Állandóan verekszik! Mit tehetek?

A gyermek agresszív magatartása azt jelenti, hogy olyan viselkedésmódok, amelyek átmenetileg szinte minden gyermeknél jelen vannak, náluk túlsúlyba kerülnek vagy sokáig fennmaradnak, ami már a környezet számára nehezen tolerálható.

Az agresszív magatartásnak mindig oka van. A gyermek viselkedése racionális, ami azt jelenti, hogy éppen akkor számára ez volt a legmegfelelőbb válasz a környezetéből érkező hatásokra. Az agresszív viselkedés azért maradt fenn, mert nem történt a környezetében olyan változás, amely ezt felülírta volna. Éppen ezért nagyon fontos a problémáját fenntartó környezet megváltoztatása és a felnőttek támogatása, hiszen az agresszív gyermek sokszor maga is szenved.

Az agresszivitás nem egyszerűen az önfegyelem hiánya, hanem egy összetett viselkedésbeli probléma. A gyermeknek nemcsak a saját indulataival, hanem az egész helyzet kezelésével lehetnek nehézségei. Számos esetben nem az őt ért valós vagy vélt támadás váltja ki az agressziót, hanem a frusztráció: tehetetlen, nem tudja megoldani a szituációt (nincsenek eszközei hozzá).

Mi vezethet agresszív viselkedéshez?

Az agresszió kialakulásában szerepet játszhatnak alkati tényezők, de a nevelés, a környezeti hatások is, melyek rendkívüli formáló erővel hatnak a gyermek viselkedésére. Minél több a rizikótényező a gyermek környezetében, annál nagyobb eséllyel alakulhat ki a kedvezőtlen viselkedésmód.

Érzelem- és viselkedésszabályozás

Az indulatkezelés és önkontroll fejlődése az érzelemszabályozás folyamatának lényeges összetevője, ezzel a képességünkkel nyugtatjuk meg magunkat és csillapítjuk le heves érzelmeinket. Természetesen mindezt az idegrendszer érése mellett temperamentumbeli sajátosságok, valamint környezeti hatások és reakciók együttesen alakítják.

A megfelelő érzelem- és viselkedésszabályozást a gyermek tanulás és gyakorlás útján tudja elsajátítani, ennek jelentősége majd a társas kapcsolatokban, a beilleszkedésnél, és később az iskolai követelményekhez való alkalmazkodásnál érzékelhető. A gyermeknek ehhez nagyon sok érzelmi támogatásra, útmutatásra és jó példára van szüksége. Fontos, hogy a szülő úgy utasítsa el a nemkívánatos viselkedést, hogy közben fizikailag és érzelmileg is biztonságot nyújt. Ha ezt következetesen megteszi, akkor a gyermek megtanulja, hogy az indulatos, agresszív viselkedése nem vezet célhoz. Emellett olyan magatartásformákat is elsajátít, melyekkel előbb-utóbb önállóan is meg tudja változtatni érzelmi és indulati állapotát.

Nevelési stílus

A szülői bánásmód már kezdetektől fogva meghatározza a gyermek személyiségfejlődését, viselkedésmódját. A hatalomhangsúlyozó (autoriter) büntetési módokat (fizikai büntetés, kiabálás, megszégyenítés, érzelmi zsarolás) alkalmazó szülők gyermekeinek viselkedését hosszútávon a büntetés elkerülése motiválja, és hajlamosabbak agresszív megnyilvánulásokra. Ha a szülő ellenségesen, agresszióval válaszol a kisgyermek érzelemkitöréseire, azt erősíti meg, hogy a társas konfliktusok kezelésére az agresszió alkalmazható. A büntetés nem segít a gyermeknek megbirkózni azzal az érzéssel, ami a rossz viselkedéséhez vezetett. Ráadásul még viselkedési alternatívát sem kínál fel, csak az adott mintát próbálja legátolni.

Feszültséget, agressziót szülhet az is, ha a gyermek folyamatos korlátozást él meg és minden tiltva van a számára. Ha érzelmeit nem szabad kifejeznie, ha nem kérdezhet, ha mindig csak azt hallja, hogy „mit nem szabad”, akkor a nevelés csak a viselkedés szabályozására irányul, de nem segít az érzelmek elviselésében. Ilyenkor lehet, hogy otthon nem lesz agresszív, de a feszültség más környezetben (pl.: óvodában) valószínűleg ki fog robbanni.

