Közölték: az intézményeknek külön igazolások nélkül is fogadniuk kell a gyermekeket. Erre azért van szükség, mert a szülők szabadsága sok esetben elfogyott, dolgozniuk kell.

A tantermen kívüli, digitális munkarend sikerességének köszönhetően tanév végéig, azaz június 15-éig érvényben marad, és a tanév hossza sem változik.

Június 2-től engedélyezve lesz az iskolákban a pedagógusok és tanulók oktatási célú találkozása, a kis csoportos konzultációk, illetve az egyéni felkészítések megtartása. Ezeknek célja az elmúlt hónapok tudásának megerősítése vagy az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatása. Továbbá a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása is engedélyezett.

Ugyancsak június 2-től megváltozik a gyermekfelügyelet rendje is: már nem csak egyes kijelölt intézményekben, hanem valamennyi iskolában meg kell szervezni az adott intézménybe járó gyermekek felügyeletét.

A gyermekfelügyeletben résztvevők számára június 2 és 15 között elsősorban felzárkóztató, a tanulásukat támogató tevékenységeket lehet szervezni. Június 16-26 között már a következő tanévre való felkészülésre is sor kerülhet. A nyári táborok kapcsán zajlanak még az egyeztetések.

A gyermekfelügyeletben résztvevő gyermekek számára június 26-ig a tanév során biztosítani kell az étkezést.

Tömeges rendezvényeket, ballagásokat és tanévzáró ünnepségeket nem lehet szervezni, de kisebb csoportokban, osztályonként az összejövetel megengedett. A bizonyítványok kiadását is hasonlóképpen lehet megszervezni - olvasható az EMMI közleményében.