Életközépi válság – amitől mindannyian tartunk…

Miért jön el ez a lehangoló életszakasz?

elkerülhetetlenek az átmenet nehezebb időszakai

– Az életről mindig azt halljuk, hogy szép. De azt, hogy könnyű, senki nem ígéri! Ennek legfőbb oka, hogy életünket folyamatos változásban és fejlődésben éljük. Erik H. Erikson ezt a fejlődési utat nyolc szakaszban képzelte el, melyeket bizonyos, az élettel együtt járó krízisállapotok kapcsolnak össze. Ezeket a kríziseket – a kamaszkort, a fiatal felnőttkort, az első gyermek születését, a gyászt, vagy az időskort – életünk során nagyjából mindannyian megéljük, tehát elkerülhetetlenek az átmenet nehezebb időszakai.

Korhoz vagy életállapothoz kötődik az életközépi szakasz?

– Mindkettőhöz! Az életközépi válság általában a harmincas éveink közepétől az ötvenes éveink közepéig ér utol bennünket, megérkezésében jelentős szerepe van az egyéni életútnak, az aktuális élethelyzetnek és a személyiségünk érettségének is. De akármikor is találkozunk ezekkel az érzésekkel, nem kerülhetjük el, hogy szembenézzünk az életünkkel!

Van közvetlen kiváltó oka?

A ma emberének nehezebb a dolga, mint szüleink, nagyszüleink idejében volt.

– Az életközépi válság Jung szerint akkor köszönt be, amikor ráébredünk arra, hogy már szinte mindent elértünk, amit fiatalon elterveztünk. Ilyenkor mérleget készítünk, elgyászoljuk kihagyott lehetőségeinket, és új célokat keresünk. Jó hír, hogy ha „életünk delén” elégedettek vagyunk, akkor a bizonytalanságot sokkal hamarabb felválthatja a megnyugvás, és az új célok utáni vágyakozás. De gyász, kiégés, beteljesületlen vágyaink is ráébreszthetnek a kérdésre: „hűha, hol is tartok én az életemben?” A ma emberének nehezebb a dolga, mint szüleink, nagyszüleink idejében volt, a jelen életpályamodellek ugyanis sokkal gyorsabb célelérést sugallnak és kínálnak a fiataloknak. Manapság nem ritka, hogy középvezetői vagy felsővezetői pozíciókban huszonévük végén járó emberek ülnek, magasan kvalifikált, egzisztenciálisan extra gyorsan építkező életutat követve. Aztán amikor harmincöt-negyven évesen karrierjük csúcsára érnek, és ráeszmélnek, hogy a magánéletük mindeközben messze lemaradt, jólét ide vagy oda, megjelenhet az életközépi válság. Másoknál ugyanez a negyvenes éveik elején jön el: amikor a karrier- és az egzisztenciaépítés, a kisgyermekes szakasz hirtelen megnyugszik, könnyebbé válik, és ott találják magukat energetikailag kiürülve, új saját örömforrások, célok nélkül.

Sokáig éljük ezt az érzelmi állapotot?

– A modernkori társadalom midlife krízise néhány héttől akár néhány évig is elhúzódhat. Ha a személyes élettörténetben közben elgyászolnivalók jönnek a felszínre, vagy ha kevésbé hatékony megküzdési és érzelemkezelési eszközeink vannak, természetesen hosszabb idő, mire megbirkózunk vele. Ilyen esetben érdemes szakemberhez fordulni, hogy segítsen feldolgozni az elakadásokat, és minél hamarabb nézhessünk egy boldogabb időszak elé. Higgyük el, hogy ez eljön!

Lelki mélypontokat élünk meg ilyenkor?

– Mint minden krízisállapot, az életközépi válság is erős érzelmi megterheléssel járhat, és a hangulatunk mellett a fizikai állapotunkra is kihatással lehet. Ijesztő, hogy az önmagunkról kialakított képünk meginoghat: ilyenkor általános énállapottá válhat a bizonytalanság, az elégedetlenség önmagunkkal, szeretteinkkel, munkákkal kapcsolatban. Aztán, ahogy az lenni szokott, az érzelmi megterhelés fokozottabb fáradtságérzést okozhat. Azoknál, akik nehezen néznek szembe önmagukkal, pánikszerű cselekvések is megjelenhetnek, vagy eltolódhat a hangsúly a külsőségek, a fiatalság görcsös megőrzésének irányába.

És hol van mindeközben a család?

