„Meláknak hívtak” 

– Amikor én voltam gyerek, még nem létezett közösségi média, viszont így is utat tudott törni magának a „bullying”,  vagyis az iskolai zaklatás jelensége – kezdi Rita, aki végzettségét tekintve művésztanár, textiltervező és stílustanácsadó, újságíró. – Sokan úgy vélik, hogy csak a bizonyos, nagyon szembetűnő külső jegyekkel rendelkező gyerekeket bántják a társai – elálló fül, vörös haj, szeplők –, ám ez nem mindig van így. Engem például a magasságom és a szemszínem miatt csúfoltak. Introvertált típus voltam és vagyok is, ezért kicsiként legszívesebben elbújtam volna, de a magasságom miatt nagyon kitűntem a többiek közül. Meláknak hívtak, később pedig megjegyzéseket tettek a fenekemre és a lábszáramra is. Nagyon bántottak és mély nyomokat hagytak bennem ezek a negatív élmények. A nőiességemet érő sokkhatás volt a legnagyobb: az első párom döbbent arccal megkérdezte tőlem, hogy miért vannak csíkok a mellemen. Akkoriban még nem tudtam, hogy ezek striák és őszintén szólva, nem is igazán foglalkoztam velük, természetesnek vettem őket. Később viszont – miután felhívta rájuk a figyelmemet – már zavartak, ahogy sok minden más is a külsőmben. 

„Aki rendben van magával, az nem bánt” 

Rita úgy gondolja, szerencsés abból a szempontból, hogy viszonylag hamar rájött: kellemetlen és szomorú megélni azt, hogy nem érzi jól magát a bőrében, ami ellen tennie kell valamit. 

– Elkezdtem önismerettel és önfejlesztéssel foglalkozni és felnőttként megértettem, hogy a bántalmazás hátterében a bántalmazó önmagával szembeni elégedetlensége áll. Ezek a fiatalok saját magukból hozzák azt a dühöt, amit másokon töltenek ki. Ők szomorú emberek, hiszen aki rendben van magával, az nem bánt. Fontosnak tartom, hogy a szülők jól kommunikáljanak a gyermekeikkel, próbálják megnyitni őket, hogy kiderüljön a belső elégedetlenség oka. Meggondolandó pszichológus szakember támogatását is igénybe venni, hiszen nagyon sokat tudnak segíteni. Ami számomra jó döntés volt annak idején, hogy elkezdtem kerülni azokat az embereket, akik rossz érzéseket váltottak ki belőlem. Nyilván ez nem könnyű egy kisgyermeknek, hiszen a tanórákon nincs lehetőségük szelektálni, viszont azokon kívül fontos olyanok társaságát keresni, akik nem bántják egymást. Akik nem a külsőt és a származást nézik vagy azt, hogy milyen ruhát viselnek, esetleg, hogy mennyire tehetősek a szüleik, hanem akikkel jó együtt lenni. Érdemes továbbá a különböző közösségi média felületeken olyan tartalomgyártókat követnie a fiataloknak, akik értékeket közvetítenek, és akiktől lehet tanulni. Ezen tartalmak segítségével a szülő is edukálhatja magát és megoldást találhat a testszégyenítés jelenségének leküzdésére, ami annak sem jó, aki bánt és annak sem, akit bántanak. 

Szép vagyok – vagy mégsem? 

– Megfigyelhetjük, hogy a kisbabáknak picit lyukacsos a popsija, ez a narancsbőr. A gyermek egészen óvodás koráig abban a hiszemben nő fel, hogy minden külső jegye normális, természetes és úgy jó, ahogy van. Mindaddig él ez az egészséges önképe, amíg a körülötte lévők ezt el nem kezdik cáfolni, ami egy idő után kizökkenti őt ebből a kellemes állapotból. Engem is annyi rosszmájú megjegyzés ért, hogy fiatal felnőttként már bővelkedtem a komplexusokban és szégyelltem magam a testem miatt. Azt éreztem, hogy ha nem vagyok elég vékony, nem leszek sem sikeres, sem pedig szerethető ember. Ez a legégetőbb probléma a társadalmunkban, hogy még a viszonylag nagyobb önbizalommal rendelkező fiatal is elbizonytalanodhat egy idő után magában, ha folyamatos bántások érik. 

