A tudás megosztása jelenleg úgy működik, hogy a hallgatók a különböző oldalak és tárhelyek linkjeit megosztják egymással a közösségi médiában. A probléma az, hogy ezek a tartalmak rengeteg hamis állítást tartalmazhatnak, amiből a hallgatók nem tudnak megfelelő minőségben felkészülni a vizsgákra – mondta el Majtán Máté, a Cogito ügyvezetője az M1 Forint, fillér című műsorában.

Ha pedig nem ellenőrzött tartalmak kerülnek a hallgatókhoz, az veszélyeztetheti a pontos és értékes tudás megszerzését.

Csak ellenőrzött tartalmak

A fiatal startup célja, hogy hiteles forrásból származó jegyzetek kerüljenek a diákokhoz. A jegyzetet a diákok kezdik el közösen kidolgozni és megbeszélni, majd amikor úgy vélik, hogy már hiteles a tétel vagy korrekt a jegyzet, akkor elküldik azokat a tanárok oldalára – magyarázta Pap Máté, a Cogito fejlesztési menedzsere.

Ezt követően a tanárok is ellenőrzik a tartalmakat. Az egyetemi professzorok is megoszthatják saját szakmai tartalmukat, legyen az egy élőben közvetített műtét vagy egy érdekes esettanulmány. Ezáltal a platform lehetőséget teremt arra, hogy a jelenlegi oktatási rendszer találkozzon a hallgatói igényekkel és a jövőbeli technológiák adta lehetőségekkel.

Gyors és hatékony információátadás

A Cogito egy közösségimédia-környezetbe ágyazott dokumentumszerkesztő, ami gyors, egyszerű és hatékony kommunikációt, valamint információátadást tesz lehetővé a hallgatók és az oktatók között. A végleges tartalmat a fejlesztők is úgy képzelik el, hogy a jegyzeteket gyakorlatilag a közösség szavazza be a platformba, amelynek elfogadása után az bekerül az adott jegyzetbe.

A közösségi oktatást tesztelő Semmelweis Egyetem tanárai szerint az oktatás módszertana az, ami döntően befolyásolja a diákok hatékony tanulását. Erre azonban nincs általános recept, mindenkinek más módszerrel könnyebb a tanulás. Az viszont biztos, hogy applikációkon és közösségi platformokon keresztül könnyebb megnyerni a mostani egyetemistákat.

– A Semmelweis Orvostudományi Egyetem adott először teret a Cogitónak. A diákok már régóta az egyszerűség irányát követik – mondta el Sótonyi Péter, a Semmelweis Egyetem Érsebészeti Tanszékének vezetője. Tehát azt a tudásanyagot szeretik, amelyet azonnal használhatnak, és amit fontosnak tartanak. Az egyetem Cogito oldalán egy sokkal részletesebb és sokkal nagyobb tudásanyagot szeretnének átadni, de még meg kell találni azt az optimumot, amit a hallgató képes befogadni.

A fiatal startup innovatív ötlete tavaly ősszel a Magyarországon először megrendezett Pitch@Palace Hungary 1.0 startup versenyen az előkelő harmadik helyen végzett, és elhozta a közönségdíjat is – adta hírül a hirado.hu.