– Mivel általában családban, közösségben élünk, a különböző életszakaszok egymás mellett, egymással párhuzamosan zajlanak: a családnak, mint egységnek is megvannak a sajátos normatív krízisei, de az ebben élő személyeknek is. Lehetnek ezek várhatóak, mint például a kamaszkor vagy az életközépi válság, és előre nem feltétlenül láthatóak, mondjuk, amikor hirtelen elveszítjük valamelyik családtagunkat. Előfordulhat, hogy szüleink megélték az életközépi válságukat, melyben kialakulhatott egy párkapcsolati mélypont is, miközben mi esetleg kamaszkori krízisünket éltük, és talán éppen elveszítettük valamelyik nagyszülőnket is. Aztán ebből a zavaros fészekből kellett kirepülnünk, és magunkra találnunk a felnőttvilágban. Az üres fészekben pedig ott maradt egy anya, aki esetleg a gyermeknevelésre szánta felnőtt életét, és most ki kellene találnia, mit kezdjen az életével. Ebből jól látszik, hogy nehéz szétválasztani a környezetünkben és a bennünk zajló változásokat, krízisállapotokat, mert egymással összefonódva zajlanak, és hatnak egymásra. Ezeket az életszakasz-átmeneteket adja át finoman Hófehérke és Hamupipőke meséje, melyben az anyafigurák nehezen viselik elvirágzásukat, miközben lányuk kivirágzik. Az apa pedig nincs jelen a rendszerben egyensúlyként, saját karrierje miatt.

Mennyiben más ma a negyvenesek élete, mint a szüleiké volt?

– A mai társadalom családjaiban érdekes változásokat hoznak a negyvenéves kor körül vállalt babák, akik akkor élik át dackorszakukat, amikor az anya a menopauzába vagy annak kapujába ér. Mintha ezzel is elodázhatnánk az öregedést vagy az életközépi válság beköszönését! Ezek a változások egészen új dinamikákat hoznak az egyén fejlődésében. Férfiaknál megfigyelhető, hogy a nagyobb egzisztenciális elvárások nagy teherként nehezednek a vállukra, közben ilyenkor gyakran élik meg párkapcsolatuk kiürülését is. Életüket mérlegre téve aztán az öregedés okozta szorongásra, a kiüresedett párkapcsolatra, és a kissé tartalmatlanul maradt apai funkcióra válaszként jellemzően megjelenik egy csinos, fiatal partner, vagy a testteljesítmény növesztése, a sport megkezdése. De nem ritka a karrierben való nagyobb váltás sem, mely sokszor a krízisben lévő számára ugyanúgy érthetetlennek tűnik, mint a környezetének.

Jól is megélhető egy válság?

– Kevesen vannak, akik a változást és az abból eredő krízisállapotokat várakozással, lelki egyensúlyban élik meg. Mint ahogy a napok is fényes és sötét időszakokból állnak, az a természetes, hogy a válságos időszakokhoz is vegyes érzelmek társulnak. Gondoljunk csak egy költözésre, vagy egy régen vágyott kinevezés elnyerésére! Az öröm mellett kiben nincs ilyenkor gyász a régi, megszokott, megszeretett helyek, tárgyak, emberek kapcsán? De a krízissel való egészséges megküzdés során a kezdeti bizonytalanságot, félelmeket a kíváncsiságnak, energiának, új céloknak kell felváltania. Bízzunk magunkban! A változás remek alkalom önmagunk újrafelfedezésére, új prioritások, súlypontok kialakítására.

Mit tehetünk azért, hogy a lehető legjobban éljük túl ezeket a hónapokat, éveket?

– Ez egy nagyon fontos kérdés. Gondoljuk át: tudunk-e valamit tenni. A válasz általában igen! Szinte minden helyzetben lehet valamit tenni, és itt a valamin van a hangsúly. Egy-egy kliensemtől néha megkérdezem, hogy mit tenne, ha most benézne egy óriási, húsevő dinoszaurusz az ablakon. Érdekes látni a reakciókat: a legtöbben kiszaladnának a szobából, mások azt mondják, megdermednének, így az állat biztosan megenné őket. Mindkettő természetes reakció és cselekvés, miközben a felkínált megoldandó krízis ugyanaz. Ugyanilyen különböző zsigeri reakciókat adunk az életünk nehéz helyzeteire is: az adott reakció sokkal inkább jellemzi a személyt, mint a valós történést. A krízisekkel való megküzdésre saját, egyéni eszköztárunk van, ez lehet támogatás kérése a barátoktól, a családtól, a munkatársaktól, napirendünk átalakítása, az étkezés, a mozgás rendszerességének bevezetése az életünkbe, a napi rutinba. Fontos ilyenkor átgondolni, milyen tevékenységek okoznak örömet az életünkben, érdemes beemelni azokat a szabadidőnkbe, a mindennapokba. Mindenképp legyünk nyitottak új kompetenciák, kapcsolatok, célok kialakítására. De ez nem azt jelenti, hogy az addigiakat el kell dobnunk! Inkább mélyebbé, tágabbá, alaposabbá kell tennünk őket. A zavaró érzések kezelésére pedig érzelemszabályozó gyakorlatokat alkalmazhatunk. Ehhez kérjünk tanácsot szakembertől!

És mi lehet a vigasz arra, hogy „az A oldalnak vége, most már a B forog”?

– Minden életszakasznak megvan a maga kihívása, szépsége, ezt kell elhinnünk. A kor előrehaladtával jó esetben elegendő bölcsességre, tudásra és tapasztalatra teszünk szert ahhoz, hogy az életünket és a minket körülvevő világot teljesebben éljük meg, megelégedettségben, boldogságban.

(fotó: Shutterstock)