Jobb világot élünk 

Rita szerint bár sokan támadják a közösségi médiát, annak számos pozitív hozadéka van.  

– Tény és való, hogy míg annak idején néhány osztálytárstól érkeztek csak megjegyzések, addig ma már többszáz bántó kommentet olvashatunk. Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan kinyílt a világ és az elérhető önfejlesztő tartalmak tárháza kimeríthetetlen. Többszáz ingyenes videó, könyv és egyéb minőségi és értékes anyag fellelhető az interneten, amelyek által a fiatalok tájékozódhatnak a bántalmazás témakörében is. Ráébredhetnek, hogy a zaklatás sosem róluk, hanem magáról a zaklatóról szól és nincs velük az égvilágon semmi probléma. Mivel idejekorán eljuthat hozzájuk ez az üzenet, így még időben nyakon csíphető a probléma forrása, hiszen megtanulnak védekezni.  

„Különc voltam” 

Ritát arról kérdezem, honnan jött számára az indíttatás, hogy segítsen másoknak. 

– Mindig is szerettem felkarolni az elesetteket. Volt egy roma osztálytársnőm, akit nagyon sokat bántottak az iskolában a bőrszíne miatt és kiálltam mellette. Nincs ebben semmi hősiesség; magam is különc voltam, ezért azok társaságában éreztem jól magam, akik hozzám hasonlóan kívülállók voltak. Kedves, szófogadó gyerek voltam, de mindent másként csináltam, mint a többség: míg az oviban a társaim aludtak, én ébren ültem. Mindenki utálta a sóskafőzeléket, én a meghagyott adagokat is megettem. A tornaórán a többiek álltak, én guggoltam (nevet). Ezért aztán mindig is olyanokhoz csapódtam, akik külsőleg, belsőleg vagy a gondolkodásmódjukat tekintve eltértek az átlagtól. 

A szépség sokszínű  

– Az évek során rádöbbentem, hogy a boldogságomhoz vezető egyedüli út nem más, mint hogy megszeressem önmagam, azt az embert, aki vagyok. Semmiképpen sem a külsőmön múlik az, hogy mennyire vagyok értékes! Stylistként is tevékenykedem, tehát szeretek a divattal foglalkozni, viszont intuitív stílustanácsadónak vallom magam. Nem hiszek abban, hogy csak egy adott színű és fazonú ruhában lehetünk csinosak, vagy ha például szeretjük a pirosat, de nem áll jól nekünk, akkor nem szabad hordani. A legfontosabb, hogy mindig az ösztöneinkre, arra a bizonyos belső hangra hallgassunk: miben érezzük jól magunkat? Kivel érezzük jól magunkat? – és ennek mentén haladjunk a céljaink felé. 

„Lássuk meg magunkban a csodát!” 

Rita könyvének címe, a „Bókolj magadnak” szerzőtársának, Sirokai Diánának az ötlete volt. 

– Diána egy Angliában élő plus size modell, aki hatalmas követőtáborral rendelkezik a közösségi médiában. Szépségének és különleges testalkatának hála sosem marad észrevétlen és ezt egyfajta „fegyverként” használva harcol a testszégyenítés ellen. Célja, hogy a hölgyek egyre közelebb kerüljenek ahhoz az érzéshez, hogy nem csak vékonyan és egy adott szépségideálnak eleget téve lehetnek szépek, csinosak, nőiesek, hiszen nem csak egyféle szépség létezik! Könyvünk elsődleges üzenete, hogy az önbizalomhiányos olvasóba bátorságot öntsünk, mindezt pedig személyes példáinkon keresztül, gyakorlati tanácsokkal tesszük. Nekünk is sikerült kilépni ebből az ördögi körből, mi is voltunk végtelenül elégedetlenek magunkkal. Nem könnyű hátat fordítani a rossz dolgoknak, de nem is lehetetlen! Fejlesszük, építsük az énképünket, tápláljuk az önszeretet azzal, hogy nem kívülről várjuk a visszajelzést, hanem magunkban látjuk meg a csodát. Ezeket a lépéseket követve pedig senki és semmi nem állhat majd az utunkba!