A Down-szindróma március 21-i világnapja alkalmából a Baltazár Színház társulatának elhivatott tagjával, valamint Elek Dóra művészeti vezetővel és Básti Andrea színésznővel, drámapedagógussal beszélgettünk. 

Az idén 24 éves Baltazár Színház az egyetlen olyan színtársulat hazánkban, melynek tagjai értelmi sérült színészek, javarészt Down-szindrómás művészek. A színház legfontosabb célkitűzése, hogy magas színvonalon hozzon létre előadásokat, és ezáltal bebizonyítsa, a sérült emberekkel kapcsolatos előítéletek átírhatók.  

– Nagyon fontos az az alap, amelyre a Baltazár épült – hangsúlyozza Elek Dóra, a színház alapítója, művészeti vezetője. – A művészet az egyik olyan területe az életnek, ahol nem számít, hogy valaki ép vagy éppen fogyatékos, ahol ennek a jelzőnek nincs létjogosultsága. A tehetség az, ami számít és ami elengedhetetlen ahhoz, hogy magas minőségű műalkotások, jelen esetben előadások születhessenek, függetlenül attól, hogy sérült vagy nem sérült művészekről beszélünk. A tehetség mellett persze sok minden más, például szakmai alázat, fegyelem és szorgalom is szükséges ahhoz, hogy valakiből nagy művész legyen. Mint alkotói csapat, a Baltazár ugyanúgy működik, mint a többi társulat: ahogy mondani szoktam, nagy pezsgéssel és érzelmi amplitúdókkal. Művészeti tevékenységet végzünk, úgyhogy itt mindenki nagy érzelmi kavalkádban él, és ennek a felfokozott állapotnak időnként vannak „kisülései”, úgyhogy nálunk is vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. 

„Hihetetlen színpadi jelenléttel bírnak”  

Dóra elmondása szerint a sérült művészekkel teljesen ugyanúgy dolgozik, mint a társulatban közreműködő ép színészkollégákkal. 

– Amikor együtt próbálnak a színpadon, semmivel sem instruálom másképp a downos színészt, mint az épet – magyarázza. – A tagoknak fel kell nőniük egymáshoz: mondjuk az, hogy ki kihez nő fel, már más kérdés. Utána pedig már abszolút homogénné válik a társulat, nem érződik, hogy ki sérült és ki nem az. Amiben a Down-szindrómás színészek mégis különböznek az épektől, az a plusz töltés, ami a jelenlétükből árad, mert ők alapból sokkal erősebben vannak jelen a színpadon, mint a nem sérült kollégáik, és hihetetlen kisugárzással bírnak. Egyébként pedig ugyanolyan elhivatottak, bírják a strapát, és keményen dolgoznak: ki is kérnék maguknak, ha ímmel-ámmal adnám ki nekik a feladatot. Megszokták, hogy ha itt munka van, akkor munka van.  

„Szerettem volna közéjük tartozni”  

Kovács Panka már nyolcadik éve erősíti a társulatot, és a nyitó kérdésemre, miszerint milyen az élet itt a Baltazár Színházban, széles mosollyal válaszol. 

– Eléggé színes és hangos! – jellemzi lényegre törően az itteni közeget, aztán arról mesél, hogy már gyerekkorában is szeretett volna színész lenni.  

– Amikor péntekenként a szüleim elmentek a kórusba, a nagypapám, a papám édesapja, aki sajnos már nem él, vigyázott rám és a testvéreimre. Olyankor mindig kiválasztottam egy mesét és előadtam belőle egy-egy részt a magam és az öcséim szórakoztatására. Emellett már kicsi koromban is nagyon szerettem színházba járni, többek között a Baltazár Színházba, és minden alkalommal annyira sajnáltam, hogy nem lehetek ott a színészek között a színpadon. Szerettem volna közéjük tartozni. Aztán egyszer egy gyereknapon a Baltazárosok a Margitszigeten mutatták be a Repülési engedély – angyaloknak című előadásukat, azt megnéztük, és ott beszéltünk először Dórával. Ő javasolta a Baltazár Művészeti Központot, ahova aztán nyolc évig jártam, mellette végeztem el a szakiskolát – mondja Panka, aki bőrdíszműves és lakástextil-készítő képesítésekkel büszkélkedhet, emellett számítógépes adatrögzítést is tanult. 

Rá írták a darabot 

A sérültek számára létrehozott Baltazár Művészeti Központban ugyanazok a művészpedagógusok tanítanak, akik a társulatnak is a tanárai. A központban a diákok magas színvonalon, szabadidős tevékenységként tanulhatnak színészmesterséget, beszédtechnikát, éneket, bábszínészetet, kortárs táncot. Az új társulati tagok ebből a központból kerülnek hozzájuk, mint például Panka is, aki 2014-ben csatlakozott társulathoz.  

