Alfonz, az elhivatott artista – A Down-szindróma nem betegség, hanem állapot - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Alfonz, az elhivatott artista – A Down-szindróma nem betegség, hanem állapot

Szöveg: Szűcs Anikó, fotó: Förster Tamás
2021. márc. 20. 9:00
Interjúk

Magyarország egyik legrégibb cirkuszi dinasztiája méltán büszke a família legfiatalabb artistájára: Donnert Alfonz genetikai rendellenességgel született, ennek ellenére – vagy ezzel együtt – a család teljes jogú és nagyon is aktív tagjaként vesz részt a cirkuszi életben. A Down-szindróma március 21-i világnapja alkalmából a most 20 éves fiatalember édesanyjával beszélgettünk.

Donnert Erzsébet stílusosan a Fővárosi Nagycirkuszba invitált a beszélgetésre, de mielőtt kényelembe helyeztük magunkat az emeleti társalgó egyik szegletében, bepillanthattam a porondon éppen zajló próbákba. A levegőben ifjú női artista gyakorolja lélegzetelállító szóló lengőkötél számát, alatta ügyes kezű zsonglőrök készülnek látványos mutatványokkal, tőlük picit balra pedig néhány színpompás arapapagáj produkálja magát show-műsorba illően gazdáik-szelídítőik „madaratpróbáló” instrukcióinak engedelmeskedve.

Közben Erzsébettől megtudtam, hogy a több mint 200 éves múltra visszatekintő Donnert család is fellép többszörös cirkuszfesztivál-díjas lovasakrobata számával a Fővárosi Nagycirkusz új, csak magyar artistaművészeket felvonultató, online nézhető Dinasztiák című műsorában. Ráadásul a Donnert-fiúk szép számban képviselik a világhírű famíliát, ugyanis Erzsébet öt fiú boldog és büszke édesanyja. A legidősebb gyermeke 41 esztendős, a legfiatalabb, Alfonz májusban lesz 20.

– Annak idején csak a szülés után tudtuk meg, hogy a kisfiam Down-szindrómás – meséli az édesanya. – Váratlanul ért a diagnózis, mert a várandósságom végig problémamentesen zajlott. Minden szükséges vizsgálatot elvégeztettem, az orvosok mindent rendben találtak nálam és a babánál is, úgyhogy a terhességem teljesen normálisnak tűnt. Négy egészséges gyermek után érthetően sokkolt a hír, hogy Alfonz genetikai rendellenességgel született, de a kezdeti ijedtség és kétségbeesés után erőt adott az a gondolat, hogy a családom támogatásával igenis megbirkózom ezzel a feladattal.

„Közösen megoldottuk a nehezebb helyzeteket”

– Nyilván jobban odafigyeltünk rá, mint egy egészséges fejlődésű gyerekre, és sok esetben máshogy kellett foglalkoznunk vele, mint korábban a fivéreivel, de a családdal közösen megoldottuk a nehezebb helyzeteket: a bátyjai is nagyon támogatóak voltak, és így Alfonz másságát nem vettük hatalmas törésnek. Igazából olyan pozitívan alakult az életünk a legkisebb fiunkkal, hogy később fel sem merült bennem, hogy mi lett volna, ha nem ezzel a kromoszóma-rendellenességgel születik.– Alfonz később kezdettel járni, mint a kortársai, a beszéddel is problémája volt, és van a mai napig, mint a legtöbb Down-szindrómás embernek, de mindenhol és mindenkivel meg tudta, illetve tudja értetni magát – folytatja az édesanya. – Kiskorában ugyanúgy együtt játszott a többi gyerekkel, mintha teljesen egészségesen született volna. Soha nem kivételeztem vele, és nem kezeltem úgy, mintha hátrányos helyzetű lenne. Amikor huzamosabb ideig külföldön turnéztunk, akkor is járt iskolába, és minden helyen nagyon hamar befogadták. Az osztálytársai rögtön megszerették, és mindig sajnálták, amikor el kellett búcsúzniuk tőle, azért, mert a cirkusszal továbbálltunk.

„Nemzedékről nemzedéke hagyományozódik a tudás”

A Down-szindróma az egyik leggyakoribb veleszületett rendellenesség: minden 600. kisbaba ezzel a kromoszómahibával jön világra. Az értelmi fogyatékossággal és jellegzetes testi elváltozásokkal járó állapot kialakulásáért a 21-es számú kromoszóma a felelős, a hibás sejtosztódás következtében az érintetteknél ebből nem kettő, hanem három fordul elő minden sejtben.

