A családtámogatási rendszer minden életszakaszban segítséget nyújt
Szerző:MTI2023. 12. 28.Családban élni jóCsaládtámogatások
Mondta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
Hornung Ágnes kiemelte, hogy a fiatal pároknak, a gyermeket váróknak, a gyermekes családoknak és az időseknek is folyamatos támogatást nyújt és kiszámítható környezetet biztosít a kormány.
Hangsúlyozta: Magyarország 13 éve azért helyzete a családokat a középpontba, mert ebben az értékben hisz. Úgy fogalmazott, hogy a magyar családtámogatási rendszernek két fő eleme van. Az egyik a családbarát eszme, a másik pedig az ehhez a gondolatisághoz kapcsolódó, több mint 30 családtámogatási forma, amelyeket az elmúlt 13 évben lépésről-lépésre hozott meg a kormány. Hozzátette, a családok támogatása az otthonteremtés, az anyagi biztonság és a munka, illetve a magánélet egyensúlya köré épültek.
Elmondta, hogy a támogatási rendszer elemeiről, annak "finomhangolásáról" folyamatosan egyeztetnek a civil szervezetekkel, a gazdasági élet szereplőivel és a családokkal is, hogy a támogatásokkal mindig az adott igényeknek megfelelően, az adott gazdasági helyzetben tudják segíteni az érintetteket.
Kitért rá, hogy januártól nő a Babaváró összege, a házaspárok 10 millió forint helyett 11 millió forinthoz juthatnak hozzá a konstrukcióval. Babavárót azok a házaspárok igényelhetnek, ahol a feleség még nem töltötte be a 30. életévét. Ugyanakkor egyéves átmeneti időszakot is biztosítanak: ha a feleség még nem töltötte be a 41. életévét, és igazolják a legalább 12 hetes terhességet, akkor igénybe veheti a család a Babavárót - jegyezte meg.
Szólt az otthonteremtési támogatások januári változásáról is, amelynek értelmében a jövő év elejétől igényelhető a CSOK Plusz és emelkedik a Falusi CSOK összege is. A CSOK Plusz keretében az államilag támogatott kamatozású hitelt a gyermekvállalás előtt álló, valamint már gyermekes, de további gyermekeket vállaló családok igényelhetik lakóingatlan vásárlására, építésére vagy bővítésére. Az összege, a gyermekek számától függően 15, 30 vagy akár 50 millió forint lehet - mondta.
Hangsúlyozta azt is, hogy a Falusi CSOK duplájára emelkedik januártól.
A támogatási összegek emelkedéséről a piaci szereplők is úgy nyilatkoztak, hogy érdemi segítséget tud majd nyújtani akkor, amikor a gazdasági helyzet nehezebb, mint korábban - erről az államtitkár már a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt. Kiemelte, hogy a Falusi CSOK a vidék megújulásában is segítséget jelent, hiszen a támogatással megújulnak a falvak is, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a családosok szeretnek kiköltözni vidékre, mert fontos számukra a jó levegő, a zöldterület és a biztonság is.