– A Boldog Óra volt az első darab, amelyben szerepeltem: egy olyan idomárt játszottam benne, aki érti az állatok nyelvét – meséli derűsen. – Utána jött az Örkény-egypercesekből készült Nézzünk bizakodva a jövőbe!, amit nagyon szeretünk, pedig iszonyú sok a szöveg benne… Az egyik kedvencem a Pitypang, mert sok tánc van benne, és imádok táncolni! Aztán jött a Por, és úgy volt, hogy 2020 tavaszán ezt a két előadást elvisszük Indiába, de „hála a covidnak” az indulás előtt két nappal India lezárta a határait.  

Kovács Panka Az üstökös című előadásban

Panka a Kováts Kriszta által rendezett Az üstökös című előadásban kapta az eddigi legnagyobb szerepét. Ő volt benne Üstike, a lázadó kamaszlány, aki soha nem fél kimondani az igazat. 

– Vörös István írta ezt a darabot a rendező, Kováts Kriszta kérésére – jegyzi meg Panka. – Kriszta jól ismer engem, tudja, milyen vagyok valójában, és megkérte Istvánt, hogy írjon rám egy darabot… A legutóbbi bemutatónk pedig A világot tartó oszlopok volt, amit színházunk négy rendezője, Elek Dóra, Farkas Dorka, Kováts Kriszta és Réti-Harmath Olívia állított színpadra. Ezek mellett korábban átvettem egy szerepet a Graffalóban, aztán a Kőválasz-ba is beugrottam, majd később abba az előadásba véglegesen is bekerültem. Vendégművészként játszottunk a Miskolci Nemzeti Színházban, a Liliomban, meg a Radnóti Színházban, az Ádám almái-ban. Ezeket is nagyon szerettem! – sorolja az eddigi munkáit olyan lendülettel és olyan pontosan idézve az egyes bemutatók dátumát, a beugrásokat, a szereposztásokat, hogy csak ámulok…  

„Közvetlenek, őszinték és hihetetlenül nyitottak a világra” 

Básti Andrea tanárként és színészként már évek óta erősíti a színház csapatát.  

– Annak idején frissen végzett magyar- és drámapedagógia-tanárként színészmesterséget kezdtem tanítani a Baltazár Művészeti Központban – idézi fel az indulást. – Később Dóra ötlete volt, hogy a társulat tagjai is részesüljenek folyamatos képzésben, és járjanak rendszeresen mesterségórákra. Így az elődeim, Kecskés Karina és Varga Klári után beszédórát is tartok a színészeknek. Nagyon szeretek velük dolgozni. Közvetlenek, őszinték, hihetetlenül nyitottak a világra, és rengeteg szeretetet kapok tőlük. A Baltazárban egyébként is egészen más energiákat érzek, mint amikor máshol szerepelek, és érdekes módon a nézői energiák is teljesen mások, mint egy kőszínházban. 

Mindenkinek van olyan oldala, amiben nagyon erős 

Vajon az az odaadás, elkötelezettség és maximalizmus, amivel Panka viszonyul a szakmájához, az egész társulatra jellemző? 

– Ebből a szempontból is rendkívül sokszínűek és nagyon mások az itteni színészek – magyarázza Andi. – Talán azt mondhatom, hogy is-is: tehát a társaság egyik fele abszolút szorgalmas, a másik fele viszont hajlamos ellinkeskedni a dolgokat. Miközben utóbbiak között is vannak igazán tehetséges színészek, és rájuk kimondottan haragszom, amikor linkeskedést vélek felfedezni a munkájukban, mert tudom, hogy sokkal több mindenre lennének képesek. Nyilván nem mindenkinek adatik meg, hogy tehetséges és szorgalmas is legyen egyszerre, pedagógusként ezért is igyekszem kellőképpen empatikusnak, megértőnek és türelmesnek lenni velük. 

Andi azt is megjegyzi: hogy kinek mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy megtanulja a szövegét, megint csak színésze válogatja.  

– Ebből a szempontból is jelentősen különbözőek a színészek. Panka például nagyon hamar magáévá teszi mind a szöveget, mind a mozgáselemeket, kiválóan „rögzít”, és rendkívül instrukcióérzékeny, de nyilván vannak olyanok a társulatban, akik meg másban erősek. Tehát annyira érdekes, hogy a különbözőségeik mellett mindenkinek van olyan oldala, amiben kifejezetten erős.    

„Tény, hogy maximalista vagyok” 

– Azt mondják, hogy könnyen és gyorsan tanulok, de én nem mindig érzem így, mert van, amikor elég hosszú ideig tart a szövegtanulás – ismeri el Panka.  

– Én azt látom, hogy amikor órára jössz, akkor már tudod a szövegedet – fűzi hozzá Andi. – Azt persze nem tudom, hogy mennyi munkád van benne. 

– A világot tartó oszlopokban például rengeteg szövegem van, attól kikészültem – utal Panka a legutóbbi bemutatójukra, amely március második felében, 21-én, 27-én és 28-án újra láható. 

Mi a Down-szindróma? 