Erzsébet kissé szomorúan jegyzi meg: ha az életük a megszokott kerékvágásban működhetne, akkor most indulna és nagyjából október végéig tartana a cirkuszi szezon. Az idei évre viszont nem nagyon tudnak tervezni Azt is hozzáteszi, „békeidőben” a Donnert-család a szezonban 6 hónap alatt akár 180 városban is fellép.

– Sokan megkérdezik, hogyan bírjuk a rengeteg utazást, a folyamatos vándoréletet – mosolyodik el. – Ilyenkor mindig ugyanazt válaszolom: mi ezt szoktuk meg, ebbe születtünk bele, nem is tudnánk máshogy elképzelni az életünket. Hosszú évek óta lakókocsiban lakunk, hiszen egész nap a cirkuszban vagy a környékén tartózkodunk. A családi életünk ugyanúgy a cirkusz körül forog, hiszen a háttérben, a porondon kívül, az állatok körül is rengeteg a munka, bőven akad tennivaló.

Mint mondja, bár természetesen ma már léteznek színvonalas szakmai képzések artistáknak, a cirkuszi dinasztiákban a tudás és a tapasztalat nemzedékről nemzedékre száll, apáról fiúra, anyáról lányra hagyományozódik, és a fiatalabb generáció igyekszik ezt az örökséget továbbvinni, és idővel továbbadni a gyerekeinek, unokáinak.

„A cirkuszi életben is feltalálja magát”

A családi tradícióhoz hűen Erzsébet fiai számára is magától értetődő volt, hogy folytatják a családi hagyományt. Beleértve a legifjabb fivért is.

– Alfonz nagyon jól be tudott illeszkedni a cirkusz világába, az artista kollégák és a háttérben dolgozók is az első perctől kezdve elfogadták őt mindenhol, bármerre utaztunk a világban – újságolja Erzsébet. – A fiam egy kifejezetten közvetlen, nyitott, érdeklődő srác, és megért mindent, ami mondanak neki: németül teljes mértékben, de ért magyarul és angolul is, és bár a beszéddel gondjai vannak, tényleg mindenkivel megérteti magát. Könnyen köt barátságot, gyerekek és a felnőttek is igazán szeretik őt, úgyhogy a fiam kifejezetten mozgalmas és színes közösségi életet él.

Mi több, a Donnert-család teljes jogú tagjaként Alfonz a cirkuszi életben is remekül feltalálja magát.

– Minden próbánkon ott van, de másoknak is szívesen segít, például be- és kihordja a kellékeket, a szerszámokat: pontosan tudja, melyik produkcióhoz milyen rekvizitum kell – magyarázza az édesanya. – Az állatokkal pedig különleges a kapcsolata, hihetetlenül rájuk tud hangolódni. A gondozásukban ugyanúgy részt vesz, mint a testvérei: a lovakat ellátja takarmánnyal, megitatja, rendben tartja, mosdatja, felszerszámozza őket. Ha vége van a fellépésnek, akkor kivezeti őket a porondról. Kimondottan jól bánik velük, és az állatok is megérzik, hogy ő miként viszonyul hozzájuk. A kedvence, Dollár meg is hálálja az Alfonztól kapott jóságot.

A közönség imádja Alfonzot

Az édesanya szerint Alfonz a testvéreihez hasonlóan kellőképpen elhivatott artista. Rendszeresen tréningezik, súlyzókkal edz, hogy megőrizze a kondícióját. Azt is hozzáteszi, a legkisebbik fia nagyon tudja és szereti is produkálni magát, ezért megtanult pár mutatványt. A közönség pedig imádja a fiút.

– Az előző műsor elején a porondmesteri feladatokban segédkezett, de szerepelt már bohóc számban és lovasakrobatikában is – mondja büszkén az édesanya. – Emellett nagyon szeret diabolózni (klasszikus zsonglőr játék – a szerk.): önszorgalomból tanulta meg, három éve kitartóan gyakorolja és már egészen jól megy neki, tényleg ügyesen csinálja. Az új műsor első részében van egy produkció, amelyben a fiam bemutathatja a tudományát.

– Alfonz olyan jól elboldogul a cirkusz világában, hogy igazából sosem éreztük, hogy a rendellenessége hátráltatná valamiben, vagy visszahúzná őt. Szerintem ő sem érzett, érez megkülönböztetést a környezetében lévők részéről: senki nem is tekint úgy rá, mint egy hátrányos helyzetű fiatalemberre. Én pedig szerencsésnek tartom magam, amiért a fiam nem beteg, hiszen a Down-szindróma nem betegség, hanem állapot. Alfonz egy összetartó családot tudhat maga körül, és a cirkusz különleges közösségének aktív tagjaként láthatóan boldogan éli a mindennapjait. Számomra ez a legfontosabb.

(fotó: privát)

Alábbi írásaink is érdekelhetik: