Válások voltak, vannak, lesznek. Noha a szétköltözés két felnőtt ember döntése, a gyermek is áldozat. Hogyan kell helyesen kezelni ezt a helyzetet?

– A szülők szétköltözése elkerülhetetlenül stresszhelyzetet teremt a gyerekek számára. De ez a helyzet legalább az egyik, de gyakran mindkét szülő számára ugyanúgy nehéz. Az ő aktuális állapotuk pedig nagyban befolyásolja a gyermekek állapotát. A testileg, lelkileg kimerült anya vagy apa kevésbé tud figyelni, kevésbé tud türelmes lenni, miközben fokozott támogatásra lenne szükség. A szülők érzelmi instabilitása, az elhagyó fél iránt érzett harag, vádaskodás, depresszió, a fizikai elszakadás és a családi struktúra változásának megélése önmagában nagyon megterhelő, de elkerülhetetlen folyamat ebben a helyzetben. Ilyenkor nagyon fontos a támogató, megtartó környezet nemcsak a szülő számára, hanem annak érdekében is, hogy a felnőttek krízise a lehető legkevésbé terhelje a gyermekeket.

Érdemes lehet együtt maradni a gyerekek miatt?

– A rövid válasz erre a kérdésre az, hogy nem. De egyetlen helyzet sem ennyire egyértelműen fekete vagy fehér. Vannak a gyerekek életkorát tekintve kritikus időszakok, illetve olyan élethelyzetek, amikor amúgy is változás történik az életükben, ilyen például az iskolaváltás vagy a költözés. Ilyenkor a válás jobban megviselheti őket. Érdemes átgondolni, hogy ezekben a helyzetekben képesek-e a szülők késleltetni válási szándékukat és az átmeneti időszakra kidolgozni egy együttélési forgatókönyvet. Ugyanakkor a legtöbb pár, de a gyerekek is arról számolnak be, hogy a szülők szétköltözésével az azonnal érezhető változások között előkelő helyen szerepel a feszültség csökkenése. Az az igazság, hogy egyik felnőtt gyermek sem fogja megköszönni a szüleinek, amiért annak idején az ő kedvéért együtt maradtak. Egyik gyermeknek sem jó az, ha a szülei miatta, az ő állítólagos érdekében élnek boldogtalan életet. A szülők részéről megélt mártír vagy áldozatszerep torzítja a kapcsolati dinamikát nemcsak a szülők között, hanem a gyermek és szülei viszonylatában is. Minden gyermek szeretné megoldani, rendbe tenni a szülei házasságát, és amikor ez nem sikerül, magát okolja. Ennek egyik gyermeket sem szabad kitenni.

Beszéljenek, mutassák a szülők saját fájdalmukat a gyermek előtt?

– A válás veszteségélmény, ami csak úgy élhető túl, dolgozható fel, ha van lehetőségünk beszélni róla. Ez éppen úgy igaz a gyerekekre is. Nem megvédeni kell őket a veszteségélménytől, hanem segíteni őket abban, hogy megbirkózhassanak vele. A szülők saját, hiteles viselkedésükkel példát tudnak mutatni. Fontos, hogy a gyerekek lássák azt, hogy a szüleik hogyan dolgozzák fel a saját veszteségeiket, ők hogyan fejezik ki az érzelmeiket. Azt azonban fontos tudni, hogy a gyermekek veszteség-feldolgozása sajátos, nem mindenben követi a felnőttek gyászát. Érdemes erről tudni, mert ennek a tudásnak a birtokában hatékonyabban tudjuk segíteni őket. Néha úgy tűnik, hogy egész jól van a gyerek, hiszen játszik, nevetgél. Ilyenkor nem közömbös vagy érzéketlen, csak szakaszokban jelentkezik nála a vesztség élménye.

Általában az apa költözik el a családtól. Teljes jogú szülő maradhat egy ilyen helyzetben?

– Ideális esetben igen, de ez megint feltételezi a szülőpár motiváltságát arra, hogy a gyermek érdekeit tartsa szem előtt. Az anya és az apa a válás után is szülőpár marad. Jó esetben a gyermek életében fontos szereplők maradnak mindketten. A fontos dolgokban együtt kell működniük, közös döntéseket kell hozniuk. Egy elmérgesedett viszonyban azonban erre kevés az esély. Ezért is fontos, hogy a szülők feldolgozzák a saját veszteségeiket, illetve sérelmeiket. Ez a legtöbb esetben nem megy egyik pillanatról a másikra, és az sem biztos, hogy szinkronban zajlik. A hétvégi apukaságnak mindenki a vesztese. A gyermek és a távozó szülő azért, mert kevés és behatárolt a kapcsolódási lehetőségük. A gyerekkel maradó szülő pedig azért, mert a mindennapok terheit kénytelen egyedül cipelni. Ez semmiképpen sem nevezhető fair megoldásnak. Az esetek többségében mégis ez a nem túl ideális képlet jelenik meg. A hétvégi szülők gyakorta kompenzálnak a hiányzó jelenlétük miatt, ami rendkívül bosszantó a másik szülő és összezavaró a gyermek számára. A kisebbek ráadásul hamis képet kapnak a szülői szerepekről. A szigorú, semmit nem engedő, kontra a nálam mindent lehet szülő képe jelenik meg.

A legtöbb elvált apuka kéthetente, hétvégén láthatja a gyermekeit. Mi lenne az ideális?

– Ahogyan a külön költözés, válás egyre gyakoribbá válik, úgy jelentkeznek egyre változatosabb megoldások arról, hogy hol, kivel, milyen formában éljenek a gyermekek. A klasszikus forma mellett, miszerint az egyik szülővel maradnak és a másik hetente, kéthetente hétvégére elviszi őket, helyet kapott a kétlakiság, sőt terjed az a verzió is, hogy a gyerekek maradnak a megszokott helyükön és a szülők vándorolnak. A gyerekek életkora fontos szempont ennek kialakításában. A kisebbeknél fontos a saját, megszokott közegük, ilyenkor nem szoktuk még javasolni a kétlakiságot. Nehéz a váltás, rendszerint panaszkodnak is a szülők, hogy nem könnyű visszarázódniuk a korábbi megszokott menetrendbe. Természetesen jó, ha ebben az esetben a távol élő szülő jelen tud lenni valamilyen formában a gyermek mindennapjaiban. Ami fontos, hogy semmit sem kell kőbe vésett szabálynak tekinteni. Ha megvalósul az együttműködés, megengedhetjük magunknak a rugalmasságot. Ahogy nőnek a gyerekek és többet mennének az egyik vagy másik szülőhöz, akkor erre jó, ha nyitottan tudunk reagálni.

Előbb-utóbb új partner jelenhet meg a szülők életében. Mikor, hogyan kell beavatni a gyermeket?

Természetesen nem a gyerek dönt, de fontos meghallgatni a véleményét. A lassabb haladás, a semleges területeken, semleges programokon való találkozás a célravezető. Ne legyenek elvárások a megszólítás és az érzelmek tekintetében. A gyerekek kezdeti újraegyesítő fantáziáit nagyon sértheti az új partner idő előtti megjelenése, és dühöt, agressziót válthat ki. Ezt fontos megérteni, és az indulatot meg kell neki engedni.