– Június 29-ig, vagyis június utolsó hetéig az iskolák biztosítják a gyermekek felügyeletét, itt lehetőségük nyílik a diákoknak arra, hogy felzárkózzanak, az esetleg év közben szerzett lemaradást behozzák. Június 29-től pedig elindulnak a napközis Erzsébet-táborok – mondta Novák Katalin.

Biztonságban és tartalmasan töltik a nyarat

– Ennek keretében a nyár 8 hetében 100 ezer gyermek számára biztosítunk napközis táborokat, vagyis minden eddiginél több gyermek töltheti tartalmasan a nyarat. Jelképes összegért, naponta 100 forintos díjért napi négyszeri étkezést kapnak, és számos programon vehetnek részt a gyermekek – részletezte az államtitkár.

Elmondta, hogy a napközis Erzsébet-táborokat idén is a fiatalok lakóhelyéhez, otthonához közel, alapvetően iskolai kiindulóponttal szervezik, de számos kulturális és sportolási programra mehetnek a 20 fős csoportok.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a koronavírussal kapcsolatos eseményeket, és arra törekszenek, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények között lehessenek a gyerekek.

Novák Katalin beszámolt arról is, hogy rendben zajlik Zánkán, Fonyódligeten és Ivóban az ottalvós táborok felújítása, hogy 2021-ben teljesen megújult körülmények között közel kétszer több gyerek táborozhasson majd.

A héten megjelenik a felhívás

– Idén kétszer annyi gyermek vehet részt a napközis Erzsébet-táborokban, mint az előző évben – közölte Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke.

Elmondta, hogy a táborokba nem egyénileg, hanem az iskolán keresztül, maximum 20 fős csoportok jelentkezhetnek, a jelentkezéseket a tanárok nyújtják be.

– A héten megjelenik a felhívás, amelyre június 16-áig lehet jelentkezni, a jelentkezés folyamata pedig egyszerűsödik – tudatta az alapítvány elnöke. A szülők a kiírással az erzsebettaborok.hu oldalon találkozhatnak, de a jelentkezés a pedagógusok feladata.

Hangsúlyozta, hogy ez a táborozási lehetőség minden család és iskolás számára adott. Meglátása szerint a 100 ezer férőhely elegendő lesz arra, hogy minden jelentkező gyermek részt vehessen a napközi Erzsébet-táborokon, ám ha esetleg ennél többen jelentkeznének, akkor rászorultsági alapon fognak dönteni a résztvevőkről.

– Célunk, hogy minél több tematikus tábor legyen, és arra törekszünk, hogy a 8 hétben minden táborhelyet meglátogasson az alapítvány – tette hozzá Hornyák Tibor.