csalad.hu - Vége a nyárnak…
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Vége a nyárnak…

Bárdosi Ildikó, illusztráció: Jónás Csongor
2020. aug. 27. 9:00
Rambó mami – Bárdosi Ildi blogja

Egy olyan nyárnak, amely – mondjuk úgy – különlegesre sikeredett. Már április óta furcsa a közérzetem, és ez végig kitartott. Valahogy úgy éreztem, minden napot maximálisan meg kell élnünk.

Nem tudom, sokszor mit gondoljak a körülöttünk lévő helyzetről. Állandóan kavarognak bennem az érzések, főleg így az óvoda indulása előtt. Március közepe óta velünk vannak a gyerekek. Ez majdnem fél év, rengeteg idő. Szinte természetessé vált, hogy nem viszem őket közösségbe. Pedig pontosan tudom, hogy mennyire szeretik az ottani kis barátaikat. Maja most kezdi a kiscsoportot, hamarosan indul a beszoktatás. Egyelőre csak remélni tudom, hogy szülőként bemehetünk a gyerekeinkkel, és megmutathatjuk nekik az új környezetet. Nem tudom másképp elképzelni, nem tudnám úgy otthagyni Mancikát egy számára idegen környezetben, ismeretlen emberekkel, hogy nincs ideje akklimatizálódni. Sokszor mi, felnőttek is idegesek vagyunk új helyzetekben, nemhogy ők. Egyébként is, ha a küszöbnél kell elköszönnöm tőle, ő meg órákat sír, mert hirtelen nem tudja, mi történik vele, az senkinek sem jó. Szerintem egy jól beszoktatott gyerek (szerencsés esetben) egész évben magabiztosan lépi át az óvoda küszöbét és ez alapvetően a szülő határozottságán múlik.

Többször mondtam már Majának, hogy ő már nagylány, és hamarosan kezdi az óvodát. Meg van már a jele is, amit felragasztottunk a hűtőre. De nem lehet tudni, valójában mennyire lesz zökkenőmentes visszaszoktatni őt a közösségi életbe. Hiába járt pár hónapot bölcsődébe, ez a rengeteg otthon töltött idő teljesen megkavarta. Ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy megélhettem velük ennek az időszaknak a fejlődési szakaszait. Testvérként is rettentően összeszoktak. Azelőtt alig volt idejük egymásra.

Sankó meg… Ő már nagyfiú. Utolsó éve az óvodában. Nagyon izgalmas időszak ez mindenkinek. Már hobbiból elszámol kétszázig hangosan, ha olyan a kedve. Hozzáteszem, semmilyen szinten nem presszionáljuk a számokkal, betűkkel. Annyira érdeklődő, hogy hihetetlen. Volt időszak, amikor egy centivel szaladgált a lakásban fel-alá, és mondta hangosan a számokat egészen 100-ig, miközben a kis ujját számról számra vezette végig. Az ő visszatérésétől nem félek. Jól alkalmazkodik a helyzetekhez, és nagyon szereti az óvodás társait.

Talán az egyetlen kérdés, hogy mennyire hamar szokják meg azokat a szabályokat, amiket a közösség megkövetel. Nem mondom, hogy itthon nincsenek szabályok, de mi nyárra tényleg lelazulunk. Később fekszünk, és akkor eszünk, amikor jól esik. Meg persze alapból más alkalmazkodni otthon, vagy 29 gyerekhez az óvodában. Maja délutáni alvása viszont szent és sérthetetlen. A pihenőidőből nem engedek. Fontos, hogy reggeltől estig talpon tudjanak maradni, anélkül, hogy az idegrendszerük bemondaná az unalmast.

Összességében azt gondolom, hogy az iskola- és óvodakezdés a szülőknek sokkal nehezebb (persze tudom, hogy van, aki táncot jár örömében), mint a gyerekeknek. Ez a fajta elengedés az egyik legnehezebb része a szülői létnek. Megbízni a gondozókban, pedagógusokban, az intézményben, ahol gyakorlatilag több időt töltenek, mint otthon. Nekünk szülőknek pedig meg kell birkózni a gondolattal, hogy ha sír, nem tudjuk megvigasztalni. Nem hozzánk bújva alszanak el napközben, és a legszebb alkotásaikat sem nekünk mutatják meg először.

Most, hogy ebben a különleges időszakban egyébként is többet voltak velünk, mint máskor, talán még nehezebb lesz az elválás. De én azt mondom, mivel ez az élet rendje, és ők is a mi energiáinkból, és határozottságunkból táplálkoznak, adjunk nekik erőt és minél több önbizalmat a közösségi élethez.