A D-vitamin és a hormonrendszer

A D-vitamin egy zsírban oldódó anyag, mely tulajdonképpen sokkal inkább viselkedik hormonként, mint vitaminként. Aktív alakja szteroid hormonként működik a testben, és igen sok területre gyakorol hatást. Nem véletlen, hogy ma már a csecsemők is kapják, illetve az sem, hogy a várandós vitaminokban, valamint az általános vitaminokban is helyet kapott.

Tehát tudjuk, hogy a csecsemőknek nagyon fontos, tudjuk, hogy hatással van a várandósság kialakulására és a gyermek kihordására, mégis, igen keveset tudunk arról, milyen hatással van a férfiakra. Persze, hiányában fáradtabbak, levertebbek vagyunk, és az is bizonyított, hogy ha kevés van belőle, a csontok szilárdsága csökken, sőt, a légúti fertőzésekre is hajlamosabbak leszünk.

Egyre biztosabb: a D-vitaminnak hatása van a férfiak termékenységére is, méghozzá hormonrendszerük befolyásolásával.

A D-vitamin azonban hatással van az androgén hormonokra, vagyis a férfi nemi hormonokra is. A szintje összefügg a tesztoszteron szintjének alakulásával, ahogyan azt egy 2010-es oxfordi tanulmány is kimutatta. Azóta is folynak a kutatások a témában, és egyre biztosabb: a D-vitaminnak hatása van a férfiak termékenységére is, méghozzá hormonrendszerük befolyásolásával.

Kevés a tesztoszteron

Az androgén hormonok közül a tesztoszteron a legismertebb. Szerepet játszik a többi között a féri nemi jellegek kialakulásában, az agresszió jelenlétében, de komolyan befolyásolja a spermaszámot, és annak minőségét is.

Ma már a meddő párok több mint felénél a férfi oldalán jelentkezik a probléma.

Sajnos a nem megfelelő étkezés és életmód a tesztoszteron szintjét az évtizedek során folyamatosan csökkentette a férfiakban. Így nem is csoda, hogy ma már a meddő párok több mint felénél a férfi oldalán jelentkezik a probléma. Jó hír azonban, hogy ez a legtöbb esetben könnyen orvosolható.

Nem mindegy, milyen vitaminkészítményt választunk

A megfelelő dózisú, és persze megfelelő formájú D-vitamin szedése segíthet a gondon, de nem önmagában. Ennek oka, hogy ilyenkor jellemzően egy kiterjedtebb tápanyaghiány van jelen a szervezetben, melynek következtében sajnos a szaporodási funkciók is sérültek. A tápanyagok pótlására alkalmasak lehetnek a férfiak számára kialakított vitaminkészítmények, de ehhez meg kell felelniük néhány feltételnek.

Egyrészt mindenképpen komplexnek kell lenniük, hiszen ahogyan azt már mondtuk, egy fecske – jelen esetben egyetlen tápanyag – nem csinál nyarat. Másrészt kiemelten fontos, hogy milyen kémiai kötéssel vannak jelen az anyagok a termékben. Ha ugyanis biológiailag aktív, szerves formában (pl.: cink-citrát, vas-glükonát) találhatóak benne, illetve a D-vitamin esetében a D3 vitaminnal találkozunk, akkor a felszívódási arány is lényegesen magasabb lesz (akár 80 százalékkal!). Emellett a készítmény komplexitása tovább növeli az anyagok hasznosulását, hiszen az egyes tápanyagok segítenek mások beépülésében. Így a D-vitamin és a kalcium, a cink és a réz, vagy a vas és a C-vitamin sokkal hatékonyabban szívódnak fel, ha együtt vesszük be őket.


(Forrás: ratkotunde.hu, fotó: shutterstock)