A díj elismerése kimagasló társadalmi érzékenyítő munkájuknak a közösségi kapcsolatok, illetve a sérült és ép emberek közötti kapcsolatok erősítéséért tett erőfeszítéseiknek.

A drámacsoport 2003-ban alakult, melynek tagjai olyan 20-46 év közötti felnőttek, akik értelmileg, illetve mozgásukban akadályozottak. 

Előadásaik során a fogyatékkal élő „színjátszók" a hétköznapi merev keretekből kimozdulva, önmagukat a legőszintébben vállalva igyekeznek kifejezni érzelmeiket, önmagukat, és megjeleníteni saját világukat a nézők számára. A színművek közelebb hozzák a játszókat és a nézőket egymáshoz, és ezáltal interakciót hoznak létre ép és sérült emberek között. Segítik elfogadni és megérteni a fogyatékkal élőket, ezáltal igyekeznek természetessé tenni jelenlétüket a mindennapokban. Kiemelkedő munkájukat elismerve és támogatva adta át társaságunk az Önként Jöttem díjat.