Az egyik leggyakoribb veleszületett rendellenesség: minden 600. kisbaba ezzel a kromoszómahibával jön világra. Az értelmi fogyatékossággal és jellegzetes testi elváltozásokkal járó állapot kialakulásáért a 21-es számú kromoszóma a felelős, a hibás sejtosztódás következtében az érintetteknél ebből nem kettő, hanem három fordul elő minden sejtben.  

– Panka a főszereplője a 2. oszlopnak, és valóban hatalmas szövegmennyiséget kellett megtanulnia.  Talán az legmozgalmasabb rész az előadásban, annyi minden történik benne. Panka pedig a legmaximalistább színész a csapatban, aki ugyanakkor saját magát soha nem dicséri – pillant Andi a tanítványára. – A próbafolyamat során nemegyszer rá kellett szólnom, hogy higgye el, a mai napra ez bőven elég, ennél többet a legtehetségesebb, legzseniálisabb színész sem tud megcsinálni, majd holnap jön egy másik nap, és akkor holnap megint lépünk feljebb egy lépcsőfokot. 

–  Tény, hogy minden órán maximalista vagyok, ezt Andi jól mondja – mosolyodik el Panka. – Táncórákon is, ha valamit elszúrok, akkor tényleg magamba roskadok.   

– Nagyon furcsa, hogy Pankánál pont azt kell kezelni, hogy a gyengeségét ne gyengeségnek fogja fel, mert a többiekhez képest az még mindig erősségnek számít, de egyszerűen nem tud megbocsátani magának.  

– De meg tudok, csak dicsérni nem tudom magamat – reflektál a lelkes tanítvány. 

– Pedig azt is kell, Panka, mert nem csak az az egészséges önbizalom, hogy ha tisztában vagy a hibáiddal, hanem az is hozzátartozik, hogy tisztában vagy a tehetségeddel, a bájoddal, meg mindennel. Neked ezt kell még tanulni – néz Andi szeretetteljesen Pankára. – Amit még mindenképpen kiemelnék, az Panka problémamegoldó képessége: történjen bármilyen gikszer, adódjon bármilyen váratlan helyzet az előadás alatt, ő rögtön megoldja.  

Nevet vagy nem nevet – avagy nézője válogatja 

A Baltazár Színház lehetőséget teremt sérült emberek számára, hogy tehetségüket megmutassák, a nézők számára pedig, hogy szembesüljenek e tehetséggel.  

– Ha valaki eljut oda, hogy eljön megnézni egy előadásunkat, az már jó, mert akkor át meri lépni a küszöböt, és ez azt jelenti, hogy az illető szembe mer nézni egy sérült emberrel – mondja Dóra. – És ha már eljött, itt egy olyan magas színvonalat, olyan minőségi munkát láthat, amitől pillanatok alatt megfeledkezik arról, hogy azt keresse vagy arra fókuszáljon, hogy a színpadon álló színész miben fogyatékos.   

– Nem mindig érjük el azt a hatást, amit szeretnénk – jegyzi meg Panka. – Sajnos előfordul, hogy a nézők nem nevetnek a vicceken, amiken nevetniük kéne. Miközben mi mindent beleadunk, és azon igyekszünk, hogy felrázzuk a közönséget – de nem mindig sikerül. Pedig nekünk nagy segítséget jelent, ha látjuk, hogy a közönség élvezi az előadást, olyankor nekünk is könnyebb, mert a nézőktől, az ő nevetésükből nyert energiával tudunk dolgozni tovább: bennünket az inspirál igazán.    

Hobbikból jól áll 

Bár Panka kétségkívül odavan a hivatásáért, a színészeten túl is sok minden érdekli. 

– A Baltazár Színházban azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek, de emellett van több hobbim – újságolja. – A szabadidőmben zenét hallgatok, imádom a filmzenéket, főleg a pörgőseket, mert nagyon szeretek táncolni. Rengeteg CD-m van, ezek közül a musicaleket és a Mamma Mia-t emelném ki, de Hannah Montana-ból is van jó néhány. Régen szerettem tévét nézni, a Vészhelyzet volt a kedvenc sorozatom, George Clooney pedig a kedvenc színészem. Az utóbbi időben leszoktam a tévézésről, évente egyszer nézek, karácsonykor anyáékkal közösen, a Reszkessetek betörőket, mert azt imádom. Helyette szívesebben internetezek, vagy nézek filmeket a gépen, vagy számítógépes játékokkal játszom. Amióta megtanultam olvasni, azóta az az egyik mániám: megállás nélkül olvasok. A fantasy könyveket szeretem a legjobban, azok közül is a Harry Potter és az Alkonyat a kedvenceim. Habár a két Lotti is nagyon jó, az is tetszik, meg A neveletlen hercegnőből is van most már négy könyvem. Nem olyan régen anyukám ajánlotta a figyelmembe a Mary Poppins-t, úgyhogy most azt olvasom. Nem tehetek róla, könyvfüggő vagyok.  

Amennyiben többet szeretne megtudni a témáról, olvassa el cikkünket itt és itt.