Nyugdíjas korban végre van időnk ismét úszni, teniszezni vagy túrázni, elkezdhetünk rendszeresen gerinctornára vagy gyógytornára járni. Így a fizikai aktivitásunk megőrzésén túl a régi barátainkkal is rendszeresen találkozhatunk ismét, vagy akár új barátokat is megismerhetünk, ami pedig a lelki egészségünknek tesz jót. Hogy ezt a gondolkodásmódot minél többen felismerjék és magukévá tegyék, ebben segíthetnek az idősügyi referensek. Nemsokára bárki ilyen segítővé válhat, akinek van érettségije, érdekli ez a feladatkör, és némi időt rá tud szánni a tanulásra.

Ingyen elvégezhető képzést indít ugyanis hamarosan országszerte a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. A résztvevők a képzés elvégzése után önkormányzatoknál, idősügyi szervezeteknél, szolgáltatóknál és civil szervezeteknél elhelyezkedve segíthetik majd az időseket az aktív életmód megőrzésében és a kapcsolataik ápolásában különböző, idősek számára tervezett programok szervezésével.

A képzés során a körülbelül 20 fős csoportok színes, életszerű gyakorlatok elvégzésével ismerkedhetnek meg az időseket érintő kérdésekkel, problémákkal, illetve az idősügyi referens feladataival. A képzés másik felében e-learning rendszerben tudományos alapossággal, mégis érdekes, közérthető hangon szóló tananyagból ismerhetik meg az erre a korosztályra jellemző sajátosságok, fizikai és mentálhigiénés problémák tudományos hátterét. Végezetül pedig egyéni feladatok elkészítésével a gyakorlatba is átültethetik a tanultakat. Mindez néhány hét alatt, és akár munka mellett is elvégezhető.

És hogy honnan tudjuk mindezt? Onnan, hogy a csalad.hu szerkesztőségének két munkatársa jelenleg is részt vesz egy ilyen kurzuson, és egybehangzóan érdekesnek és hasznosnak tartják az ott tanultakat.

Jelentkezni a kepzesek.csaladbaratorszag.hu oldalon lehet, bővebb információ pedig a Családbarát ország honlapon olvasható.

(fotó: Shutterstock, CSBO)