Ugyanakkor azokban a családokban, ahol nincsenek korlátok és hiányzik az életkornak megfelelő viselkedés elvárása, szintén növekedhet az agresszivitás szintje. Hiszen ilyen környezetben nem tanulja meg a gyermek, hogy a viselkedésének következményei vannak. Ha a szülő enged az érzelemkitöréseinek és nem szabályozza azokat, akkor megerősíti az indulatos viselkedést, így a gyermek később is az agresszió segítségével próbálja elérni céljait.

Családon belüli rizikótényezők

Kockázati faktorok közé sorolhatók a családi működészavarok (pl.: tartós feszültség, gyakori konfliktusok), a változások és a krízisállapotok. Még egy kiegyensúlyozott gyermek viselkedésében is, ha a környezetében történő változás kibillenti lelki egyensúlyából, az ebből fakadó feszültség agresszióban nyilvánulhat meg.

A családban történő traumatikus események (pl.: kisállat elvesztése, édesanya elhúzódó távolléte, válás, közeli hozzátartozó betegsége vagy halála) szintén megváltoztathatják a gyermek viselkedését. Ezek az élethelyzetek félelmeket, szorongást vagy csalódottságot generálhatnak benne, és hirtelen dühkitörések, sértődékenység, indokolatlan agresszió formájában mutatkozhatnak meg a viselkedésében.

A családban lévő egzisztenciális és anyagi problémák – amikor a mindennapi létfenntartásért folyik a küzdelem – szintén komoly stresszfaktort jelentenek. Ez a folyamatos feszültség a gyermekben is megjelenhet és agresszivitást okozhat. A napirend hiánya, a kaotikusabb életvezetés ugyancsak hozzájárulhat a gyermek problémás viselkedéséhez.

Hogyan segíthetünk a gyermeknek?

Az indulatkezelő, önmegnyugtató módszerek nem az érzelmek tagadására, elfojtására irányulnak, hanem feloldják vagy elvezetik a feszültséget. Mindez persze csak akkor lehet eredményes, ha a szülő is olyan példát mutat, amit a gyermek követni tud. Az érzelmek önszabályozása akkor fejlődik egészségesen, ha nem tartjuk helytelennek és nem vonjuk kétségbe azt, amit a gyermek érez. Ugyanakkor világos és következetes elvárásaink vannak arról, hogyan mutathatja ki az érzelmeit és mindig megerősítjük, támogatjuk, ha sikerül önfegyelmet tanúsítania. Kapjon a gyermek pozitív visszajelzést, amikor egy konfliktushelyzetben a kívánatos vagy ahhoz közelítő módon viselkedett, például: „Nagyon ügyesen kérted vissza a játékot”.

Feszültséglevezetés

A gyermek feszültségének csökkentéséhez az is hozzátartozik, hogy eszközöket, lehetőségeket kínálunk az energia levezetéséhez. A rendszeres mozgás (pl.: egy olyan sport, amit szeret) sokszor már önmagában is képes rendezni a problémát. A terhelés boldogsághormonokat szabadít fel, ami hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek könnyebben tudja megnyugtatni magát.

Szimbolikus játékokban (pl.: szerepjátékok, bábozás) szintén anélkül szabadulhat meg a felhalmozódott fájdalomtól, feszültségtől, hogy meg kellene fogalmaznia, mi az, ami bántja. Alkotó tevékenységgel is sok mindent ki tud dolgozni magából: firkáljon, rajzoljon, fessen, gyurmázzon szabadon.

Őszinte érdeklődéssel vegyük körbe a gyermeket. Érezze, hogy fontos számunkra az, amit érez és gondol. A meghitt esti beszélgetések, a testi kontaktus, az ölelések segítik megnyugtatni őt, még ha nem is tudja elmondani a benne lévő feszültségeket. Ha a gyermeket úgy neveljük, hogy biztonságban érezze magát és legyen önbecsülése, akkor kevésbé fog szorongani és jobban fogja tűrni a feszültségeket.

Ha a gyermekünk viselkedését saját nevelési eszközeinkkel nem tudjuk befolyásolni és a probléma olyan mértékű, hogy a mindennapi életvitelben tartósan szenvedést okoz (a környezetnek és a gyermeknek is), akkor keressünk fel egy gyermekpszichológust.

(fotó: Shutterstock)