégnél folytatom karrierem is. Visszakanyarodva picit a kezdetekhez, kiemelném, hogy mennyire sokat adtak nekem a középiskolában szervezett foglalkozások. Szeretem a többletmunkát, viszont otthon, egymagam kevésbé vagyok szorgalmas, inkább az iskolai órák keretében tudtam igazán hatékony lenni. Az első versenyemen például már rögtön a megyei fordulóig eljutottam, ami 9.-es előkészítős diákként kiemelkedő teljesítménynek számított. Ezeket követték a több éven át tartó versenyek, amelyek bőven túlmutattak eredeti céljukon, hiszen diákként valamennyien azt éreztük, hogy ez egy igazi közösségi élmény és jó ehhez a társasághoz tartozni.

„Az ilyen „Danikért” érdemes csinálni!

– A reál területeken kívül természetesen vannak kiválóságaink a humán és a sport berkeiben is – teszi hozzá Éva. – Érdekesség, hogy bár nincsen saját tornatermünk, mégis számos tehetség mutatkozik meg a testnevelés órákon is. Tornaterem híján a kreatív kollégák számtalan ötletet kitalálva oldják meg a testnevelés órákat, hátrányos helyzetünk sem tud megakadályozni minket abban, hogy felfedezzük a gyöngyszemeket. Volt olyan szülő, aki a ballagáskor könnyek között mondta nekem, nem mert bízni abban, hogy a gyermeke sikerrel leérettségizik, sőt, még egyetemre is jelentkezik! Ezért érdemes csinálni, az ilyen „Daniékért” érdemes csinálni!

Éva és Dani a mai napig gyakran beszél egymással. Dani örömmel tart élménybeszámolót volt tanárnőjének arról, hogy éppen miként is halad az egyetemi tanulmányai során és az életben. Az öregdiákok pedig időnként meglátogatják volt iskolájukat, hogy egy-egy óra keretében elmeséljék a mostani tanulóknak saját történetüket: honnan és hová jutottak.